Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)
1871 / 80. szám
320 dig mint naponta tapasztaljuk, még a kormány, még a törvényhozás által sem. Registráljuk tehát azt, a mi van — azt, mit buzgó kiadóink sokszor nem csekély áldozattal felszínre hoznak. És ezek közt Ráth Mór buzgalma s vállalkozási szelleme kiváló helyet, foglal el, melynek a más téreni nagy becsű és sok áldozatba kerülő kiadmányain kivül, a jogi szakra vonatkozólag is számos nagy hasznú müveket és gyűjteményeket köszönhetünk, — melyekre nézve a b el ügy m i nis t e r i u m egyetértöleg az igazságügy m i n is te r re l 1870. évi 582. sz. körrendeletében tudtul adta: „mikép Ráth Mór kiadásában megjelenő törvények s rendeletek tára azon egyedüli hivatalos és hiteles gyűjtemény, melyben a törvények és ministeri rendeletek hivatalosan, hitelesen és haladéktalanul közöltetnek, s mely ennélfogva a közönségnek kiváló figyelme- és pártolásába ajánítatik " Ezúttal ezen hiteles gyűjteményből következők mutattatnak fel : „Az 1871-dik é v i törvények gyűjteménye. Hivatalos kiadás. Első füzet. I—XLIII. törv. Hivatalos kiadás Pest, kiadja Ráth Mór 1871." Nagy 8-adrét. 428 lap, ára 1 frt 50 kr. „1871-ik évi országgyűlési törvónyczikkek. Első füzet. 1—43 törv. Hivatalos kiadás. Pest 1871. Kiadja Ráth Mór. Kis formát. 648 lap, ára 1 frt 80. E gyűjtemények mindenikében azon 43 törvény foglaltatik, melyek a folyó évben szentesitést nyertek, s melyek közt nagyfontosságúak a szorosan vett jogi szakra vonatkozók is. Ilyenek nevezetesen: VIII. t. cz. a birák s bírósági hivatalnokok felelősségéről; — IX. t. cz. azoknak áthelyezése s nyugdíjazása körüli eljárásról ; — XXXII. t. cz. oz első foly. kir. tszékek s járásbíróságok életbeléptetéséről; — XXXIII. t. cz. a kir. ügyészségekről; — melyekhez több fontos államszerződésen kivül más átalános hasznú és szükségü törvények közlése is járul, mint p. o. a községek rendezéséről. Mindkét gyűjtemény nagy olcsósága mellett igen szép, correct kiállítás is. Ezekhez járul kis kézi kiadásban és kizárólagos szakkörre vonatkozólag: „A polgári bíróságokra vonatkozó 1869, 1870 és 1871. évi t ö r v é ny cz i k k e k. Hivatalos kiadás. Pest 1871. Ráth Mór. 110 lap, ára 50 kr. Betüsoros tárgymutatóval. Ebben foglaltatnak ama nagy jelentőségű törvényczikkek : a birói hatalom gyakorlásáról, pesti áru s értéktőzsde stb. külön bíróságairól; — birák felelősségéről, azok áthelyezéséről s nyugdíjazásáról, elsó foly. bíróságok rendezéséről, első foly. tszékek s járásbíróságok életbeléptetéséről, kir. ügyészségről — és azonkívül a perrend némely szakaszai módosításáról, kir. vegyes bíróságok beczikkelyezéséről, az ítélő birák számáról felső bíróságoknál, kir. tábla bíráinak szaporításáról. Hasonló kézi kiadásban : „Az 1870. 42. t. czikk a köztörvényhatóságok rendezéséről, — és j 1871. évi XVIII. t. cz a községek rendezéséről. I Hivatalos kiadás. 1871. Ráth Mórnál. 71. lap. Ára 60 kr. ' Mind a két kiadmány igen ajánlható, nemcsak azért, mert hivatalos kiadást képezvén, tartalma hitelessége és pontossága iránt semmi kétség sem foroghat fenn, hunéin külseje következtében is, mi a használhatást felette könynyiti. Figyelemre méltó továbbá szinte Ráth Mór kiadásásában a „Re n d e I e te k tárá"-nak szinte hivatalos kiadása — miből most jelent meg : „A magyarországi rendeletek tára. Oödik folyam. 1871. Hivatalos kiadás. Pest 1871. II. fűzet. 79 — 174 lap, ára 50 kr. E füzet tartalmát a folyó év april végétől június elejéig megjelent ministeri rendeletek képezik, melyek közt több oly rendelet is foglaltatik, melyek a törvénykezésre vonatkoznak s minden ügyvédet, birót közelről érdekelhetnek. Ezek nevezetesen : igazs. minist, rendelet az adóvégrehajtásoknál támasztott igények iránti eljárás s illetőség szabályozásáról, mi iránt — mint lapunk tartalmából is lathatni — magok a bíróságok, de még felsőbb törvényszékeink sem voltak tisztában, s nem is határoztak öszhangzatosan. Továbbá igazs. rendelet az értékpapírok megsemmisítési eljárásról; a bírósági megkeresések teljesítéséről stb. Ugyanezen rendeletek hivatalos gyűjteményéből az előbbi folyamok uj kiadásban jelentek meg és pedig: „Magyarországi rendeletek tára. Első folyam. — 1867. évből. — Második javított és bővített hivatalos kiadás. Pest 1871. Ráth Mór kiadásában." — 45 iv nagy 8-adrét, 627 lap. Kimerítő betüsoros tárgymutatóval. Ára 3 frt 60 kr. — „ Magyarországi rendeletek tára. Másodikfolyam. 1868. évből. — Má-odik javított s bővített hivatalos kiadás. 1871. Ráth Mórtól 619 lap Ára 3 frt 60 kr. Mindenik folyam az illető — kijelölt — évben az összes magyar ministeriumoktól kiadott rendeleteket és legf. leiratokat tartalmazza. Igv nevezetesen az 1867-iki — első folyam — ami nagy fontosságú 1867-ki kir. leiratokat, melyek az alkotmány visszaállítása, az államkormányzat átalakítása, a magyar ministerium kinevezése, a m. kir. s bécsi ministerium hatáskörének körvonalozása tárgyában jelentek meg; ugy szinte a magyar összmiuisterium kiadmányait, p. o. a törvényhatóságok visszaállításáról, sajtóügyi esküdtszékek felállításáról. — Magától az igazs. ministertól e folyamban 52 rendelet foglaltatik — az 1868 diki második folyamban pedig 34 rendelet jelenik meg. Ezeken kivül tartalmazván a közlekedési, pénzügyi stb. ministerek rendeleteit is, és pedig mind hiteles szöveggel — kétségtelen, mikép ezen gyűjtemény, mely diszes kiállítása által is kitűnik — mindenkire nézve nagy hasznú, jóformán nélkülözhetlen. (Folyt, köv.) Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt. negyedévre 2 frt. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, kalap-utcza 11-ik sz. a. 2-ik era. balra. Pesten, 1871. Nyomatott Kocsi Sándor saját nyomdájában, hal piacz és aldunaaor sarkán, 9. sz. a.