Törvényszéki csarnok, 1872 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1872 / 63. szám - A törv. rendt. 235. §-áról

Pest, 1872. kedd aug. 13. (13. szám. Tizennegyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartalom: Perr. 235-sa. — Legfőbb itéloszéki és — Semm. döntv. — Rendeletek. X A tttrv. rendt. 235. §-áról. Rexa Pál jogtudor ügyvéd úrtól. Törvénykezési rendtartásunk e szakaszának mikénti alkalmazása többnyire oly ügyek eldöntésénél fordulván elő, melyek rendes bizonyítékok teljes hiánya miatt, a legkétesebbek közé tartoznak, ennélfogva a törv. rendt. 2i>5. §. valódi értelmének szoros meghatározása annyival nagyobb érdekű, — mert a tagadott döntő körülmények bebizonyításának az illető concret esetekben egyetlen lehető módja felett a bíróságnak némileg diseretionális hatalma határoz. Az ezen szakaszban foglalt intézkedés lényeges tartalma kivételt képez a törv. rendt. 232. §-ának azon általános szabálya alól, miszerint főeskü általi bizonyításnak csak akkor van helye, — ha a bizonyitandó tényről mindkét peres félnek közvetlen tudomása van, — mely esetben sub poena recusati juramenti a kínált esküt vagy elfogadni, vagy vissza kínálni kell. E szabály alóli kivételt a törv. rendt. — 235. § abban állapítja meg: miszerint főeskü általi bizonyítás akkor is megengedhető, ha a bizonyitandó tényről csak az egyik fél bir tudomással; — de e lehetőséget illetőleg az eskü ilyetén kivételes alkalmazásának megengedhetőségét nem közvetlenül a törvény, mint a« általános szabály esetében, hanem a bírói határozat állapitja meg. E szerint a bíróság, eltekintve a törv. rendt. 223 és 225. §-ainak eseteitől — csak akkor hozhat határozatot a felett, — váljon az eskü általi bizonyításnak átalában van e helye, ha az egyik fél bir ugyan tudomással a bizonyítandó tényről, — de a másik nem. — Ennélfogva az egyoldalú tudomás fenforgása semmi egyébnek indokolásául nem szolgálhat, mint épen annak, hogy a bíróság e kérdés feletti határozatra jogosítva volt. Ezen kívül e körü'ményre csupán az eskü megengedése esetében lehet hivatkozni a határozat abeli tartalmának indokolásául, miszerint az eskü a tudomással biró félnek ítéltetett meg, — mert a törvény azt mondja, hogy az esküt, ha az azzal való bizonyításnak hely adatik, az köteles letenni, kinek a bizonyitandó tényről közvetlen tudomása van. De nem indokolhatja e tény, mely fentebbiek szerint az eskü megengedhetősége feletti határozhatás mellőzhetlen előfeltétele, ezen határozat belső tartalmát is. Mert ezt a törvény világos rendelete szerint „a perben előadott körülmények tekintetbe vételével" kelletvén megállapítani, — az egyoldalú eskü kivételes megengedését épus^y, mint megtagadását csak az oly perbeli körülményekkel lehet és kell indokolni, melyek elegendőkép igazolják azt, hogy a főeskü, daczára annak, miszerint a szükséges közvetlen tudomással csak az egyik fél bir, mégis megítélendő volt. — A gyakorlatban ellenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy azon körülmény, miszerint az egyik peres félnek tudomása van a bizonyitandó tényről, átalában az eskü általi bizonyítás megengedésének indokául szokott alkalmaztatni a nélkül, hogy a kivétele? megengedés törvényességének igazolására egyéb körülmény felhozatnék; és mintha az egyoldalú eskü megengedhetésének feltétele kizárólag az volna, hogy az egyik fél a begyőzendő tételre nézve közvetlen tudomással bírjon. — Minthogy az egyoldalú tudomás esetében a törvény esak kivételkép rendeli megengedhetőnek az eskü általi bizonyítást, látni való, hogy a fentérintett szokásos indokolás mellett egyátalán nincs igazolva, nincs indokolva az, miért tétetett az illető concret esetben kivétel az általános szabály alól. — Holott épen ezen pont, t i. a kivétel megengedésének jogossága az, melynek tüzetes indokolása .,a per körülményeivel" a jogbiztonság veszélyeztetése nélkül el nem engedhető. A második kivétel, melyet a 325. §. a törv. rendt. 232 és 233. §-ában foglalt általános szabály alól megállapít, csak a kinált eskünél jöhet elő". — E kivétel abban áll, hogy a visszakinálhatlanul ajánlott eskü elfogadása iránt nyilatkozni nem kell. Ezen következményeinél fogva igen fontos különbség azon körülményből tűnik ki, miszerint a biró az egyoldalulag kinált eskü megengedhetősége felett határozat hozatalára csupán akkor van tényleg felhíva, ha a kinált fél az ily eskü megítélését ellenzi, és annak letételére késznek nem nyilatkoznék. — Mert ha a kinált fél a döntő körülmények iránt ajánlott esküt elfogadja, akkor a biró többé nem határozhat a felett, van-e helye a főeskü általi bizonyításnak, hanem a döntő' körülmények iránt kinált és elfogadott esküt meg kell ítélni, s nem szabad a 235 §. alapján a per körülményeire hivatkozva azt határozni, hogy az eskü általi b zonyitásnak helye nincs. Hogy a bírónak joga, illetőleg kötelessége nemcsak az elfogadott, — hanem csupán kinált és el nem fogadott esküt is tettleg megítélni s a le nem tétel jogkövetkezményeit az Ítéletben meghatározni, — következik továbbá magából a 235. §. intézkedéséből. E szakasz második be kezdésébenugyan is nem az van mondva, hogy az esküt az köteles letenni, aki azt elfogadta, hanem az eskü megengedése ese61