Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 86. szám

342 Ki van mutatva, hogy a fatolvajlás nem zordon téli időben, hanem májusban és júniusban, júliusban, septemberben síb. követtetett el. Nem való az sem, hogy csak kényszerűségből tüzelő tát loptak, — mert a hites erdei felügyelők szerint nagyrészt léczeknek, ragnak s más épületi szereknek való élöíákat tolvajlottak. Valótlan az is, hogy ezt csekély mennyiségben tették; — mert ki van mutatva, hogy több mint 800 frt értékű fát, s ebből 600 frton felül épület és szerszám-fát loptak el, — mi valóban épen nem csekélység. — Még az sem való, hogy házaikhoz vitték volna a lopott fát, — mert némelyek szőleikbe szállították, mások pedig a bodnárhoz vitették. Ily alapokon nyugszik a büntető törvényszék beszüntető végzése. Mondjuk ki nyíltan, az, ily valótlanságokhoz folyamodott, hogy a fenyítő vizsgálat beszüntetését indokolhassa. Es elrendelte ezen beszüntetést, s a rendőri útra tereltetést a törvény világos rendelete ellenére, miután az 1840. VII. t. cz. világosan rendeli : hogy az erdőkben készakarva tett kártételek tolvajlásoknak tekintendők, s elkövetőik mint tolvajok bünfenyitő törvényszék elébe állitandók, s elítélendők. Es a törvény ebbeli mellőzése annál inkább sújthatja a bűnvádi törvényszéket, mert többen a bepanaszlottak közül már előbb is követtek el fatolvajlást, s meg is lettek büntetve, mi minden esetre nagy bizonyítéka a bünösséguek, a gonosz szándéknak, sőt a büntetési beszámításra okvetlenül még súlyosító körülménynek is veendő. Ily körülményekkél szemben, s ily törvénytelen, jogtalan beszüntetés mellett, az uradalom képviselője, a beszüntető végzés ellen beadott félebbezésében méltán s jogosan mondhatta: „hogy az vélelmezhető, mikép — (az elnök kivételével) — a büntető törvényszék többi tagjai a bünt nem büntetni, hanem palástolni akarták, — és tovább : „Ugyan mivel indokolhatja a fenyítő törvényszék a törvényt és igazságot sértő azon példátlan intézkedését." Méltán s jogosan mondhatta ezt az ügyvéd, — mert a fent elősorolt körülmények — nevezetesen az, hogy a bűnvádi törvényszék nem átallá a ténykörülményeket elforgatni, hogy a beszüntetést indokolhassa; az, hogy a beszüntetést a törvény rendelete ellen tette, mely (1840. VII. t. cz.) az ily eseteket világosan bünfenyitő törvényszék elébe utasította; — az, hogy ezen beszüntetést még olyanok irányában is érvényesítette, kik hason bűnös tettekért már fenyítve voltak; — és végre az, hogy a beszüntető végzésnek a károsult uradalom képviselőjével való közöltetését nem rendelte meg, — mert hogy az a képviselővel mégis közölve lett, nem a fenyítő törvényszék intézkedésének, hanem a képviselő utánjárásának tulajdonítandó; — egyenesen arra mutat, hogy a fenyítő törvényszék a vádlottakat a büntetéstől megmenteni, tehát a bűnt bűnhődés alól kivonni, vagyis a bünt elpalástolni törekedett. — Ezt még közelebbről kivilágítja az is, hogy az elnök figyelmeztette a büntető törvényszék tagjait az előzményes körülményekre, vádlottak előéletére, más izbeni hason büncs tettek miatti meg fenyítésük re,— s a fenyítő törvényszék mégis mellőzte, feleslegesnek találta az azokra vonatkozó előzetes periratok előmutattatását. Lehetetlen ezekben mást, mint az elpalástolás törekvését feltételezni. És ez okból igazságtalannak találjuk a fenyítő törvényszék azon további végzését is, mely ama kitételekért Pámer ügyvédet nyelvváltsági birságban marasztalta el. Mert a fentebbiek szerint félreismerhetlen levén az eljáró fenyítő törvényszéknek részlehajlása a vádlottak iránt; és el nem tagadható azon kétségtelenül helytelen törekvés, mely a jogosan vádlott bűntetteseket a bünfenyités aló! kivonni igyekezett; ily helyzetben nem lehetettjoga a fenyítő törvényszéknek birságot vetni annak kimondásáért, a mit önmaga valóban elkövetett Ha a fenyítő törvényszék nem átallotta oly intézkedést tenni, mi — mint fent kimutattuk — a törvényekkel ellenkezik, de kétségtelenül a bűntetteseket, kik a vagyonbiztonságnak oly veszélyes ellenségei országszerte, még legyezgeti is; akkor tűrnie kell annak nyilt leleplezését is a felsőbb bíróság színe előtt. Az mondatik : ez nem fér össze azon tisztelettel, — melylyel a bíróságok iránt kell viseltetni. Mi más véleményben vagyunk. El nem ismerhetjük, hogy minden erősebb és sértőnek mutatkozó kifejezés fenyíték alá vonathassák. Mi azt véljük : a tisztelet a bíróságok iránt csak addig kötelező, — donec se bene gesserint — mint egy angol jogelv fejezi ki. Ha a bíróság, mint jelen esetben a zala-egerszegi, önmaga rontja le tettei által a tisztelet alapjait; — ha a tiszteletlenségre jogtalan, törvénytelen határozatokban önmaga nyújt alapos okot; — szóval ha maga-magát fosztja meg a tisztelettől; akkor legnagyobb jogtalanság lenne a tiszteletsértés büntetését alkalmazni. —Min alapulna ily fenyíték jogossága? Nem máson, mint azon jogtalanságon, melyet a biró intézkedései foglalnak magokban. — Nem lenne-e ez veszélyes sérelme a jogérzetnek, és még veszélyesebb összezavarása a jog- s igazságtalanság fogalmainak? Atalában nézetűnk szerint igen ártalmasnak, sőt veszélyesnek nyilvánul azon terjedelem, melyben hazánkban ez idő szerint a bíróságok által az ilynemű bírságolás gyakoroltatik. — Ennek minden erősebb kitételre való terjesztése a szabad szóval, a szabad védelemmel, mi az ügyvédségnek legnagyobb disze, s kell, hogy jogosultsága is legyen, teljesen összeférhetleu. Ennek elvétele vagy korlátozása az ügyvéd függetlenségét, s ezzel az igazságszolgáltatás önállását is koczkáztatja. A szabad szó az ügyvédnél, minden visszaélések, önkényszerü intézkedések, törvénytelen határozatok ellenében — <^gyik legfőbb biztositéka a részrehajlatlan igazságszolgál utasnak, tehát a jogbiztosságnak is. Ez veszélyeztetik tehát, ha a szabad szó korlátoltatik, illetőleg visszariasztatik bírságolások által, oly — bár erőseknek látszó, de mégis oly ügy védi kifejezésekért, melyek csak a valóság reproductioját képezik, s melyek a bíróság jogtalan határozatai által idéztettek elő, — mint történt ez Zalamegye fenyítő törvényszékénél is. Azon jogsérelmek azonban, melyek Zala megye öuálló fenyítő torvényszéke által a fentebbiek szerint elkövettettek, itt még nem lelték végüket. Az 1871. jul. 21. — 696. sz. a. nyelvváltsági végzés meghozatván, abban az illető főbirónak meghagyatott