Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 40. szám - A csődtörvény 68. §-nak alkalmazása váltóügyekben

158 zési jogot adunk oly váltóvégrehajtási végzésekre vonat- | kozólag, melyek az adós irányában a csód kiütése előtt | már jogerőre emelkedtek ; vagy azért, mert igazságtalannak tartjuk, hogy egy vagy több váltóhitelező az adós vagyonát a csődhitelezöktől elvonja; vagy azért, mivel a körülményekből azt gyanítjuk, hogy az adós és a váltóhitelezők közt összejátszás forog fenn. A mi az elsőt t. i. a csődöt megelőző jóhiszemű foglalást illeti, ehhez a váltóhitelezőnek a váltóvégrehajtások tárgyában 1869. évi april 8-kán kibocsátott igazságügyminiszteri rendelet 3. §. és 27. §§-hoz képest kétségtelen joga van. Egyenes törvény- és jogsérelmet követünk tehát el, ha a perügyelőnek különben jogosulatlan felebbezését csak azért fogadjuk el, hogy az adósnak egyes hitelezők által lefoglalt vagyonát a csődtömeg részére megmentsük. Ha egyes hitelezőknek a többiek kárával történt kielégítését méltatlannak tartjuk, szüntessük meg előbb törvényhozásilag a veszély alapjáni biztosítást, s mondjuk ki, hogy az adósnak hitelezők általi üldöztetése esetében csak a csődeljárásnak van helye; de tiszteljük és tartsuk meg a létező törvényt, mig az törvényhozásilag megváltoztatva nincs. A mi pedig az adós és némely hitelezők közti összejátszást illeti, ennek kiderítésére az alaki törvény egészen más utat jelöl ki. Ez irányban a jólelkű hitelezőknek háromféle ut áll rendelkezésére. Az első az, midőn a csődtörvény 4. §-nál fogva daczára a csőd kiütésének, illetékes váltótörvényszék előtt lefolyó váltóperben a perügyelőnek mint a csőd alá került adós képviselőjének alkalom nyílik az álkövetelés elleni kifogásait s bizonyítékait előadhatni, mely esetben a beperlett és foglalással biztosított követelés valódisága kérdésében a váltóbirósági instantiák mint ilyenek, — de természetesen a váltótörvény szabályai szerint — határozni kétségtelenül hivatvák. A második utat a csődtörvény 130. §. f) pontja jelöli ki, mely ugyanis a csődhitelezöknek alkalmat szolgáltat a bukott ellen a hamissággal párosult bukás kimondását kieszközölhetni, mely esetben a felett, váljon az adós álköveteléseket állított-e fel, váljon tehát a hamissággal párosult bukás esete fennforog-e? természetesen a csődtörvény szabályai szerint határozni csak a csődbirósági instantiák lehetnek hivatva. A harmadik ut pedig az, mely mindenkinek rendelkezésére áll, ki magát nyilvános csalás által megkárositottuak tartja, s mely a csődhitelezőnek is nyitva áll mind a bukott mint főtettes, mind az álhitelezők mint bűntársak ellen, t. i. a fenyitő ut, melyen a felett, váljon a csalás esete fennforog-e, s kik által követtetett az el? a fenyitő törvények szabályai szerint határozni természetesen csak a fenyitő bírósági instantiák lehetnek illetékesek. Ez az utja az álhitelezők üldözésének ós az általok bűnös cselekvény utján kieszközlött foglalás megsemmisítésének, de nem az: világos (örvény ellenére megengedni oly végzések felebbezését, melyek már jogerőre emelkedtek, s az elfogadott fel folyamodás, illetőleg semmiségi panasz, tehát egyoldalú előadás nyomán az ellenfél kihallgatása nélkül puszta gyanuokokból a foglalást másodbiróságilag semmisnek kimondani, s ez által ismét világos törvény ellenére oly pernek a csődbírósághoz leendő áttételét kieszközölni, melyet a csődtörvény 4. §. a vállólörvényszék illetősége alá tartozónak kimond. Mennyi formátlanságot, mennyi törvénysértést találunk itt összehalmazva ? Ily esetben a felső bíróság mint váltóbiróság határoz váltóügyben, de nem a váltótörvény, hanem annak egyenes megsértésével az általa önkényesen kiterjesztett csődtörvény rendelete szerint. Mint váltóbiróság mégis nem a váltóhitelezők, hanem a csődtömeg érdekeit tartja szem előtt, tehát a csődbíróság teendőit végzi. A határozat belső alapját pedig s gyakrau az indokolást is a fenyitő bírótól kölcsönzi. Emlékszem egy több évek előtt hozott felsőbirósági határozatra, mely által a csőd kiütése előtti váltófoglalás több gyanuokokból, melyek szerint a foglalás összejátszáson alapulónak látszott, megsemmisíttetett, melynek indokolása egy fenyitő ítélet pompás alapjául szolgált volna, de egy váltóbirósági határozathoz, semmikép sem illett. Itt tehát a váltó-, csőd- és fenyitőbiróság egy személyben határoz, s a határozat, mely által pedig fontos jogok megsemmisittetnek, korántsem a formaszerű, nemcsak a támadást, de a védelmet is megengedő eljáráson, hanem a felebbezésnek egyoldalú előadásán alapszik. Az összejátszás kiderítésére vezető s fent körülirt rendes ut tehát, mely mind a panaszlónak, mindapanaszlottnak ugy a támadásra, mint a védelemre bő alkalmat, a bírónak pedig alapos és igazságos ítélethez biztos adatokat szolgáltat, mellőztetik, és oly eljárás követtetik, mely a birói illetőség, a felebbezés szabályaiba ütközik, s az. igazságszolgáltatás főkellékét, a védelmet egyenesen kizárja. A rendes ut mellőzésének okául többnyire azt hozzák fel, hogy az eredményre nem vezet, mert felette nehéz az összejátszást, a csalást bebizonyítani, mert továbbá az illető bíróság tagjaiban az erély, a képesség hiányozván, e miatt ők a perlekedő közönség bizalmát nem bírják. Elég szomorú biz az, hogy fenyitő és csődbíróságaink nagyobb részben oly lanyhák, hogy az érdeklett felek a jelzett iráuyban lépéseket tenni a legtöbb esetben meg sem kisértik. Az uj bírósági szervezet életbeléptetése által remélhetőleg e bajon is segítve lesz; ámbár gyökeres orvoslást csak egy uj büntető codex és perrendtartás behozatalától, valamint az esküdtszékek illetőségének a közönséges büntettekrei kiterjesztésétől várunk. De az érintett hiányok daczára a rendes ut — eltekintve attól,hogy azt egyedül törvényesnek jogosnak és correctnek tartom — az igazság kiderítésére még mindig alkalmasabb lesz amannál; mert mig amott az illetéktelen határozat egyoldalú előadásra fektettetik, itt az illetékes határozat rendes támadást, védelmet és a szükséges bizonyítékokat magában foglaló tárgyaláson alapszik; alkalmasabb lesz kivált akkor, ha maguk az érdeklett felek is erélyt kifejtenek, és az eljáró bírót a sajtó és nyilvánosság segítségével kötelességének teljesítésére serkenteni iparkodnak. A mi pedig a másik indokot illeti, hogy t. i. a csalást bebizonyítani felette nehéz, ez tökéletes igaz; mindazonáltal az sem szenved kétséget, hogy mégis könnyebb a csalást formaszerű tárgyalás utján, hol a panaszlónak minden törvényszerű bizonyíték rendelkezésére áll, mint felebbezés utján bebizonyítani; eltekintve attól, hogy mennyire illoyalis eljárás az: nyilt támadás helyett egyoldalú előadás által a felső birót azon meggyőződésre vezetni akarni, hogy az ellenfél csalást követett el; és eltekintve attól, mennyire incorrect birói eljárás az: egyoldalú előadásból merített látszólagos összejátszást alapul