Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 51. szám

203 hes lett, mely állapotát midőn ösztönszerűleg a legvégső perczig palástolva már tovább titkolni nem tudá, azt 1868. június 19-én sógorának Oroszy Miklósnak töre­delmesen bevallotta. Oroszi Miklós e nyilatkozat után ba­rátja Dr. Talányihoz sietett Kun Sz.-Mártonba, hol köl­csönösen abban állapodtak meg, hogy Dobosy Jusztina a most emiitett orvos Csorba pusztai tanyáján szülje el gyermekét. Oroszy Miklós ennek folytán sógornéját Kulcsár Jó­zsef fuvarossal névtelen levél kíséretében, mely Talányi­nak lett volna kézbesítendő — ugyanaz évi június 21-én orvos barátjához Sz.-Mártonba küldötte. Ku!csár| József, mint utasítva lett, az érintett levelet Talányinak által adta, kivel azonban ez alkalommal Dobosy Jusztina nem találkozhatván Szentesre visszamentek; — két nap múlva ezután (június 23.) szinte Kulcsár szekerén költözött a szerencsétlen nő véglegesen Talányi orvos Csorba pusztai tanyájára, hol idejét egész július 2 ig minden nevezete­sebb mozzanat nélkül töltve nyugodtan — önmegadással nézett sorsa elébe. Július 2-án azonban, a szülés fájdalmai kezdtek je­lentkezni, mely vajúdó állapot július 7 ig sem szűnvén meg; — az nap 9 órakor este, Talányi orvos a szenvedő betegtől, gyermekét, — ki állítólag már akkor halva volt, — elvette, — mely műtét kínjait, a különben is 5 nap vajúdó anya nem birván tul élni, másnap (július 8.) reggel 8—9 óra közt meghalt s július 9-én délutáné—5 óra közt, Turkeviben eltemettetett. Alig történt ez, midőn Vecseri Zsuzsanna szentesi szülésznő" 1868. július 1 6-án a szentesi szolgabiróságnál jelentest nyújtott be, melyben Dobosy Jusztinának Szen­tesről történt titokszerü eltűnése s a nem természetes ha­láláról felmerült különböző hirek alapján, önkéntelen tá­madt gyanuokokból kiindulva e rejtélyesség megvizsgál­tatását kéri. A szolgabiróság azonnal elkezdett nyomozni, — mindenekelőtt Oroszi Miklóst és nejét hivta nyilatko­zatra, kik előterjesztők, miszerint Dobosy Jusztina, alkal­milag az istálló padlásra akarván menni tojásért, az arra vezető lajtorja vele együtt eldűlt, esés közben ágyékát a tehénfejő kis székben annyira megütötte, hogy egész al­hasa feldagadt és erős vérfolyást kapott, melynek követ­keztében huzamos időig sinlődött, mígnem június köze­pén saját kívánatára a teljes bizalmát biró Talányi János orvoshoz, ennek Csorba pusztai tanyájára vitette magát, hol baja oly veszélyessé vált, miszerint pár nap múlva ugyanott meghalt, s Talányi által — tekintettel a rop­pant nyári hőségre s azon körülményre, mikép a test még az elhunyt életében feloszlásnak indult, — valamint a nagy távolságra, mely Csorba és Szentes közt van (7—8 mértföld) a túrkevi köztemetőben eltakarittatott. Oroszi Miklós ugyan az nap, melyen a szentesi szol­gabírósághoz most emiitett nyilatkozatát benyújtotta, vagyis 1868. jul. 16-án Török Bá'int.Csongrádm. 1-ső alis­pánját egy levélben barátságosan megkereste az iránt, hogy miután ellenségei Dobosy Jusztina halála miatt ellene btínvizsgálatot akarnak intézni, azt befolyásánál fogva gátolja meg, büntelenségének kitüntetésére elmondja mindazokat, melyeket a szolgabírósághoz beadott nyilat­kozatában felhozott, mellékelvén még leveleihez Dobosy Jusztina betegsége, illetőleg halálára vonatkozólag Talá­nyi János által kiállított orvosi bizonyítvány másolatát, melyben Dobosy Jusztina halálát leesés következtében támadt alhasi daganat következményének tulajdonítja. Csongrádmegye 1-ső alispánja a felmerült gyanuokok tisztába hozatala szempontjából a rejtélyes halállal kimúlt Dobosy Jusztina hullájának felbonczolását mulhatlan szükségesnek látván, e részben és pedig, miután az állí­tólagos bűntény Jász-Kun kerületen követtetett el, e ke­rületek hatósági orvosának közbenjöttével is leendő fo­ganatosítása, ugyszinte a halotti kémlap, — melynek alap­ján az eltakarítás történt, — beszerzése végett 1868. jul. 18-án kelt intézkedésével a kellő lépéseket megtette. A hullának a sírból leendő kiemelése s felbonczolta­tására közmegegyezéssel július 25-nek délután 4 órájára tüzetett ki, azonban, midőn a Jász-Kun kerületek küldött­sége bonczolás végett a helyszínén megjelent, nagy meg­lepetéssel arról értesült, hogy a hulla még július 22-én reggel 6 órakor felvétetett s onnan elszállíttatott, sőt a ha­lotti kémlap sem küldethetett meg; miutáu a Jász-kun kapitánynak Csongrádmegye 1-sö alispányjához intézett 1868. július 29-én kelt levele szerint, az nem létezvén a halál eset beírása 2. r. alp. Talányi Jánosnak turkevi lel­kész Harsányi Jánoshoz intézett irata alapján történt, melyben, Dobosy Jusztina halála okául fáróli leesés mon­datik. Dobosy Jusztina hulláját Turkeviből, mielőtt az ott bonczolva lett — az iratoknáli 19. sz. a. lévő levele sze­rint maga e. r. alp. Oroszi Miklós hozatta Szentesre s jelenté a gyászlapon, sógornőjének leesés következtében történt szerencsétlen halálát. A bonczolás, a 25 alatti okmányként 1868. július 24-én — a szentesi temetőben — miután előbb, annak ugyanazonossága Bakonyi János és Buday József tanuk által megállapitatott törvényes bizonyság jelenlétében, Csongrádmegye orvosainak közbenjöttével foganatosita­tott, kijelentvén nevezett orvosok határozottan, miszerint: „Dobosy Justina halálának legközelebbi oka, szülés okozta elvérzés volt. E kijelentés után, tekintve hogy az,—Dobosy Jusz­tina halálára vonatkozólag I. s II odrendü alperesek által a vizsgálat rendén előadottakkal, merő ellentétben van, — tekintve, hogy jóllehet a szülés az orvosi vizsgálat folytán constatáltatott, még is a világra jött magzat nyom nélkül eltűnt, — tekintve, hogy a hulla a vizsgálat meg­kezdése után alperesek által rögtön felvétetett, tekintve, hogy II. rendű alperes, ki a hullának sirbóli felvételét eszközölte, elszállítását magára vállalta, a julius22-én ki­ásott hullát nem egyenesen Szentesre — hanem el5bb a Csorba pusztai tanyájára vitette, s onnan Szentesre csak két nap múlva, július 24 én szállitatta,— tekintve, hogy a hulla nem ugyanazon koporsóban, melybe eredetileg helyeztetett, hanem egy egészen másikban fuvaroztatott Szentesre: — Dobosy Jusztina halála körül a rejtélyes­ség és alperesek ellen a gyanú szerfelett fokozódván, al­peresek, nevezetesen Kulcsár József is, ki ugy Dobosy Jusztinának Csorbára lett szállításában, valamint hullá­jának kiásása s ide s tova fuvarozásában tettleg befolyt, — a vizsgálat meghiúsításának elkerülése szempontjából letartóztattak — egyúttal pedig, miután a bonczolásból azon körülmény, váljon Dobosy Jusztina halálának leg­közelebbi oka t. i. a szülés okozta elvérzés természetes uton történt-e? vagy erőmüvileg, szándékosan idéztetett elő, valamely magzat-elhajtószer beadásával, semmiképen ki nem derül — e felette fontos meghatározás végett a hulla belrészeinek vegytanilag leendő megvizsgáltatása iránt a magyar kir. egyetem orvoskara lett hivatalosan 51*

Next

/
Thumbnails
Contents