Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 35. szám - A győri ügyvéd-egylet észrevételei "az ügyvéd rendtartás" minist. törvényjavaslatra

Pest, 1871. pétiteken május 5. 35, szám. Tizenharmadik évfolyam. TORVEMSZEKI CSARNOK. Dchreczessi, eperjesi és temesvári ügyvédegylet közlönye. Tartalom : A győri ügyv.-egyl. észrevételei „a/, ügyv. rer.dt.'- min. tiirvőnyjavasl.— Egyesbirói elj. különösségei.— Semmitősz. döatv A győri ügyvéd-egylet észrevételei „az ügyvéd rendtartás" minist, törvényjavaslatra.*) Teljes készséggel nyilvánítjuk, miszerint e javaslat indokolásában elősorolt következő alapelvek: a) elméleti s gyakorlati képzettség, b) szabad verseny, c) önállóság, d) fél irányában felelőség, é) testületi tömörülés, f) mun­ka-dij biztosítás, — állásunk rendezése körül saját irány­eszméinkkel találkoznak ; — azonban, mert a törvény­javaslat szövege az indokolásban czélul tűzött feladat megoldását nem kellőleg eszközli, és az abban jelzett alapelveket veszélyeztetve látjuk, — e veszély félelmé­ben a törvényjavaslat iránt aggodalmunkat kijelenteni, — módositványainkat előterjeszteni a jogszolgáltatás méltósága és önfeutartásunk kötelme parancsolja. Elvítázhatlan, hogy az államhatalom gyakorlása csak addig jogos, míg ama jólét biztosításán működik, mit az egyén az állammá vált társasulásban elérni óhajt. Elvítázhatlan továbbá, hogy az embernek elidege­nithetlen joga van a szabadsághoz s egyenlőséghez, — e jog mindinkább érvényesül ama tudat emelkedésében, hogy a kormány van a népért, s nem a nép a kormány­ért, — kifejezést nyer annak törvénnyé vált közakara­tában; — s igy a kormány nem az absolut hatalom ösz­pontositásnak képzete, hanem csakis a nyilvánított köz­akaratnak hűséges végrehajtója lehet jogszerűen. Minél fejlődöttebbek az elvek valamely államban, — annál inkább biztosított annak fenmaradása, alkotmá­nyossága: — és mert alkotmányos államban az ember, s az egyéni-jog tisztelete közfigyelem tárgya, — a jogsé­relmeket bírói ítéletek s jogorvoslatok egyenlítik ki: — következve az ügyvédnek, ki a törvények korlátain be­lül polgártársainak érdekeit a tény, a jog s igazság szem­pontjából bővebben kideríteni van hivatva, — független, önálló polgárnak kell lenni. És a történelem tanúsítja, hogy a szabadság s az ál­lam-intézményeknek a közjóléttel öszhangzatos fejlődé­sére az ügyvédi-kar minden egyébbnél inkább hatott, — tanúsítja, hogy e fejlődés azon arányban növekedett, a mint az ügyvédi-kar a jog- és államtudományok ismere­tében elóre haladott, — a mint az ügyvédi-karban az igazság s függetlenség érzete rendithetlennó, közszel­lemmé vált, — s a mint hivatásának jólértett felfogása, önmagát a haszonlesés s tudatlanságtól, a jogot a durva­ságtól, s ugy a despotia, mint a demagógia zsarnoksága tói megmenteni képes lón. Az ügyvédi-kar mint a jog- s közszabadság fejlődé­sének tényezője, — az államszervezet egyik fóoszlopa. *) Ezen érdekes észrevételeket, melyek lapunknak már ré­giebben megküldettek, előbb közölni nem voltunk képesek, Szerk. Kell tehát, hogy az ügyvéd mint az államnak, testüle­teknek, családoknak s egyeseknek jogvédő, , tanácsadója, maradjon polgár a polgárok között; — állása államhiva­tallá ne változzék. A függetlenség s önállóság eszméjével össze nem egyeztethető, hogy az ügyvéd, ki oklevelét egyedül te­hetségének, társadalmi állását közbecsültetésre érdeme­sült jellemének, fokozott szorgalmának köszönheti, — állásának ama elválaszthatlan kellékeit biztosítva érezze, ha ugyan állása tekintetéből alá van rendelve akár az igazs. minister főfelügyeletének, — a midőn parlamentá­ris államban e minister mindig a politikai hullámzásban többségre jutott pártnak egyik vezére; akár alá van ren­delve bárminő eminens birói hatóság, avagy éppen testü­lete egyik tagja a kir. ügyészség őrködésének, midőn ezen hatóságok egyes tagjai végre is a többséget élvező politikai párt ministerének kinevezésétől — még pedig a birói ne mis azon magasabb képzettségnél fogva, mint az ügyvédi — nyerték állásukat, és többé kevésbbé ugyan e ministeri kegytől kapták, vagy várják előléptetésüket. — De ha az állam a saját képzettségére, szorgalmára utalt ügyvédnek még munkaképtelenné váltában s elag­gottságában sem nyújtja segéló kezét, nem lehet joga, hogy közhivatalnokának tekintse; — meit joga csakis az ügyvédnek a törvény által tiltott, vagy államveszé­lyeztető cselekvényei ellenében támadhat. — Az állam nem indokolhatná az ügyvéd egyéni jogának s társasu­lási szabadságának korlátolását a ministeri felelősséggel, — ugyan kinek is jutna eszébe az igazságügy-ministert feleletre vonni, hogy ügyvédje a tárgyalásról elkésett, avagy bizonylatait nem a nyert utasítás szerint alkal­mazta?! — sőt ellenkezően az állam-gyámkodásnak tel­hető kivi tele esetén ki szolgáltatand biztosítékot az ügy­védi-karnak, de magának az államnak, — hogy a törvé­nyek végrehajtására hivatott minister saját pártjának ér­dekéből még ezen kar megingatott függetlenségének megsemmisítésével is, azt teljesen államszolgává ne ala­csonyíthassa. Nem alapulhat az ügyvédi-kar függetlensége, önál­lása korlátolásának joga az indokolás II. szakasza 4-ik pontjában érintett azon bajon, hogy „az ügyvédek na­gyobb részének felületes képzettsége 1861 óta nyert na­gyobb terjedelmet;" — mert az államhatalom gyakorlá­sának ama törvényeilenies, és joggal mondhatjuk, az ügyvédi-kar közbecsültetésének aláásására czélzó cselek­vénye, hogy nem végzett jogászokat, törvényes gyakor­latot ki nem töltőket ügyvédi vizsgára bocsájtotta, kép­zettségük iránt kelló szigorral meggyőződés nem szerez­tetett, — mint bizonyára a törvényességének tudatában teljes önérzettel bíró ügyvédi-karnak méltó bosszanko­35

Next

/
Thumbnails
Contents