Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)
1870 / 56. szám - A legfőbb itélőszék 1870. jan-jun. ügykimutatása
222 mely által valamely örökös peruijára utasittatik, felebbezésnek nincs helye, holott azon kérdés, ki lépjen fel mint felperes — miután a felperesnek állása és feladata sokkal nehezebb, mint az alperesé — nem lehet közönös, és a biró főleg ott, hol az örökösök ugyanazon jogczimre hivatkoznak, igen könnyen tévedhet, és méltánytalanságot követhet el. A perrendtartásnak a gondnokokra vonatkozó szabályai annyiban hiányosak, hogy a hagyatéki gondnokról az 570. §-ban csak per tangentem tesz emlitést, a mennyiben az, ha netán kineveztetett, a leltár felvételéhez megidézendő, a nélkül, hogy a hagyatéki gondnoknak, mely esetekben leendő kinevezéséről, és annak az örökösödési eljárás folyama alatti teendiöről s hatásköréről egy árva szóval is tenne emlitést, holott a hagyatéki ' gondnoknak feladata és hatásköre nem jelentéktelen, és a zárgondnokétól, valamint azokétól, kik az ismeretes, de távollévő örökösök részére kirendeltetnek, és valamely nagykorú, de elmebeteg, vagy pazarló személy képviseltetése végett gvám vagy közhatóságilag kirendelt gondnokétól lényegesen különbözik. A perrendtartás szabályainak, a mennyiben az örökösödési eljárásra vonatkoznak, kiáltóbb hiányait egybefoglalva tüntetvén elő, ugy hiszem, hogy ezen hiányok, ha az örökösödési eljáiás szabályai más alapra fektetve az általam csak fővonásaiban javaslatba hozott, vagy hasonló modósitás szerint átváltoztatnak, illetőleg újból szerkesztetnek, meg fognak szűnni. A legfőbb ítélőszék 1870. jan—jnn. ügy ki mutatása. Midőn ezen — legfelsőbb törvénykezésünkre nagy fontosságú hivatalos ügykimutatást, összes beadványaival, f lintézéseivel részletesen közöljük meg kell jegyeznünk, mikép az arra vonatkozó észrevételeket lapunk későbbi számám adandjuk — ez úttal — több különböző okokból — nem levén képesek azt teljesiteni. — Ezen félévi kiniu( itás következő : m alék -o o bC a —1 40 I t élet e k perek V é g z é s e k M M Érdemleges tárgyalás nélkül O) (U bfj > (O -40 Sr 3 N O >s 33 i hátr a. w> es *40 N > m ÖE -g S sésekr iti öss benhagyók ( -o eloldok perek benhagyók bJD szti panaszo ben kivül Kiegétfzitéyvégett visszaküldött felebbezés :0 & •O -iá *a o K M -o N © "03 • aj JA i ik évi lius hc eadvár érinti < elinté; i szeri) benhagyók ( gmásit eloldok '3 -3 03 £_| benhagyók •03 a M eloldó! igyelm szti panaszo ülés ülésen a .2 5 s ellen tralék é.jun a % CO 03 CO oo O .3, co I—1 _Q N < *a a _>.. A 40 a H elintéztetett -»J J2 végzé « o t— <tj QO >—i < I. polg. tan. 2983 2018 5001 2109 Ü74 ! 172 70 426 j 64 1 50 | — 151 l| 307 116 79 | 2892 II. polgári tanáci Urb. tanács 3349 14 1936 407 5285 421 2152 1059 403 143 202 30 72 42 370 95 65 7 38 12 — — 139 85 19 28 84 25 38 2 3133 18 35 Váltó tan. — 237 237 227 39 9 3 79 3 9 — -31 1 9 14 10 Büntető tanács Egyenkint 514 1727 2241 6860 6325 13185 2102 6993 1577 3492 100 513 28 215 13 13 152 1122 8 177 8 117 : — 140 7 480 428 59 293 10 143 139 6192 Összes 'ii 13185 1 3185 6993 4220 13 1416 _ — 1344 6192 35 Ezen félév alatt a legf. Ítélőszék: 551 ülést tartott; és pedig j a n uárban: 40 polgári, 8 úrbéri 5 váltói, 22 bünt- és 1 teljest, össz. 76. Februárban 49 pol. 6. úrbéri, 7 váltóit, 27 bünt. 1 teljest össz. 90. Márcziusban 1 teljest, 68 polg., 12 úrbérit, 5 váltóit, 24 bünt. •= 110. A p r i 1 i s b a n 54 polg., 4 urb., 5 vált.; 16 bünt. = 79; máj usb a n 1 teljest, 68 polg. 12 urb. 6 vált. 18 bünt. = 105 ; j u n i u s b an : 54 polg.10 urb. 5 vált. 22 bünt. =91Seniniitöszéki határozatok. Az. hogy az ánerés a húsvéti nagyhét egyik napjára tűzetett ki. semmiségi okul nem szolgál, azon napok a törvénykezést megszüntető egyházi ünnepeknek nem tekintethetvén. Fedor Jánosnak Kaszás Ferencz elleni 123 forintot tevő tartozás iránt indított perében az eljáró zemplénmegvei szolgabiróság által marasztaló Ítélet hozatván, a végrehajtási foglalás foganatosíttatott s az árverés f. év april 13-kára tüzetett ki. Alperes ezen eljárás elleni semm. panaszában panaszokul különösen azt hozza fel, hogy a törvényben megalapított határidők meg nem tartattak; mert az árverés april 13-kára, tehát a nagy hét szerdájára tüzetett ki, mit a törvény meg nem enged s a mit egy katholikus községben nyilvános botrány nélkül elrendelni s foganatosítani nem lehet. A Semmitőszék e panasznak nem adott helyet; törvényben nem alapulónak s így elvetendőnek nyilvánítván az árverési végzés ellen intézett azon panaszpontot, hogy az árverés határnapja a húsvét előtti hét egyik napjára tüzetett ki; minthogy azon nap oly egyházi ünnepnek, melyen törvénykezési cselekvények nem teljesíthetők, nem tekintethetik. (1870. jun 15. — 5391. sz. a.) Oröködési eljárás megindilása után az, ki öröklési jogát érvényesíteni vagy a hagyatékot maga részére biztosittatni akarja, e végeit a hagyatéki bírósághoz kell fordulnia — hova való utasittatása nem képezhet semmiségei.