Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 12. szám

Pest,lSl)9 kedden febr. 9. 12. szám. Tizenegyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Debreczeni ügyvédegylet közlönye. Tartalom: Észrevételek az új perrendre. — Végrehajtási jo; Észrevételek az új polg. perrendtartásra. Mihailovics Miklós úrtól. (Folytatás.) A 40. §. szabályozza a holtnak nyilvánítási eljárás bírói illetőségét, s szerinte amennyiben hivatkozik a 36. ós 37. §-ra azon esetben, midőn az eljárása házassági végelválás végett kérelmeztetik, a bíráskodás azon törvényszéket illeti, melyhez a házassági perek vannak utasitva, és melynek területén a házas feleknek utolsó lakásuk volt, (36. §.) azon esetben pedig, midón az eljárás örökösödés czéljából kérelmeztetik, azon törvényszéket, és ha az örökség tárgyát ingatlanok is képezik, azon birtokbiróságot illeti, melynek területén az örökhagyó lakott. A bíróságok közötti ezen különbözőséget csupán az eljárás czéljának különbözősége által eléggé indokoltnak nem találom; mert, ha valaki holtnak nyilvánittatik, akkor személyes, és dologi jogaira s kötelezettségeire nézve mind azon következések állanak be, melyek a valóságos halállal összevannak kötve, és igy a házassági végelválás és örökösödés szintoly következései a holtnak nyilvánítási jogérvényes Ítéletnek, mint a valódi halálnak; a különbség csak az, hogy a holtnak nyilvánítási ítélet csak jogi vélelmen alapul, melyet a hiányolt személynek az ítélet után bebizonyított életben léte raegerőtlenit; és igy nincs ok az eljárást czéljának különbözősége szerint külön bíróságokhoz utalni. Hiszen a holtnak nyilvánítási eljárásnál csak azon kérdés döutendő el, váljon be van e bizonyítva azon esetek egyike, melyekben az 523. §. szerint a hiányolt személy holtnak tekintendő? Ezen kérdésnek eldöntését pedig egy bíróságra is egész megnyugvással lehet bízni; bármi legyen az eljárás megindításának czélja; és pedig annál inkább minthogy azon esetben, ha az eljárás örökösödés czéljából kérelmeztetvén, a hiányolt személy holtnak nyilvánitatik, az örökösödésre igényttartó fél az örökségi pert amúgy is tartozik a 37.§-ban szabályozott biróság előtt megindítani, ha t. i. másnak birtokába jutott időközben a hagyaték. De nem csak okszerűtlen és szükségtelen a holtnak nyilvánítási eljárás különféle birósághozi utalása, hanem az gyakorlatban képtelenséget, anomáliát is szülhet, mi bizonyosan a törvényhozó szándokától távol volt. Vegyünk például egy házaspárt, melynek gyermekei nincsenek. A férj hiányoltatik, a nő nem csak férjhez akar menni; de örökösödni is akar a férj szerzeményeiben, melyekre nézve az or. birói értekezlet alapján létrejött id. törv. szabályok értelmében megelőzi a férj szüleit. Ily kettős czélból tartozik a nó a 40. §. szegeset. — Könyvészet. — B-pesti ügyvédegylet. — Törvények. rint a holtnak nyilvánítási eljárást, mind a 36. §-ban, mind pedig a 37. §-ban szabályozott bíróságnál megindítani. Ily esetben nem lehetetlen és nem valószínűtlen az ítélet különbözősége sem. Például 36. §-ban szabályozott bíró a hiányolt férjet holtnak nyilvánítja; a 37. §. szerinti bíróság pedig nem találván az 523. §. eseteinek egyikét sem bebizonyítva, a férjet nem nyilvánítja holtnak. Ez esetben a nő férjhez mehet azért, mert férje megholt; de nem örökösödhetik férje után azért, mert férje nem holt meg. Ezen képtelenség könnyen állhat be, miután az eljárás az adott esetben a szentszék és polgári bíróság előtt indítandó, és a fellebbviteli bíróság is különböző. Nevezzen bárki is ily szabályt, mely szerint ugyanazon személy tartozik két bíróság előtt két eljárást ugyanazon tárgyra nézve, akár egy időben, akár egymás után indítani, egyszerűsítésnek ; én azt a legnagyobb képtelenségnek, s complicatiónak tartom. Ezek észrevételeim a holtnak nyilvánítási eljárás birói illetékességére nézve; és magára az eljárásra vonatkozó észrevételeimet az illető helyen fogom előadni. A felperesre nézve nem tartom méltányosnak, hogy őtet a sommás eljárásban a biró akkor, ha a szavatosság nak helyét látja, és szavatosra az alperes hivatkozik, a rendes útra utasítsa, mint ezt a 79. §. rendeli. E szerint a felperes egy őt épen nem érdekló és csak az alperes, és egy harmadik személy között fenforgó jogviszony miatt abbeli jogától, mely szerint követelését sommás uton érvényesítheti, megfosztatik. De vegyük a dolgot gyakorlatilag, hogy láthassuk; mikor jö a biró azon helyzetbe, hogy a szavatosságnak helyét láthassa, és mire vezet ezen általános kifejezés „a szavatosságnak helyét látja." Például a felperes követel alperestől 200 ftot; az alperes szavatosra hivatkozik, kinek egy lovat adott el 200 frtért, oly kötelezettség mellett, hogy a vételárt a felperesnek fizesse ki, ennek az alperes elleni követelése törlesztése végett; ezt egy okirat által bebizonyítani iparkodván. Kérdem fogja e a biró ez esetben a szavatosságnak helyét látni, vagy előbb a szavatost megidézni, és meghallgatni? Az első esetben megtörténhetik, hogyabiró a felperes hátrányára egy hamis, vagy mivel például az alperes követelése a szavatos irányában megszűnt, érvénytelen okiratnak hitelt ád; az utóbbi esetben pedig, hamár a szavatost is meghallgatja, és csak azután látja a szavatosságnak helyét, Ítélettel is eldöntheti, mind a főügyet, mind pedig a szavatossági kérdést, a helyett, hogy végzést hozzon ; és a felperest rendes perutra utasítsa, melyen a szavatossági kérdés újból fog tárgyaltatni, holott felperes talán inkább beleegyeznék abba, hogy a sommás eljárás a szavatos-