Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 71. szám - Megjegyzések "A végrehajtási eljárás némely hátrányai"-ról irt czikkre [2. r.]

282 midőn a 301. §. úgy rendelkezik, hogy a kellő időben | beadott semmiségi panasz akár az első, akár a felebbvi- | teli biróság határozata ellen intéztetett, közvetlenül a senimitőszékhez terjesztendő, anélkül tehát, hogy az ellenfél nyilatkozatot tehetne; magyarázatot kiván. De nem látom az igazságszolgáltatás gyorsaságára és egyszerűsítésére kiható üdvös intézkedésnek azt sem, hogy a semmiségi panaszok felett a fokozatos felebbviteli biróság mellőzésével külön semmitőszék itél; nemcsak azért, mivel annak meghatározása, váljon a biró által okozott jogsérelem felebbezésre, vagy semmiségi panaszra nyujt-e alapot, habár a 297. §. tüzetesen kivánja is kijelölni a semmiségi panasz eseteit, — gyakran nehéz dolog, s midőn ezen jogorvoslatok beadási határidejét a törvény világosan kijelöli, könnyen megtörténhetik, hogy a peres felet képviselő ügyvéd felebbezés helyett semmiségi panaszt, vagy megforditva semmiségi panasz helyett felebbezézt nyújt be, s midőn attól elüttetik, már a másik nemű jogorvoslattal — minek pedig alaposan helye lett volna, — többé nem élhet. De üdvösnek nem látom azért is, mivel eltekintve attól, hogy a semmiségi panasznak külön és az ügyérdemének ismét külön biróság általi ellátása miatt a peresügy ide-oda hurczoltátik, s úgy szólván barangol — ezen eljárás kettős időt és ugyanannyi munka erőt vesz igénybe. Mert, ha mellőzzük is azon időt, mely az ügynek a semmitőszékhez felterjesztése, ottani ellátása, kiadmányozása és leküldése alatt lefolyik, már azon körülmény, hogy a semmiségi panaszt külön eladónak és külön ülésben, a felebbezést ismét más előadónak és külön ülésben más időszak alatt kell előterjeszteni, mutatja, hogy ezen eljárás valamint a gyorsaságnak, úgy az egyszerűsítés kivánalmainak meg nem felel. És valóban, midőn a 108. §. különben is jogot ád a felebbviteli bíróságnak arra, hogy az alatias bíróságnak Ítéletét feloldhassa, ujabb tárgyalást és ítélethozatalt rendelhessen, s igy az alsó bírósági ítéletet voltaképen megsemmisíthesse, kérdem miért ne lehetne hivatott arra is, hogy forma sértése miatt ugyanazt tehesse, — mire nézve a szabályokat épen úgy kell tudnia, mint az elkülönített semmitőszéknek. Sőt miként fentebb érintém, ha a semmiségi panasz felebbezéssel egybefoglaltatnék, nem állhatna elő azon eset, hogy az ügyvéd felfogása szerint felebbezés helyett beadott semmiségi panasz elvetésével a különben igaz ügyben járó fél jogorvoslatától megfosztassék, s már azon körülmény, hogy a fokozatos biróság mind a semmiségi panaszt, mind a felebbezést együtt látná s együtt venné beható bírálat alá, — a perbeli adatok egybevetése mellett könnyebben, és a törvényes igazság kimondására nézve biztosában ítélhetne; s ez által kikerültetnék azon idővesztesség is, mit az ügyiratoknak ide s oda küldözgetése mellett azoknak forgatására s átolvasására a felsőbb bírósági előadó és itélő birákon kívül most a semmitőszéki előadónak és bíráknak forditaniok kell. — Végre c) Érintém, hogy talán nem lenne rosz állapot, ha mindennemű per ellátására két fórum léteznék, — megvallom, hogy ezen véleményt feltétlenül magam sem osztom, oly értelemben, hogy a jelenlegi birói szervezetnél fogva fennálló kir. itélő tábla, vagy curia feloszlattassék, azonban érintetlenül nem hagyhattam azért, mivel gyakran tapasztaltam szomorú behatását, különösen a törvényekben kevésbbé jártas perlekedő félre azon esetnek, midőn a legfelsőbb biróság a két alsóbb biróság egybehangzó ítéletét megváltoztatta s az előbb nyertes felperest, ki követelésére nézve már kielégítést is nyert, keresetétől elmozdította, minek következménye egy költséges és gyakran eredménytelen visz végrehajtás szokott lenni. A törvény szellemét nem értő és egyedül a számtan kétszer kettő szabályait szem etőtt tartó peres fél önkénytelenül azt kérdi, miként tévedhetett két biróság akkor, midőn a harmadik egy magában csalhatatlan,—pedig mind három bíróságnak ugyanazon periratokból s a törvényekből kellett ítélnie? — s miért nem lehetett volna mindjárt apert azon legfelsőbb bírósághoz felküldeni, melynek ítélete dönt egyedül véglegesen s megváltozhatlanul, — bár mit mondott is a két alsóbb biróság? vagy miért nem lehetne a másodbiróságot oly tagokkal ellátni és oly hatalommal felruházni, minővel most a legfelsőbb Ítélőszék bír? Mindezen monológ kérdésekre csak ugy lehetne megnyugtató feleletet adni, ha vagy a két egybehangzó Ítélet ellen további felebbezésnek helye nem Jenné, és a legfelsőbb biróság csak az egymástól különböző ítéletek felülvizsgálatára lenne hivava, vagy nem több mint két fórum léteznék. Megjegyzések „A végrehajtási eljárás némely hátrányaidról irt czikkre. Ury József jogtudor ügy ved úrtól (Egerből.) (Vége.) Azon észrevételek, melyek öttevényi ur kérdéses czikkében birtokarány megállapításáról foglaltatnak, alkalmat adnak, erre nézve következő nézeteim előterjesztésére : Czikkiró azt állítja, hogy „ha a telekkönyvben ki van fejezve, hogy a birtokosok határozatlan arányú tulajdonosok : akkor van arra szükség, hogy a birtokarány per utján eszközöltessék, de ha e megjegyzés nincs, akkor mindig felteendő, hogy egyenlő aránynyal bírnak." Nézetem szerint pedig, ez még akkor is felteendő, ha az érintett kifejezés a telekkönyvben benfoglaltatik. Ezen nézetemet pedig arra alapítom, hogy az ideigl. törvénykezési szabályok 155. §-a még mindig életben van, mely viszont az osztrák polg. törvénykönyvnek a telekkönyvi rendeletekkel összefüggő határozatait hatályokban megtartotta. Már pedig az osztr. polg. törv. k. 839. §. világosan azt tartalmazza, hogy „kétség esetében minden rész egyenlő nagyságúnak tekintetik. Midőn pedig a telekkönyvben azt olvassuk, hogy „közös birtokosok határozatlan arányban", bizonyos, hogy az azon tulajdonosok közötti birtokarány kétséges, a mig tehát ezen arány közöttök meg nem határoztatik, addig ők egyenlő nagyságú tulajdonosoknak tekintendők. Nekik ugyan a fentebb idézett 839. §. szerint jogukban áll bebizonyitani, hogy az ő részeik nem egyenlők: de nézetem szerint azok, kik addig, mig ezt nem tették, vagyis, a mig a tulajdonosok a telekkönyvben közös birtokosoknak határozatlan arányban voltak feltüntetve, és azon per sem volt benne feljegyezve, mely ezen arány kiigazítását tárgyazandotta, zálog, vagy végrehajtási, szó valnyilvánkönyvi jogot szereztek valamely egyesnek ily határozatlan, tehát kétséges mennyiségű részletére, azok az összes tulajdonosokként feltüntettek közt egyenlő arányban az illetőre eső részletre nyerték azt, és a kiegészítés csak a jövőre szolgálhat zsinórmértékül, nem pedig a múltra. Tudom, hogy erre az hozatik fel, hogy a ki a telekkönyv azon állásában szerzett ily részletre nyilvánkönyvi