Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)
1870 / 11. szám - Az igazságszolgáltatás állapota Kun-szt.-Mártonban [1. r.]
44 végrehajtás alkalmával annak módja szerint érvényesíteni hatalmukban áll; végre „mert az illetékesség kérdése hivatalból figyelembe veendő semmis, esetet nem képezvén, miután az illető felek e részben kifogást nem emeltek, illetőleg magukat anuak alávetették, ez ellen egy 3-dik személy alaposan nem panaszolkodhatott. (187Ö. jan. 22. — 3667. sz.) A vételár felosztási tervről a feleknek értesítése törvényileg nincs rendelve. Ezen értesítés nem képez a törvény által elészabolt oly határidőt, melytől az elmulasztott jogcselekvény teljesítése számítandó lenne. A vételár /elosztása elleni felebbezés 15 napi határideje a tárgyalás napjától számítandó. Grégesi Sámuel Torda város tszéke előtt Grégesi Annát s Molnár Lajost beperelvén, s ellenük végrehajtást is eszközöltetvén, a vételár felosztása felett tárgyalás tartatott, melyen megjelent. Felperes a vételár felosztási terv által érdekeit sértve találván, de a felebbezési határidőt elmulasztván, igazolási kérelmet adott be. Ennek alapjául azt hozza fel, hogy a felosztási tervről való birói értesítés nem neki, hanem fiának kézbesittetett, midőn felperes sürgős ügyei folytán Kolosvárott tartózkodott, ugy hogy fia által csak a felebbezési határidő elteltével lett értesítve. Az eljáró biróság az igazolási kérelmet elvetette. Ez ellen GL Samu semmis, panaszt adott be — lényegesen a fent előadottak alapján. A semniitőszék e panaszt elvetette: „Mert a perr. 450. §. szerint, a tszék áltaí 3 nap alatt hivatalból elkészített vételárfelosztási tervet mindenik érdekelt fél megtekinthetvén, és ha magát az által sértve véli, az elleo a tárgyalástól számítandó 15 nap a 1 a 11, a törvény által ugy is elé nem szabott értesítés kézbesítését be sem várva — élhetvén f elebbezéssel; miután panaszló a vételárfelosztási tárgyaláson, mely jul. 15-én tartatott, jelen volt; és akadályul arra nézve, hogy a felebbezés határnapját elmulasztotta, csak azt hozva fel, hogy a vételár felosztási tervről való értesítés nem neki, hanem fiának kézbesittetett, és ez erről őt annak idejében nem értesitette, vagyis csak akkor értesitette, midőn a határnap már lejárt, a vé telárfelosztási tervrőli értesítés nem levén a törvény által előszabott oly határidő, melytől az elmulasztott jogcselekvény teljesítése számítandó lenne az elmulasztás általa nem is igazolható." — (1870. jan. 12. — 4509. sz.) Azon panasz, hogy a tanúvallomások eltéröleg leltek a jkönyvbe bevezetve és azok tan uk elölt fel nem olvastatlak a pert. 297 §. alá eső semmiségi esetet nem képez. Klenkovics Miklós s társai Aradmegye tszóke előtt Birisnyán végrendeleti gyámja ellen végrendelet érvénytelentési pert inditottak, melyben végrendelkező öntudatán állapotban létének igazolása végett felperesek tanukra hivatkoztak, kik ki is hallgatattak. Ennek befejeztével a tszék íteletet hozott 1869 év június 16-kán, melyben felperések keresetükkel elutasittattak és perköltségben elmarasztaltattak. Felperesek semm. panaszt adtak be ellene, különösen azon alapon is, mert a tanuk vallomásai elferdítve lettek a jegyzőkönyvbe bevezetve, és azok tanúk előtt fel sem olvastattak, A s e m i t ő s z é k erre vonatkozólag a semmis, panaszt elvetette, ,,Mert azon panasz, hogy a vallomások eltéröleg lettek a jegyzőkönyvbe bevezetve, és a tanuk előtt nem lettek felolvasva, nem tartalmaz oly szabálytalanságot, mely a perr. 297. §. értelmében, semmiségi esetet képezne, s a perr. 108. s 296. §. alapján az ott érintett módon orvosolható. (1869. dec. 15. — 4343. sz ) Habár az Ítéletben perköltség meg nem Ítéltetett is, ai végrehajtási költségeket vesztes fél még is viselni tartozik. És ha ki nem fizeti, azok alapján ellene azonnal foglalás intézhető Ozv. Sáry Györgyné Schaffér Ferencz ellen bizonyos rétre nézve soramás visszahelyezés! pert folytatván, ebben a végrehajtás elrendeltetett, s az a pápajárási szbiróság által foganatosíttatott. Ez alkalommal a végrehajtási költségek felperes részére megitéltettek, s mivel azokat alperes ki nem fizette, azok erejéig a foglalás is foganatositatott. A végrehajtási költségeknek felszámítása s megalapítása ellen alperes semmis, panaszt adott be azon okból; mert az érdemleges Ítéletben a perköltségek kölcsönösen megszüntetve lettek; tehát azokat fizetni nem tartozik. Azokra alkalmat nem is adott, mert kész volt az Ítéletnek eleget tenni, s igy végrehajtás nem szükségeltetett. A költségek fizetésére határidő nem is tüzetett ki, miért a foglalás egészen idő előtti volt. A s e m m i t ő s z é k e panaszt mint alaptalant elvetette. „alperes törvényes tárgyalás alapján a kereseti kérelemhez képest elmarasztatván, a hozott ítélet végrehajtása törvényesen lett megrendelve és a helyszínén foganatosítva. És minthogy az eljárási költségeket a pervesztes fél a pert. 366. 367 §§. értelmében, még akkor is, ha perköltség megtérítésére az Ítéletben nem köteleztetett, viselni köteles, a nem teljesített fizetés alapján alperes ellen a foglalás azonnal helyesen lett teljesítve." (1870. jan. 14. — 4745. sz.) Felelős szerkesztő és kiadó-tul&jdonoí SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ft. negyedévre 2 ft. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, kalap-utcza 11 -ik sz. a. 2 ik em. balra Petién, 1869. Nyomatot! Koeii S án d o r táját nyomdájában Hal-piaci ét al-dunator tarkán 9. iz. a.