Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 85. szám - Jogászgyülés teljes ülései sept. 29-én s 30-kán [3. r.]

339 Iinre ügyvéd, Ocsvay Ferencz legf. tsz. biró, Pauler Tivadar tanár, Pósfay Károly biró, Sághy Gyula tanár, Schnierer Gyula keresk. min. osztálytanácsos, Siegmund Vilmos ügyvéd, Szentgyörgyi Imre legf. itélószéki biró, Szilágyi Dezső osztálytanácsos, Szvetenay Miklós ügyvéd, Wenzel Gusztáv tanár és Vajkay Károly legf. itélószéki biró. Elnök bemutatja Schulek G. s társai több indítványát ; indítványozók az állandó bizottsághoz utasíttattak. Úgyszintén felemlíti elnök egy pesti ügyvéd folyamodását pénzsegély miatt. Végül elnök bucsu-beszéddel bezárja az ülést, mely következőleg szólt: Tisztelt gyülekezet! Tanácskozásaink be vannak fejezve. Mi eddigelé csak vágyaink tárgya volt, amit elérni óhajtottunk, de még néhány év előtt alig remélhettünk, teljesedésbe ment. Együtt láttuk a magyar birodalom nagyszámú lelkes fiait, a bírói tanács, s ügyvédi karnak az ország minden részéből összesereglett tagjait, hogy hazai jogéletünk üdvös fejlesztése fölött tanácskozva, meggyőződésüknek nyilvános kifejezést adjanak. Vannak a jogéletnek általános és örökös alapelvei, melyek gyakran el nem ismerve, még gyakrabban félreismerve, egész nemünk örökségét képezik, nagyobb vagy kisebb mértékű valósításuk, a népek polgárosodásának, miveltségi állapotának hévmérőjéül, tekinthető. De ezen sark-elvek alapján és azok körén belül, a társadalmi élet viszonyainak, a tapasztalati körülmények folytonos változása, a jogszabályok fejlesztését, idomitását és tökélyesbülését teszi szükségessé. Valamint az életben, ugy a tudományban sincs megállás, egyértelmű volna az a tespedéssel, a szellemi halállal. Azon nap, melyet a nagy Bacon a szellemek nyugórájának nevezett, a hol a tudomány tökélyesbülése végpontját elérte volna, a jogtudományra be nem következett, az élet változó viszonyainál fogva soha be nem fog következni. Humani vero iuris conditio — mondá Justinian, semper in infinitum decurrit et nihil estinea,quod stare perpetuo possit. De ezen tökélesbülésre szükséges, hogy az elmélet a gyakorlattal egyesüljön. E kettő közt a jog terén a legbensőbb összeköttetés és rokonság létezik. Az elmélet kijelöli az elveket, a gyakorlat alkalmazza azokat az élet változó szükségleteire. A tapasztalati ismeretek, hogy Németország egyik kitűnő jogászának szavaival éljek, a jogtudománynak testet, az elméletnek lelket adnak, amazok nélkül szétfoszló árnyképek, ezek nélkül élettelen csontváz. És ha egyátalán csak az elmélet és gyakorlat kölcsönös frigyesülése szülheti a jogéletet alakító tényezők üdvös hatását, ez méginkább áll hazánkban, melynek jogi intézményei átalakulásunk nagy korszaka előtt, nagyrészt a gyakorlat utján fejlődtek, abban találták életgyökeröket szabályzó elemöket, mig a beállott gyökeres változások folytán régi gyakorlatunk fonala megszakadt, és nemcsak annak, ami volt vagy van, fentartásáról, nemcsak őseink örökségeinek megőrzéséről, hanem miután részben a haladó korszellem üdvös hatásánál fogva arról lemondottunk, részben azt az idő romboló viszontagságai megsemmisítették, uj intézkedésekről kell gondoskodnunk. Az alapos elmélet, a képzettség szüksége napról napra kétségtelenné lesz. És ime az elmélet és gyakorlat embereit vállvetve és egyesülten látjuk közreműködni jogfej le eztésünk nagy müvének létesítésében, ós szövetkezni ama fontos kérdések megoldására, melyek tanácskozásaink tárgyát és anyagát képezik, és ezt eme jogászgyülés egyik fontos, örvendetes eredményének tekintem. A mi az elébünk terjesztett kérdéseket illeti, kiterjedtek azok tárgyai, a családi életre, a forgalmi és kereskedelmi hitelviszonyok rendezésére, halálbüntetés, a bírósági szervezet és törvénykezési eljárás, a jogi oktatás legnyomósabb tárgyaira, melyeknek részlet ei és eredményei mindenikünk élénk emlékezetében vannak. Hogy ily fontos kérdések tárgyalásában részben szétágaztak a vélemények, azoknak vitályos természetéből önkényt folyt, de az eszmecsere legalkalmatosabb módja a rideg ellentétek kiegyenlítésének; és ha nem értettünk egyet mindnyájan minden kérdésnek megoldására, legigazságosabb és czélszerübb elintézése módjára nézve, egyetértettüuk mindnyájan kivétel nélkül végczélunkra nézve, mely anyagi és alaki jogunk minden kérdései oly megoldásában áll, hogy jogintézményeink üdvös kifejlesztése által szeretett hazánk boldogsága, szellemi és anyagi jóléte biztosittassék és előmozdittassék. Igen uraim ! e czélunkra rézve nem volt, nem lehet magyar jogászok, magyar hazafiak közt a vélemények különbsége. Mert ha e hon, mint mondva volt, szigethez hasonlít, az azt körülözönlő népek millióinak nagy óceánján, akkor szent kötelességünk, hogy e szigetet, melyet nem az emberi szeszélynek önkénye, hanem a népek és emberek sorsát intéző mindenható gondviselés örök bölcsessége egy évtized előtt helyezett a hullámok közé, — oly védgátakkal övedzük körül, melyeket a tajtékzó habok verdeshetnek, de meg nem ingathatnak, az igazság, méltányosság és politikai bölcseség elvein alapuló társadalmi intézmén;. ek szikla erejű és tartósságu gátjaival, melyeket a római költőként: — Non imber edax, non aquilo impotens Potuit diruere aut innumerabilis Annorum series Magaslataira pedig állítanunk kell a szellemi műveltség és polgári szabadság fénytornyát, hogy világító sugarait messze terjessze a tengerek síkjain s ragyogtassa egész fényében országunk szent koronája, mint a szabadság, jogbátorság és jólét, a viharok romboló erejével daczoló biztos révpartjainak őrét és paizsát. De int az idő. Válnunk kell. Előbb azonban a hála adóját le kell róvnunk azok iránt, kiknek tartozunk. Engedjék tehát meg önök, hogy az első magyar jogászgyülés nevében forró köszönetet mondjak a magy. tud. akadémia, a legfőbb Ítélőszék és királyi tábla mélyen tisztelt elnökei, nt. Pest szab. kir. városa hatóságának azon előzékeny készségökért, melylyel a tanácskozásainkra szükségelt helyiségeket átengedni szíveskedtek. Továbbá köszönetünket az állandó és rendező bizottmány tagjainak azon ernyedetlen buzgalmukért, melyet e gyűlés ügyei előkészítése és elintézésében kifejtettek. Munkálkodásuk sikerének öntudata fogja fáradozásaik legszebb jutalmát lelni. Végre fogadja a t. gyülekezet, saját személyemben szólva, legőszintébb köszönetemet azon bizalomért, mely érdemem fölött kitüntetni, azon készségért és elózékeny85*