Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 60. szám - A törvénykezési rendtartás egy lényeges hiányáról

Pest, 1870. péntek augustus 5. 60. szám. Tizenkettedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Dcbreczeni és eperjesi ügyvédegylet közlönye. Tartalma: A törvénykezési rendtartás stb. — Legfőbb itélőszéki döntvények. — Semmitőszéki határozatok. — Indokok. A törvénykezési rendtartás egy lényeges hiányáról. Zlinszky Imre kir. táblabíró úrtól. A törvénykezési rendtartás gyakorlati alkalmazásánál felmerült számos hiányok közül egy igen lényeges hiányáról kivánok szólani, s ezt jelenleg tenni annál is inkább helyén látom, minthogy e perrend hiányainak orvoslása végett a tárgyalások épen most folyván, azon nézetben vagyok, hogy az e részbeni, bármily igénytelen helyről származó észrevétel nem időn kivül emeltetik. A ki a törvénykezéssel, főleg a vidéken, gyakorlatban foglalkozott, tapasztalhatta, hogy bonyolódottabb, főleg osztályos s más örökösödési pereknél, a felek gyakran oly döntő körülményeket nem tisztáznak, melyek tisztába hozatala nélkül alapos Ítéletet hozni, nem lehet. Ennélfogva az ezen perbeszédek és ezek folytán teljesített bizonyítási eljárás alapján hozott ítélet oly hiányos, és gyakran feltevésekre és mellék körülményekre alapított, vagy a biró egyes merész vágással olykép kénytelen keresztül vágni a gordiusi csomót, hogy ítéletéről maga is kénytelen elismerni azt, miszerint annak materiális igazságáról meggyőződve teljesen nem lehet; hogy sokkal alaposabban Ítélhetett volna, ha egyes körülmények tisztába hozatalát, egy — az ő utasítása szerint tartandó — uj tárgyalásnál eszközölheti. A felebbviteli bíróságoknak azonban e jog a törvénykezési rendtartás 108. §. által meg van adva; menynyiben e szakasz szerint: ,,ha a felebbviteli bíróság nem látja annyira kifejtve a ténykörülményeket, hogy alaposan ítélhessen, és a tárgyalás folytatásától valószínűleg sikert várhat, az ítéletet egészben vagy részben feloldhatja s átalában vagy egyes pontokra nézve ujabb tárgyalást, vagy bizonyítási eljárást rendelhet" sat. E szakasz tanúsítja, hogy a törvénykezési rendtartás készítői előtt sem volt ismeretlen hz, hogy gyakran szükséges az alapos ítélethozatal végett az ujabb tárgyalás és bizonyítási eljárás; s mig e jogot a törvény a felebbviteli bíróságnak feltétlenül megadja, azzal az első bírót nem csak fel nem ruházza, hanem ellenkezőleg, határozottan kijelentvén a 245. §-ban, hogy peres ügyekben a biró a per folytán kifejtett tények és előadott bizonyítékok alapján hoz ítéletet; ez által kimondja, hogy a tárgyalás kiegészítése, egyes ténykörülmények tisztába hozatala czéljából, az első bírónak jogában nem áll. És igy csak a második bírónak van megadva feltétlenül azon jog, hogy alapos Ítéletet hozhasson; mig az első bírónak, ha a per folytán kifejtett tények és bizonyítékokból alaposan nem Ítélhet is — érdemileg Ítélnie kell. Én ezt magáv.al perrendtartás szellemével ellenkező következetlenségnek tartom. Mert a sommás és rendes ügyekbeni eljárás között az a nélkül is igen nagy különbség ez által még sokkal kirívóbbá válik, mert: mig a sommás ügyekben a biró befolyása oly kiterjedt, hogy az eziránti szabályokban a vizsgálati alapelv (Untersuohungs Maximé) látszik túlsulylyal bírni, a rendes eljárásnál a tárgyalási alapelv (Verhandlungs Maximé) alapelvét oly teljes mérvben alkalmazza, melyet ezen maxima legbuzgóbb védői sem tartanak annak követelményének; sőt ellenkezőleg, ezen alapelv szerint is vidicálják a bírónak azon jogot, hogy ő a per kiegészítését, vagy fel nem derített körülményekre bizonyítási eljárást rendelhessen, csakhogy mig a szóbeliségnél ez közvetlen érintkezés utján, az Írásbeli eljárásnál rendelvények utján eszközöltetik. Tekintve tehát, hogy a törvény ezen intézkedése az első birót gyakran korlátolja abban, hogy alapos Ítéletet hozhasson, s ez által a birót oda kényszeríti, hogy gyakran lesz kénytelen oly ítéletet hozni, melyről előre láthatja, hogy azt a felsőbb biró fel fogja oldani; mi által mig egy részről az első biró tekintélye, s a feleknek irányábani bizalma meglazul, más részről a pernek az által, hogy annak hiányait csak a felsőbb biró pótoltathatja, czéltalan halasztására nyújt tért. Es e mellett ezen elv magával a törvénykezési rendtartás szellemével is ellentétben állván — igen kívánatos volna, ha az első bírónak is megadatnék azon jog, hogy kellőleg ki nem fejtett ténykörülményekre uj tárgyalást rendelhessen s a feleket azok felderítésére utasíthassa. Nem mellőzhetem ez alkalommal ide vonatkozólag azt is megemliteni, hogy maga a 108. §. is hiányos; a mennyiben csak azt mondja ki, miszerint, ha a felsőbb biró hiányok folytán az ítéletet feloldja, ezek felderítésére uj tárgyalást rendelhet, arról azonban, hogy e tárgyalás miként történjók, nem intézkedik. — Váljon tehát a rendes eljárásban jegyzőkönyvileg legyenek-e a felek nyilatkozatai egy erre kitűzendő tárgyalási határnapon felveendők, vagy a hiányok pótlására egy bizonyos határidő alatt benyújtandó írásbeli beadványban utasitandók, — erről semmi említés sem tétetik; minek következménye az lett, hogy a bíróságok különbözőleg járnak el. Véleményem szerint — miután ez esetben a biró a feleket bizonyos ténykörülményeknek saját nézete szerinti felderítésére kötelezi, szükséges, hogy ez az ő útmutatása és közvetlen befolyásával történjék, nehogy a felek nem jól fogván fel a birói végzés szellemét, ismét hiányosan teljesítsék a kiegészítést és húzavonára alkalmat adó uj beadványra legyen a bíróság a feleket utasítani kénytelen. Ennélfogva valamint azon felveendő uj szakasz, mely 60