Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 67. szám - A végrehajtási eljárás némely hátrányai

266 zerencsés megoldásnak azt, hogy a hol 1848-ig voltak, | de azóta nincsenek a faizás gyakorlatában a volt jobbá- | gyok, ott is kell adni erdőrészt a telki illetménybe. Ez az eddigi magyar és az absolut rendszer alatti törvényekkel is ellenkezik. Az 1836: VI. t. cz. 4. §-a is azt rendeli, hogy a hol a faizás gyakorlatában van a jobbágyság, ott adandó neki erdőrész, és az 1853. martius 2-iki nyilt parancs 10. §-a is nemcsak azt mondotta ki, a mi a törvényjavaslat indo­kolásában felhiva van, hogy csak azon erdőből, melyben a volt jobbágyok a faizást eddigelé gyakorolták, v^n er­dőrészhez joguk, hanem egyenesen az is foglaltatik abban, hogy ott hasitandó a faizás haszonvételének megfelelő rész az erdőből ki, hol a volt jobbágyok a faizás törvé­nyes élvezetében vannak (nem pedig 1848-ig voltak.) Ha tehát 1848-ig voltak is a faizás élvezetében, de 1848. óta nincsenek, és hogy azt nélkülözhetik, 20 év ótai gya­korlat által tanusitották: nem láthatni át, miért kelljen ott erdőrészt adni azon faizás fejében, a mely, mivel már nincs, nem létezik, megváltásának sincs értelme. Ismerünk községet, mely az úrbéri perben világosan kifejtette, hogy 1848-ig volt faizása, de 1848-ban nem akarta az azért való viszonszolgáltatásokat, minthogy azokat eltörlötteknek hitte, teljesíteni, tehát inkább le­mondott róla tényleg, és mikor felvilágosittatott később, hogy a faizásérti viszonszolgáltatások megszüntetéséről táplált hite téves, még sem akarta a faizást, és e szerint kétszeresen is elhagyta azt. Mi oknál fogva adassék most ennek erdő az általa szükségtelennek talált és élvezni nem is akart faizásért? Továbbá egy nevezetes hézagot találunk a törvény­javaslatban az által, hogy nem találunk benne szabályt arra nézve, váljon közbirtokosságokban, melyekben min­den közbirtokosnak külön erdeje van, és volt jobbágya mindeniknek külön erdejében is élvezte a faizást, miként adassék ki az erdőrész? Ha mindenik közbirtokos volt jobbágya saját volt földesurának külön erdejében kapja ki az erdőrészt, akkor nem lesz erdőelkülönzés, mert a közbirtokosoknak egymásután következő erdeinek egy­egy részében, melyek nem mindig egymást követő sorban feküdhetnek egymás mellett, lesznek a volt úrbéresek er­dőrészei; ha pedig elkülönzés akar lenni a határban, akkor egy uraságnak kell valamennyi többi helyett is kiadni az erdei faizás fejében járó erdőrészt is, a többinek pedig azt kármentesítenie kell. Ugy, de hátha annak erdeje sok­kal értékesebb, mint milyent érette a többi adhat, úgy hogy az egyes birtokos összes erdeje sem ér fel talán annyival, mennyit érette a másik az ő volt jobbágyának kiadott ? Pedig ez nem valami theoreticus kérdés ám, hanem a praxisban akárhányszor elő is fordul! A volt jobbágy csak azon erdőből követelheti az er­dőrészt, melyben l'aizása volt, minthogy pedig földesura csak saját erdejéből adhatott neki faizást, csak is abból követelheti tehát erdőrészét. Nem lehet tehát kényszerí­teni senkit a közbirtokosok közül, hogy másik közbirto­kos társától vegyen volt jobbágya számára erdőrészt,sem azt arra, hogy adjon el belőle a másiknak, hogy ez a maga volt jobbágyait kielégithesse. És ha emellett nem lehet a községi erdő egy tagban, az kisebb rosz, mely tehát a két rosz közül választandó; különben is a tagosí­tás és összesítés csak a mennyire a körülményeknél fogva lehet, foganatosítandó (183%: XII. 12. §.) A végrehajtási eljárás némely hátrányai. I. A költségesség. Miután utólag is az alperes viseli normális körülmények közt az eljárás terheit, ma már a kisebb pereknél, melyek pedig a leggyakoriabbak, szabálylyá lőn, a mit eddig ritka kivételek közé soroztak, hogy az ügyvéd számlája messze túlhaladja a hitelező számláját. Ezt pedig nagyrészt okozzák az épen apró pe­reknél felesleges tanúk és becsüsök a végrehajtás fokoza­tainál. Lehet, hogy ezen egyik legszerencsétlenebb eszmé­jét az ujjitmányoknak azért hozták be, mert felperes köz­bejötte nélkül is megengedtetett a végrehajtás, tehát mintegy az esküdtek ós aljegyzők ellenőreként, — de bizony akkor is elég lett volna a becsüsök elrendelése, a külön tanúk csak felesleges ostorok, kik még leggyak­rabban meg is tagadják a jegyzőkönyv aláírását, s az el­járás folyama alatt egy sarokban vagy az udvaron üldö­gélnek. A költségesség elleni másik panasz pedig azt tartja, hogy kárvolt a német perrendtartásnak szemére lobbantani, mennyire uszályhordozójává aljasitotta az igazságszolgál­tatást a kincstári érdekeknek, mert hiszen most arányta­lanul több bélyeget követel az eljárás. Tekintsük csak az ingatlanok iránti kérvényeket, melyekhez a telekkönyvi kivonat megkívántatik és pedig a törmeges adóslevelek­nél épen a birtokostársak iránti tekintetből gyakran 5. 6. sőt tiz példányban, mik tehát 10, 12, vagy épen 20 frtba is kerülnek, habár a tőke csak 2 — 300 frtot tesz, mint magamnak is vannak eseteim. Ne mondjon pedig senki ellene annak, hogy e telekk. kivonatok darabját 2 frtal számítom, mert ha az ember rögtön akarja, s tán bejegy­zésekkel van tömve a telekkönyv, a leírásért jutalmazni kell az illetőt, másként napokig várhat s vallhat kárt. Csak nevezzük a gyereket valódi nevén. Ezen szerencsétlen sza­bálynak még azon hátránya is van, hogy az alperes ész­reveheti jókor a veszélyt s kijátszhatja a hitelezőt. Sokkal czélszerűbb lett volna felperestől egyedül azt követelni, hogy a telekkönyvet kérvényében nevezze meg, miután ezt megtudhatja a nélkül, hogy más is nyomára jöjjön; ez pedig elégséges is lett volna, mert hiszen a telekkönyvi hatóság úgyis megtagada volna a bekeblezést, ha azt a perbíróság helytelen számokra rendelné el. II. Korlátoltság. Ez is kétféle, ingóra és ingat­lanra. Az ingók elleni végrehajtásnál sem szabad többet foglalni,mint a követelés gyanithatólagos fedezése igényeli; holott árverelni szabad yi0 áron is. Ezért még nem tudok esetet, hogy valaki az ingósági foglalás utján teljes kielé­gítést nyert volna. Itt égető szükség, hogy legalább há­romszoros vagy négyszeres fedezet erejéig engedtessék meg a foglalás, mert tudok már esetet is, hogy épen az első foglaltató semmit sem kapott, mivel az adósnak tá­vollétében véletlenül oly tárgyakat foglalt, mik igényper utján felmentettek, s ezen hoszadalmas procedúra alatt mások foglalván a többi ingóságot, folytatólagos eljá­rásban mit sem talált többé, holott, ha a többszörös fede­zet megengedve volna, kielégítést nyerhete. Az ingatlanok elleni eljárást a 422. §. zavaros szer­kezete korlátolja és nehezíti, mely kezdetben azt mondja, hogy az együvé tartozó testek együtt foglaltatnak és ár­vereltetnek, utóbb pedig, hogy csak az adóstárs része. Ebből elínte azt gondoltuk, hogy a nemadós birtokostárs részére befolyó összeg nem fizethető ki a hitelezőnek, s eddig helyes lett volna; de nem kisbámultunkra még há-

Next

/
Thumbnails
Contents