Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)
1870 / 62. szám - Az első foly. biróságok a kir. tábla irányában
248 11-ről szól, és a hitelesítés egy és fél év elteltével eszközöltetett. Ez ellen felperesek sem. panaszt adtak be; mert épen a hivatolt 51. §. értelmében — a 8. és 53. §§. eseteit kivéve, melyek alá jelen eset nem tartozik — a sommás bíróság nincs feljogosítva a hozzá beadott sommás keresetet hivatalból visszautasítani; hanem akkor is, ha a kereset rendes illetőségi köréhez nem tartoznék, még is köteles tárgyalást rendelni, mivel előre nem tudhatja, váljon alperes meg fog-e jelenni, és fog-e a bírói illetőség ellen kifogást tenni — mit, ha elmulasztana az illetéktelen bíróság is illetékessé válik. A Semmitőszék e panaszt elvetette; „mert a bíróságok a perrend 51. §. értelmében az illetőségükhöz nem tartozó ügyeket hivatalból visszautasítani kötelesek; a fenforgó ügyben tehát, minthogy a kereset alapját tevő könyvkivonat a perr. 175. §-ban előirt l'/2 év alatt nem hitelesittetvén, azon kellékekkel, hogy a perr. 35. §. szerint a könyvvitel bírósága előtt beperelhető lenne, nem bír; a bíróság tehát azáltal, hogy az illetőségéheznem tartozó keresetet hivatalból visszautasította a 297. §. 5. p. alá eső semmiségi esetet nem követett el.* (1870. július 29. — 7189. sz.) Oly társulatok irányában, melyeknek igazgatósága az országon kivül l tezik, illetékes azon hely bírósága, hol társulati föügynökség létezik. Erre nézve nem tesz különbséget biztosító társulatoknál, a biztosított szerződés megkötésének, vagy biztosított ajánlat tételének helyisége. Zerbes Károly a trieszti Azienda assicuratrice társulatnál 14,200 ft erejéig életét biztosítván s elhalván, örökösei, miután a társulat a biztosított összeget kifizetni vonakodott, a Szeben városi tszéknél ellene, illetőleg az ott székelő' főügynöksége ellen pert indítottak. A társulat részéről a bírói illetőség ellen kifogás tétetett főkép a perrend 33. §, alapján, mely szerint ily társulatokra nézve azon hely birósága illetékes, hol annak székhelye és igasgatósága létezik, mi jelen esetben Triest városa. — Felperes részéről válaszoltatott, hogy itt nem a 33. §., hanem a 35. §. alapítja meg az illetőséget, mivel az igazgatóság Triestben tehát az országon kivül esik. A városi tszék f. év mart. 24. 1007. sz. a. a kifogást elvetve a bírói illetőséget megalapította. Ezen végzés ellen alperes semm. panaszt adott be — főleg mert Szebenben csak a biztosítási ajánlat tétetett, maga a biztositási szerződés azonban nem ott, hanem Triesztben köttetett s kelteztetett. A Semmitőszék e panaszt elvetette; „m e r t a pert 33. §. szerint társulatok, melyeknek igazgatósága az országon kivül létezik, az ország területén levő azon helynek birósága alá tartoznak, hol a képviselőség s ennek nem léttében a föügynökség székel ; „mivel pedig alperes társulatnak Nagy Szebenben is van főügynöksége, mi alperes beismeréséből is kiteszik, ennélfogva a városi tszék nem követett el 297. §. 4. p. alá eső semmiséget, midőn ez ügyben birói illetékességét megalapította. (1870 jul. 28. - 7042 sz.) — Csődök: Höfíler Antal s Joanna lugosi lakosok e. Krassó m. tszékénél, bejei. aug. 29 — 31. perü. Czéhmester János; — Spitz Áron fehérgyarmati keresk. e Szatmár m. tszéke, bejei. aug. 16 —18. perügy. Majoros Endre; — Fischer Hermán nváradi keresk. e. N.-Várad tszékénél, bejei. aug. 16 — 18. perügy. Dús László] — G. Képes Ferencz keresk. e. Abrudbánya város tvszéke, bejei, aug. 16. perü. Szebeni F. — Weisz Náthán orosz végi lakos e. Bereg m. tszéke bejei. aug. 22 — 24. perü. Gulácsi Dezső; Steiner Simon fiai keresk. czég e. Pest város tszéke, bejei. aug. 24—26. perü. Artner K.; — Weisz Ignácz szabó e. Pestv. tszéke, bejei. aug. 24—26. perü. Harsány i; — Steiner János nezsideri lakos e. Mosony m. tszéke bejei. sept. 5 — 7. perü. Kató J.; — Weisz B. szabóé. Pest város tszéke. bejei. aug. 24— 26. perü. Fischer Kálmán; — Hacker Károly pesti keresk. e. Pest város tszéke bejei. sept. 7—9. perü. Halász Imre; — Csomor Imre gyöngyösi lakos hagyatéka s neje Rajnikóczky Fr. e. Gyöngyös tszéke, bejei. sept. 26. perü. Györky Imre; — Benjámin Samu szigeti lakos e. Sziget város tszéke, beje. okt. 19—21. perü. Vischau F.; — Welner Lajos veszprémi ékszer keresk. Veszprém megye tszéke, beje. okt. 20-22. perü. Galamb Géza; Schubert Frigyes hivatalnok hagyatéka e. Pozsony város tszéke, beje. sept. 5 — 7. perügy. Ejury Gusztáv ; — Silberkrausz Károly ruhakeresk. e. Pesten beje. sept, 7 — 9 perü. Szigmund Vilmos. — Csödiuegszüiltetés: Frohner János pesti vendéglős s neje ellen Pest város tszékénél kiegyezés folytán ; — B r a c hf e 1 d Silberstein e. Pestvárostszékénél; — B e k Henrik e. Somogy tszékénél; — SteinAron e. Szatmár m. tszékénél; — A II b a u e r Ágost e. Pozsony város tszék ; — S t e r n Henrik losonczi keresk. e. Nógrádmegye tszék; — Berger Lajos ellen Pesten ; Goldstein S. szűcs ellen Pesten ; — Fischer-Brett e r keresk. e. Pesten ; — U 11 s János s neje e. Pesten ; László Elek szabó e. Pesten ; — F r ö h 1 i c h Lipót keresk. e. Mezőtúron ; W e i 11 e r József keresk. e. N. Kanizsán ; — E p s t e i n Simon e. Arad ; — J a k o b i Jakab e. N.-Várad; Weisz Károly keresk. e. Grömörmegye ; Schwartz és Katz keresk. e. N.-Várad; N e d e 1kovics György keresk. e. N.-Szeben; Kirpál Antal 8 neje e. Pesten; — Valentin Jakab szabó e. Késmárk ; K1 i n g és H anák keresk. Kún-Szt.-Márton; — Milhofer Miksa szigetvári kerosk. e. Somogy; Boskovitz M.Samu petrováczai lakosé. Bácsmegye kiegyezéssel; — L a u ff er Adolf debreczeni keresk. e. Debreczen; Major esik József hagyatéka e. Pest; — Pol1 á k József e vagyon felosztással Pest; — RothbergerJ. s társa czég e. Pest; — Haragai Lukács keresk. e. Zilach kiegyezéssel; Kaufer Jakab e. Somogy ; — Leitersdorfer Dávid pesti szabó e. Pest város kiegyezéssel; — Högl Cassian vasárus e. Pest tömeg felosztásával; — Popovits K. temerini lakos e. Bács ; Gregersen Gulbrand pesti gyáros e. Pest város tszéke kiegyezéssel ; Zerbes Károly s neje e. N.-Szeben ; Emerling Lajosfűszerkeresk. e. Pest; — Kovács Ágnes s János hagyatékáé. Nógrádmegye tszéke teljes kielégítéssel; — Tritzer Bernát bécsi lakos e. Pozsony város tszéke; — E r 11 e r Adolf keresk. e. N.-Szombat város tszéke ; — Gruber Lajos pesti adóbiztos ellen Pest város. FelelÖH szerkesztő eg kiadó-tulajdonof SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer - kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ít negyedévre 2 ft. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, kalap-utcza 11 -ik sz. a. 2-ik em. balra Fetten, Í870. nyomatott Kocsi Sándor táját nyomdájában hal-piacz és al-dunasor tarkán 9. tz. a.