Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)
1871 / 12. szám - Észrevételek a perrend hiányairól 10. [r.]
46 átíratást elmulasztja, minélfogva az eladott birtok termé- | szetesen az eladó nevén marad. Ily esetben nem felesleges a hírlapi felhivás, hogy annak folytán a jóhiszemű vevő igényét érvényesíthesse, különben a nélkül megtörténhetik, hogy az illető törvényes örökösök abbeli kizárólagos jogaiknak kimutatása mellett a már eladott birtokot nevökre Íratnák, sőt meg is terhelhetnék, mi által a vevő méltatlanul megkárosittatnék. Egyébiránt a hirlapi hirdetmény mellett a példakint felhozott esetre vonatkozólag is a felhívást mindenkor azon községben, hol az ingatlan fekszik, kifüggeszteni s közhírré tenni szükséges. Ai 1868. XXX1U. t. czikkre vonatkozó jogeset. Ezen szaklap 18T0-dik évi 33. számában inkább az igazság általános jogelvei — és követelményeire, mint a törvény szavaira való tekintettel azon szilárd meggyőződést ügyekeztem érvényesíteni, hogy: minden, magát régibb időben megváltott urbértelkes jobbágy által, egykori földesurához kielégített váltságösszegének országos pénzalapból leendő visszatérítése az i868. XXXIII. t. cz.alapján még akkor is igényeltethetik, ha az 1840. VII t. cz. 9. §-ában meghatározott szabályszerű szerződést nem tud ugyan felmutatni, de a megváltásnak, és váltságtőke lefizetésének valóságos megtörténtét teljes hitelű okirattal bebizonyíthatja. Hogy mennyi igazság rejlett' e szerény nézetben; mennyire volt ezen felszóllalás jogosult a törvény szövegével szemben, már eddig meghozhatta alapos Ítéletét a szakközönség, mely e tudomány terén elfoglalt magas nézpontjából azon jogi felfogásnak ha nem is a correct tökélj, — de legalább ama tekinteiből valószínűleg tulajdonított némi fontosságot, hogy figyelme ezen, mármár halottaiból fölébresztett kérdés iránt felköltetett. Most, midőn e tárgyban két egybehangzó bírói határozat fekszik előttem, de fent körvonalozott megelőző értekezésem sarkalatából is, egy speciális esetnek — a törvény tényleges alkalmazása mellett hozott határozatokkali kapcsolatos előadása nem látszhatik fölöslegesnek. Ugyanis: Borsod megyébe kebelezett Nadasd községi lakos Érsek család, Érsek Mátyás képviseletében, 1869. évi deczember hó 23-án 2441. sz. a. kérvényt adott be az országos pénzalap m. k. igazgatóságához, — az általa, illetőleg általuk Nádasd község határában birt négy egész volt urbértelki állományért akkori földesuruk kezeihez váltságösszeg gyanánt kielégített 4000 vforintnak az 1868. XXXIII. t. cz. értelmében leendő visszatérittetése iránt. Ezen kérelem támogatására folyamodó a megváltott négy telek valóságos ui-béri voltát kétségen kivül helyező okiratokon felül következő tartalmú ideiglenes szerződést is csatolt: „Alólirott a nádasdi négy egész telket biró jobbágyaim, nevezetesen: Érsek Józs., Istv. stb. . . . összesen 4 egész úrbéri telekért tőlem magukat örökösen megváltván, a váltságsommát 4000, azaz: négyezer vforintokat tőlük hogy fölvettem, — addig is, mig a forma szerinti egyezkedés megtörténik — ezennel bizonyítom, és tőlük e mai naptól fogva semmi úrbéri szolgálatokat nem követelek. Hevesen, martius 16. napján 1846. Csörghó Amália Fehérváry József özvegye. Előttem: Tns. Borsod megye esküdtje Csomós Bertalan előtt.* Ezen ekként támogatott folyamodványra a földtehermentesitési pénz-alap m. kir. igazgatósága következő határozatot hozott: „Az 1840. VII. t. cz. kihirdetése után megváltotturbériségekért a váltságtőke az 1868. XXXIII. t. cz. 1. § sa értelmében csak akkor téríttetik meg,ha a megváltás oly úrbéri örökváltsági szerződés mellett történt, mely mind lényeg, mind alak tekintetében az 1840. VII. t. cz. 9. §-ában foglalt kellékeknek megfelel. Miután pedig a hiteles másolatban bemutatott bizonyítvány az ily kellékekkel ellátott örökváltsági szerződést nem pótolhatja: jelen kérvény érdemleges tárgyalás alá nem vehető." És ezen határozat „indokainál fogva" a közbevetett fellebbezés folytán másod-biróságilag is helybenhagyatott. Nem szándékom e két összhangzó határozat ellen valami birói rabulizmus-féle vádat emelni; mert: „judex dicere jus, non constituere potest." — Hanem az iránt, hogy a pénzalap m. k. igazgatósága által határozata alapjául felhívott 1868. XXXIII. t. cz. 1 §-ának ezen szavaiban: „ha különben azon szerződések mind lényeg, mind alak tekintetében az 1840. VII. t. cz. 9. §-ában foglalt kellékeknek megfelelnek," — több indokot ne találhatott volna az elől érintett 2441. sz. a. beadott kérelem elfogadása mint elutasítására nézve,. . . legalább is kételkednem kell. — Annyival inkább, mert e kérelemhez csatolt, s fent egész terjedelmében leirt ideiglenes örökváltsági szerződés Borsodmegye egyik tisztviselője előttemezésével lóvén kiállítva, szilárd meggyőződésem szerint a váltság visszatérítése iránti jog-igény megállapításához a törvény szövege szerint sem kizárólag szükséges külformát illető követelmények legnagyobb részének is megfelel. Vájjon ama sark igazságtól vezéreltetve, hogy: helyes alkalmazhatás végett a legszabatosabb törvény is alig nélkülözheti a gyakorlat támogatását, — a törvényhozás által számba nem vehetett körülmények közötti egyes kivételezés esetében nem emelhetett volna-e a pénzalap m. k. igazgatósága olyan arany hidat, melyen keresztül minden lehető félreértések ellenében az örökös jog és igazság palládiumához menekülhetendett? ... olyan, kérdés, melyet sokkal jobb felelet nélkül hagyni! Különben a pénzalap m. k. igazgatósága által hozott, s fent terjedelmesen közölt egybehangzó határozataiból kitetsző törvény-magyarázat mindig kétlett helyességének elfogadása esetében sem lehet feladatom az 1868 XXXIII. t. cz-nek a megváltásra vonatkozó régibb szabályaink szelleméveli koránt sem egyező' voltát e helyen fejtegetni, —igazságérzetem egész erejével hajolván meg a szentesitett törvényeknek tiszteletet parancsoló hatalma előtt. Hanem csupán azon viszás helyzetre bátorkodom még röviden némi világot vetni, mely e sorokkal felhozott, és számos hasonló esetekben lesz bekövetkezendő. Ugyanis: az ilyen tárgyú kérelmeknek a szerződés külalakisága miatti elutasításával implicite kimondatik az, hogy: a magát egyszerűbb szerződéssel megváltott volt jobbágy váltságösszegének megfizetése épen annyi,