Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 20. szám

78 lat közt, mely különbség a külföldi törvényekben oly nevezetes, hogy mig a felebbezést, mint rendes jogorvoslatot, melyet a sérelem orvoslását kereső féltől jogosan megtagadni nem lehet, birtokon belül ós büntetlenül érvényesíteni engedik: a semmisógi panasztól, mint rendkivüli jogorvoslattól, melyet a felek a felebbezés szabad használata által már könnyebben nélkülözhetnek, a felfüggesztő hatályt határozottan megtagadják, az alaptalan semmiségi panaszra büntetést szabnak, sőt a franczia törvény azt csak bizonyos összeg letétele mellett, mely által a netáni pénzbírság s az ellenfél kára biztosíttatik, megengedi? Nem rontja e le ezen eljárás a felebbezés korlátait, melyeket a törvény, a hitelező érdekeinek megóvása tekintetéből, felállított, s nem állit-efel a váltótörvény világos rendeletei ellenére váltóügyekben is három instantiát még oly esetekben is, melyekben az első biróság határozata a feltörvényszék által helybenhagyatván, jogérvényessé s így végrehajthatóvá válik, melyet a harmadbiróság csak azon esetre szüntethet meg, ha a semmiségi panaszt alaposnak találja? És nem képez-e keserű satyrát azon ellentét, hogy mig az ideigl. törvénykezési szabályok fentidézett szakaszai még köztörvényi ügyekben is két egybehangzó határozat alapján végrehajtásnak helyet adnak, s ezen elv az uj perrendtartásban is érvényre jutott: a szigorúbb váltóeljárásnál — itt valóban lucus a non lueendo — még két egybehangzó határozat mellett is csak akkor lehessen végrehajtást kérni, ha a hétszemélyes tábla a helyhehagyó feltörvényszéki határozat ellen beadott semmiségi . panaszt elvetette? j Ily körülmények közt a hitel érdekében égető szükséggé vált, hogy az e czikkben kifogás alá vett végzések netáni felebbeztetés alkalmából, a felső biróságok, különösen a kir. hétszemélyes tábla a fentidézett törvényrendeleteket a pesti váltótörvényszék kétségei ellenében érvényre juttassa! Hg. Karageorgievich-féle ügy. (Folytatás). Febr. I5-i tárgyalás vége s a 16-i tárgyalás. Febr. 15. vádlott Sztankovics vallomásai hitelesítése folytatatváD, a revolvereket vádlottnak felmutatták, mire vallja, hogy egyiket — 150 számút — ismeri — azt Petrovics vette jelenlétében Kimernél, 2 év előtt. A tolmács által megkérdeztetvén, hogy a felmutatott 150 sz. revolver-e az, melyet felismer, feleli szóval, mikép a tokjáról ismeri — mert az foltos — de a számára már nem emlékszik. Arra, hogy azon revolver Rogicstól vétetett el, jkönyv, feleli, hogy nem tudja, mikép kerültek Rogicshoz, csak azt mondhatja, hogy azok Petrovicséi voltak. — Az ráfogás — mondja szóval — s csak romlásomra koholtatott, mintha tőlem jöttek volna a revolverek Rogicshoz, annál inkább, mert Radov. maga bevallotta, hogy azokat a gyilkosok számára ő vásárolta. Petrovics — mint bevallá — a merényletkora belgrádi kaszárnya előtt állt pisztolyával; mi azután ágyában meg is találtatott; de a 150 sz. revolver Rogicstól vétetett el, ki azzal a gyilkosságban vett részt. — Erre Sztank. válaszolá, hogy a revolver számára nem emlékszik, ö azt nem száma, hanem foltos tokja után ismerte csak fel. Itt zavarba akarták öt hozni az által, hogy Zimonyban a jköuyv szerint azt mondá, hogy ezen 150 számút ismeri. De Sztank. szóbeli előadásában mindig a mellett maradt, hogy azt foltos tokja után ismerte meg. Az előadó végre megjegyzé, hogy lehető, mikép azt Rad. adta Rogícsnak, mert Rad. György is vállá, hogy vett fegyvereket Rad. Pál hitelére. Ezután felolvastatott vádlott fivére Sztank. Dömének levele, mely több kétértelmű kifejezéseket tartalmaz; p. o. hogy ő eddig nem volt nyugtalanítva, s nem is fog — hiszi — nyugtalanittatni; hogy jön idő, midőn minden jól fog menni, s újévre minden bevégeztetni; de eddig nem volt reá alkalom, mert nem ment ki s így nem lehete dolgozni; hogy kilátás van, mikép ezen új babokat fel lehet használni s majd jól lehet eladni; és hogy ő nem akar tovább speculálni. Vádlott mint jkünyvileg, úgy most gzóval is erősíti, hogy azon kitételeket önmaga sem érti. Különben — mondja — ha olyat látott volna ő — a vádlója — mi veszélyes, mit a levélből a merényletre nézve következtetni lehetne, akkor azt ő maga megsemmisítette volna. —Szerinte fivérének nem is hihetni, mert ő gonosz ember, ki azon vallomásokat csak azért tette, mert a belgrádi tszék azt igérte neki, hogyha terhetó'leg vall, sorsán könnyítve leend. Február 16 i tárgyalás. E napi ülésben f lolvastattak először is Strafkovics, belgrádi vendéglős vallomásai — különösen Sztank. ellenében — melyekről az előbbi tárgyalások leirásainál már volt erulites téve. Sztank. jköuyvileg és szóval vallja, hogy nála 1867-b volt utolszor szálva; ingyen szobát adott, de csak azért, hogy mint idegen más idegen vendégeket oda édesgesse; és azután családommal ott szállásolván 20 aranyat fizettem neki, máskor többet, kevesebbet. — Arra, hogy hallgatásra revolver nekiszögezéssel kényszeritette, feleli, hogy oly nagy revolvert, milyen az ővé, nyári öltöny alatt nem is lehet hordani. — Különben őt vádlott mint kémet ismerte, kinek titkos dolgokat meg nem mondhatott, tudva, hogy bizonyosan feladná. Nem is tudom — mondja — ha a merényletbe beavatva lettem volna, miért árultam volna el azt neki, kiuek semmi szerep sem adatott. Tehát hinnie kell, hogy vallomásai, melyek hamisak, kínzással vagy ígéretekkel csikartattak ki. Az, hogy szemembe is azt vállá, nem bizonyít, mert tőle mint Rogicstól s másoktól a vallomások mind kinzás által vétettek ki. Következtek Perisics Vucsicsevics vallomásai, melyeket az ismételve megerősített, s melyeket a Zimonyi szembesítéskor is helybenhagyott. Ezek szerint Sztank. maga beszélte, hogy tudomása van — Rad. után — a merényletről s hogy együttesen a hg meggyilkolásán dolgoznak ; s hogy e végett ment Belgrádba Rad. felhívására. Sztank. mindezeket hazugságnak uyilvánitja. Neki — mondá, nem lehet hinni, mint oly embernek, ki kötelezvényeket hamisított s ki most kinzással biratott vallomásra. Ha ó tőlem ilyeseket hallott volna, azokról bizonyosan értesiti Kriszticset, ki rokona, mit azonban nem tett. De annál kevesbbé is hihetni neki, mert Ő maga vállá, hogy ellenségem, mint olyannak, ki 1859-ben a fejedelem választáskor atyját elfogtam s kórházba vitettem, hol meg is halt.