Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 58. szám

relém nem semm. panasszal, hanem a perr. 374. §. sze- i rint külön uton érvényesítendő levén, alperes abbeli ki­fogása, hogy már részletfizetéseket tett, e helyütt birói figyelembe, nem vétethetett." (1871. július 6. — 7169. sz.) Oroszy-Talányi bűnügy az e. b. szolnoki (szék előtt (Folytatás.) Az ez ügyben működött csongrád-megyei fenyitő-törvény­szék iparkodott néhány körülményt ily színben — mintha t. i. már Dobosi J. halála előtt létezett volna a nő vagy magzatja elvesztésére irányzott törekvés — tüntetni fel. így p. o. abból, hogy Dobosy J. első Ízben visszajött Szent-Mártonból, azt akar­ták kimagyarázni, hogy akarata ellenére eröszakoltatott a Csor­bára való menetelre, holott e körülménynek oly egyszerű és el nem ferdíthető magyarázata van. Dobosy Jusztina nem akart bemenni Talányi szentmártoni lakására, nehogy ennek gyerme­kei az ő Csorbára való menetelét megtudván, kifecsegjék. Be­ment tehát Kulcsár, értesíteni Talányit Dobosy J. megérkezé­séről; s Talányi azt mondta, hogy csak várjanak a megjelölt helyen (t. i. a körö3-hid külső végénél) ő jön mindjárt, csu­pán még néhány betegét látja el. — Azonban Kulcsár elté­veszti a megjelölt helyet (a hid város felőli végén egy ház mellett állt meg) Talányi megy a kitűzött helyre, nem találja ott, azt hiszi, hogy előre elhaladtak, megy tovább azou reményben, hogy majd utói éri, — de nem találja őket és kimegyen a pusztára. Kulcsár a kisasszonnyal vár a félreértésből rosszul választott helyen; vár naplementig, akkor bemegy Talányihoz s a cselé­dektől megtudja, hogy Talányi ozsonnakor elindult; és a nap lemenőben lévén már, az igen távol eső Csorba puszta helyett vissza mennek Szentesre; a nő különben is még több ruhát és pénzt is akarván magához venni, a mint hogy vett is. — Hol van most már ez eseményekben csak árnyalata is annak, hogy Dobosy Jusztina Csorbára való menetelre kényszerítve lett volna? Ez érv silányságát a csongrádmegyei fenyitö törvényszék is érezte, miért azt támogatni iparkodott azon Oroszi által irt és Kul­csártól Talányihoz küldött névtelen levéllel, melyben Dobosy Jusztina Varga Erzsi álnéven neveztetik. Azonban a tszék akkor talán nem is gondolt arra, hogy épen ezen névtelen levél szolgá­land bizonyitékul arra, miszerint Dobosy J. önmaga kivánkozott Csorbára menni ? Ugyanis Sárosy Pál, SárosyPálné, Fehér Lászlóué vallják, hogy a beteg Dobosy J. Csorbán léte alatt magát Varga Erzsinek neveztette; mit figye­lembe vévén, nem lehet azon levélnek egyéb magyarázatot adni, mint hogy Dobosy Juszti nem akarta Csorbán valódi nevét hasz­nálni, nehogy igy a véletlen ott létének és titkolt állapotának áru­lója legyen. — A levélben azért nem használtatott a Dobosy J. név, nehogy a levél véletlenül Talányinál valami családtag kezébe kerülvén, kérdés és feleletekre szolgáljon okul; és épen ez volt indoka annak is, hogy Oroszi azt alá nem irta. Az ez ügyben eljárt Csongr. megyei törvényszék azt is érez­hette, hogy az emberek cselekedeteinek indokkal kell birni s miu­tán állítólagos bűntényre Oroszi múltjában semmi ilyen indok nem mutatkozott: iparkodtak látszólagos okot alkotni. Tudva lévén, hogy Oroszi becsületérzéssel biró egyén, — ezt gondolták legjobb indo­kul, mely majd a koholmánynak valószínűséget adand. Kigondol­tatott tehát egy otromba vád, hogy t. i. Oroszi néhai sógornőjén vérfertőzést követvén el, a reá bekövetkezhető gyalázat elhárítása végett vetemedett annak és a magzatnak megsemmisítésére. Elte­kintve azonban attól, hogy Oroszi ezen eset előtt már 15 év óta lakott együtt sógornőjével, de sem nője, — mint ezt pótvizsgálati vallomásában nyíltan bevallotta, hogy t. i. férje hűtlenségét soha nem tapasztalta ; sem bárki más, mint az e tekintetben különösen is kikérdezett Tasi Julianna, Bihariné, Király Borcsa, Földvári Anna tanuk egyezőleg vallják, — nem tapasztalt olynemü tiltott viszonynak leghívebbjeiét sem ;—most már mint idős é3 beteges ember, Dobossy J. pedig sem fiatal, sem szép nem volt; eltekintve attól, hogy Oroszinak nyiltan fekvő előéletében semmi kiindu­lási pont nincsen olyan feltevésre, hogy őt ily fajtalanságra képes­nek tartani lehessen : a pótvizsgálat során fényesen kiderítetett, miszerint Dobosy Jusztina nem Oroszi Miklós, hanem Heitzer István által ejtetett teherbe. Ezt bizonyitják Király Borbála 03 Virágos Kiss Anna hittel erősített vallomásaik. Sőt maga Heitzer István is nyiltan beismori. S midőn a szolnoki törvényszék általi pótvizsgálatkor kérdeztetett tőle, hogy miért nem vallotta ezt be a csongrádmegyei törvényszék előtt? azt felelte reá: ezt vallot­tam én akkor is, de nem ugy irták be. Tasi Julianna is, — a kinek előadása nyomán kezdték ezen kérdést feszegetni nem mond egyebet, minthogy a szárazság utáni esztendőben és igy 1863—64-ben oly betegsége volt Oroszinak, mely szerint éjjel baloldalra fordulnia nem lehetett, különben hörgés és fuldoklás ál­lott be nála. E miatt orvosilag lett megrendelve, hogy éjjel ne aludjék egyedül egy szobában, hogyha álmában véletlenül balol­dalra fordulna, ezen vérkeringési baj az azonnali felköltés által ve­szélytelenné tétessék. Ez volt oka, hogy azon években Dobosy Jusztinnak is néhányszor az Oroszi szobájában kellet aludni, de ez 1863. és 1864-ben történt. Majd meg a tett indokául az hozatott fel, hogy tán vagyoni érdek, haszonlesés vitte Oroszit az állítólagos elhatározásra. Múlt­jából azonban semmi sem szolgálhatott alapul ezen indok feltevé­sére ; támogatásul tehát az iratok közt 63. és 64. számok alatt lé­vő két, Oroszi által irt, és a tanyán a hányt vetett régi papirok közt talált okiratra történt utalás. Azonban eltekintve attól, hogy azoknak szövege semmi olyat nem tartalmaz, mi gyanúra adhatna okot, — ezen okirat nem Dobosy Jusztina halálát közvetlenül megelőzött időben, hanem mint a keltezés világosan mutatja 1861. septemberben keletkezett. Kételyek támasztattak ugyan, hogy ezen iratok csak eiőkeltezettek, de tulajdonképpen csak a halált közvetlenül megelőzött időből valók; és ezen mivel sem indokolt feltevést azzal iparkodtak némileg támogatni, hogy ily papir csak néhány év óta készíttetik. Eltekintve azonban attól, hogy ezen állitás a kihallgatott szakértők által is megezáfoltatott, a hivata­los okiratok is bizonyitják, hogy Oroszi és Szentes város hatósága, melynek Írószereit ő, — mint akkori polgármester rendelte volt meg, — az 1860—62-ik években már olyan simitott, — satinirt— papirost használtak. — Ha egyébbiránt Oroszi ezen régi iratok­nak valami jelentőséget tulajdonított volna, azokat egyszerűen megsemmisíthető. — Azok nem egyebek, mint a család közti szá­moskodás a közös vagyonról 1861-ről, s hogy Oroszi ezeket meg nem semmisítette, ez bizonyitja épen annak haszonleséstől ment jellemét. (Folyt, köv.) Felelős szerkesatö és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt., fél évre 4 írt. negyedévre 2 frt. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, kalap-utcza 11-ik sz. a. 2-ik em. balra. Pesten, 1871. Nyomatott Kocsi Sándor saját nyomdájában, hal piacz és aldunasor sarkán, 9. sz- a.

Next

/
Thumbnails
Contents