Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 101. szám

Pest, 1869. péntek decz. 24. 101. szám. Tizenegyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Dcbrcczeni és eperjesi ügyvédcgylct közlönye. E napokban oz évi előfizetések lejárván, tisztelettel kérjükelap előfizetőit, hogy előfizetésük megújítása iránt mielőbb intézkedni szíveskedjenek. Az előfizetési dij hetenkint kétszeri megjelenéssel jövőben is egész évre 8 frt. félre 4 írt, és évnegyedre 2 frt. Legfőbb itélőszéki döntvények. 44. A még 1844—46-ban alkotott végrendeletnél, bár csak az osztrák törvények uralma alatt 1859 ben elhunyt örökhagyó végintézkedésének érvénye, illetőleg végrendelkezőnek végintézkedési képessége az előbbi magyar törvények szerint megbírálandó. A végrendelet letételének joghatálya nem változhatott, habár azon községi hatóság, melynél az akkori törvények szerint a végrendelet illetékesen letétetett, későbbi szervezési szablyok folytán birói hatóságát elvesztette is. Az ily végintézkedés a magyar törvények alapján érvényesnek tekintendő, habár az illetők a szerzeményekben való örökösödésből kizáratlak. Azok a magyar törvény állal nem ismert kötelesrész czimén örökrészt nem követelhetnek. Sréder Lnjos miuű fcljjerei Fauli Erzsébet, Teréz és Mihály ellen néhai Pauli Mihály nagyapja s neje Palits Erzse nagyanyja utáni kötelesrész kiegészítése végett pert indítottak Pápa város tszékénél, melynek feloszlatásával az ügy Veszprém megye tszékéhez lett áttéve. A tsz ék felperest Palits Erzse utáni kötelesrészére nézve elutasította, ellenben annak Pauli Mihály után helyt adva, alpereseket a kötelesrész kiegészítéséül 682 ft. stb. fizetésére kötelezte. Indokai: „Jelen per tárgyát 1859. dec. 3. elhunyt pápai lakos Pauli Mihály és 1848-b elhalt Palits Erzsónek 1844. jan. 12-dikén kelt külcsönüs végrendeletük s 1846-i kölcsönös pótvégrendeletük azon intézkedése képezi, mely szerint Sréder Lajos az örökhagyóknak Joséfa leányuk utáni unokájuk örökjogából az oszt. tkönyv szerint járandó kötelesrészének megsértésével kizáratván, csak aránylag csekélyebb hagyományban részeltetett. „E tény körül tekintve, hogy az egyik örökhagyó 1848-ban s másik 1859-ben halt el, az ez időközi törvényváltozások folytán, kiválólag két alapkérdés merül fel; az első az 1848-ban elhaltPalits Erzse utáni öröködésre vonatkozik, s tárgyát képezi: váljon az öröködés az örökhagyó után már ennek halálakor, vagy a másik végrendelkező Pauli Mihálynak 1859-b történt halálakor nyilott-e ki? és így az 1844. és 1846-ban kelt végrendeleteket illetőleg Palits Erzse vagyoni végrendelkezési képessége, azaz időbeli magyar, vagy a túlélt házastársnak később bekövetkezett halálakor fenálltoszt. törvény értelmében itélendő-e meg? „A másik P. Mihály utáni öröködésre vonatkozik s tárgyát képezi; váljon az által, hogy végrendeletei Pápa varos tanácsánál téteitek le, elég lett-e téve az id. törv. szab. 19. által is érvényben fennhagyott ősis. pat. 6. §. azon feltételének, hogy az örökhagyó, ha később, bármikor halt el, azon kedvezményben részesült, mikép a magyar törvények szerinti szabad végrendelkezése a szerzeményekről, az oszt. törv. uralma alatt is érvényben maradt s foganatositandó volt. „Ezek eldöntésére eldöntő érvül szolgáltak. „Palits Erzse végrendeletére, végrendelkezési képességére s átalában az utánai öröködésre a magyar törvények alkalmazásának szükségét kellett felismerni s elfogadni, mert a túlélt házastárs halálakor érvényben volt oszt. polg. tkönyv bevez. ny. par. XII. czikke által a hivatkozott ős. pat. 6. §. értelmében minden az oszt. törv. életbelépte előtt elhalt örökhagyótól származott végrendeletek minden egyéb tekintet nélkül, az ennek keltekor érvényes törvények szerint megbiráltatni és elintéztetni világosan rendeltetnek; mely szabálynak ekkénti alkal mazása ellen fe?p. által felhozott körülmények elegendő törv. indokul nem szolgálhatnak. Nem felp. azon érve, hogy P. Mihály és neje Erzse örökhagyók együtt s egy értelemben intézkedtek; mert e tényben a végrendelkezési mód vagy is az egy értelem és a forma, vagyis az egy okirat — midőn ezáltal az örökhagyó s örökösök közt közös jogviszony változást nem szenvedett, még nem képezhet törvényes akadályt, hogy a végrendelet azért mégis mindegyik örökhagyóra nézve, mint önálló intézkedés tekintessék, s hogy az érvényesüléskor, vagyis az örökhagyó halálakor fennálló törvények szerint is megbiráltassék. „Nem azon körülmény sem, hogy az örökhagyók hátragyott javaik holtig való haszonélvezetében egymást kölcsönösen meghagyni rendelték, mert ezzel a tulajdon nem érintetvén, s az örökösök tulajdonjoga a végrendelet érvényesülésével, az örökhagyó halálával azonnal életbelépvén, a perbeli örökösök másodörökösöknek nem tekintethettek, mely esetben egyébiránt is, — mint a többinek, felperesnek is örökjoga, épen e végrendeleti öröködésen, tehát a végrendeleten alapulna, — pedig ellenkezőleg felperes erősebb jogát ezen végrendelet félretétele mellett — a törvény alapján követeli. „Nem szolgálhat végre indokul a hivatolt törvény félretételére felp. azon érve sem, hogy alperesek a hagyatéktárgyaláskor abban egyeztek meg, hogy mindkét örökhagyó hagyatéka az Oizt. törv. szerint legyen tárgyalandó, mert ebben jog lemondás — átruházás még nincs kifejezve; a lemondás mindig nyilt, határozott kifejezést igényel. Alperesek azon egyessége tehát világosan csak szószerinti értelme szerint csak is a külsőre, a formára, de nem a belső lényegre vonatkozik.