Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 39. szám

154 Váljon mi történt volna akkor, ha az idézés folytán az alperes személyesen megjelent, és tartozását minden kifogás nélkül egyszerűen beismerte volna? Akkor is hivatva érezte volna magát a gondnok alperes nevében az elévülési kifogást megtenni, és figyelembe vehette volna a bíróság ezen magának a félnek előadásával homloké gyenest ellenkező kifogást? Alig hiszem, hogy ezen kérdésre valaki igennel felelhessen. De ha ez igy van, akkor a fentkózlott esetben sem lehet a gondnoki megjelenésnek és kifogásnak joghatályt tulajdonittani, mert a rendesen beidézett adósnak meg nem jelenése egy a nyílt beisme réssel. Legfőbb itélöszéki döntvények. Azon határozatlan fizetési feltétel: „mihelyt vagyonhoz jat ind' — nem zárja ki a rendes elévülési idő alkalmazásúi. Ha ez alatt a hitelező a tartozás követelése, vagy megfizetése iránt semmi jogi lépést sem tett, az elévülés az 1729. 37. I. cz. rendeletének megfelelóleg, érvényre emelkedik. Ezen döntvényre vonatkozólag még mult évben lapunk 52— 53. számaiban közlöttük részletesen a Sarficzky —Krausz féle jogesetet—melynek lényege abban öszpontosul, mikép néhai Sarflczky alperes atyjának néhai Krausz Izsáknak évtizedek előtt közös üzleti nyereség veszteség re pénzt kölcsönözvén, utóbbi még 1819 évben fenma radt tartozásáról — 1495 váltó írtról — kötvényt áliitott ki akkép, hegy annak szavai szerint: „m i h e 1 y t e g y ikök vagy másíkok (fi^i) vagyonhoz jután d, ez összeget egyik mindnyáért 1 e f i z e t e nd i." Ez igy nyugodott évtizedeken át — mig Sarficzky 1868. évben Torontálmegye tszéke előtt a még életben levő egyik érdektársát Krausz Jakabot perrel támadta meg a fent kitett összeg kifizetése végett. A jogi mozzanat tehát itt abban rejlett: váljon a kérdéses követelés nem évült-e el" — váljon azon felfüggesztő feltétel: mihelyt vagyonhoz jutand" — korlátlanul minden időre szól-e, vagy az az elévülési idő lefolyta által felbeszakittatik — illetőleg megszüntethetik, megsemtiiisittetik-e ? Az első biróság--a m e gy e i t ö r v é n y s z é k — felperes követelését megitélte, nem látván helyét az elévülésnek. A kir. tábla ellenben felperest követelésével el utasította, főkép azon indokból, mivel felperes az alperest fizetésre soha sem szólította fel, tehát itt az 1723. 37. t. cz. 1. §-nak rendeletét találta alkalmazandónak. — További íelebbezés folytán — A legfőbb ítélőszék következőleg ítélt: „Felperes azt, hogy a kereseti tőkét, vagy annak kamatait az elévülési idő alatt alperestó'l akár magán uton, akár bíróság közbenjárásával követelte, akár pedig alperest a kötelező közlésével bíróilag megintette, vagy per kezdés által az elévülést megszakította volna, nem bizonyítván, ezek nélkül pedig az 1729. 37. t. czikk rendelete szerint felperes követelése elévültnek levén tekintendő — a pesti kir. itélö tábla ítélete ezen és az abban leihozott okoknál fogva helylen hagyatik." (i 870. nov. 5—4820.) Tárgyalás folyama alatt felperesnek tévedésből hibásan irt keresztneve igazíttatván ki, de különben a jogezim s kereset alapja érintetlenül maradván, ne'n forog fenn ok a kere set visszautasítására, vagy semmiségi Panaszra. Rosenfeld Móricz még 1864. év apr. 18 kán Liptómegye tszéke előtt Pinkus Singer ellen 14 frt. 52 kr. számla hátralék tartozás iránt pert indított. A tárgyalás befejeztével a tszék 1866. okt. 17-kén 3249. sz. a. kelt Ítéletével felperes Rosenfeld Vilmos által leteendő póteskü feltétele mellett alperest a keresetben elmarasztalta — a póteskü aziránt levén leteendő : „miszerint a keresetlevélhez mellékelt számlajegyzékben foglalt trtelek az ő tudta s meggyőződése szerint mind a jogezim, mind a mennyiség tekintetében igazak." A kir. tábla alperesnek semm. panasszal egybekötött felebbezése folytán 1870. év jan. 18-kán 2927. sz. a. ítéletével a semm. panaszt elvetve az e. lár. Íteletét helyben hagyta. Alperes ezen ítélet ellen ismét felebbezéssel élt, melyet azzal indokolt: hogy jelen perben felperesül Rosenfeld Mór jelenik meg, mig az e. bir. ítéletben Rosenfeld Vdmos van megnevezve mint azon felperes, kinek részére az elmarasztalás történt s ki által a póteskü leteendü. Az hogy jelen ügyben Rosenfeld Mór s nem Vilmos a felperes, igazolják a periratok. A kereset levén a per alapja, minthogy azt csak az ellenbeszéd beadása előtt lehet és szabad kiigazittani; de azt tenni felperes elmulasztotta; [ igy kétséget nem szenved, hogy felperesként csak Rosenfeld Mór, nem pedig Rosenfeld Vilmos tekinthető; miért | alperes az elkésett keresetlevél kiigazítása ellen tiltakozik, Igazolásul szolgál az eredeti számla is, melyet Rosenfeld Mór irt alá. — Végre kiemeli mikép az eszközlött tanúkihallgatással a félpróba nem lehet előállítva, mert a felperesi tanú nem lett a leglényegesebb pont iránt kihallgatva t. i. azon körülmény iránt, hogy alperes azon füíészmalomban fürészeltetett e deszkát, melyet feiperes Polatsektől bírt alhaszonbérletben; már pedig a malom i albérlője Rosenfeld Mór volt és nem Rosenfeld Vilmos, a kinek szinte lehetett fürészmalma, de a melyben alperes sohasem fürészeltetett. A legfőbb ítélőszék következő ítéletet hozott: „tekintve, hogy a tárgyalás folyamában nem a jogezim, és nem is a kereset alapja változtattatott meg, hanem csupán felperesnek tévedésből hibásan irt egyik neve igazíttatott ki, — mi által a kereset alapja s lényege semmi változást nem szenvedett; „annálfogva a pesti kir. tábla fentebbi keletű ítélete azon kiigazítással, hogy a felperes Rosenfeld Mór helyett Rosenfeld Vilmos értendő, az abban felhozott indokokból helybenhagyatik, tartozván felperes a részére megítélt póteskü letételére 15 nap alatt jelentkezni." (1871. jan. 30—2247. sz. a.) Sciiiíiiitőszéki döntvények. A végrehajtás korlátozására vonatkozólag csak azon bírói végzések ellen nincs semmi jogorvoslatnak — tehát semm. panasznak is — helye, melyek (314. §.) ily keresetek érdemében hozatnak, de nem azok ellen is, melyek alaki sérelmek, elkésés, vagy illeléklelenségi visszautasítás tekintetéből hozatnak. A korlátozási kereset a végrehajtási kiküldőtlhöz helye-