Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 79. szám - Ujabb észrevételek a polg. perrendtartásra. 3. r.

316 eladó fél kezeihez türtént lefizetéee bebizonyítva van; és ezen bizonyíték ellen figyelembe nem jöhet az alperes által NB. alatt felmutatott okmány, mert ebből az, hogy az ott kitett vételárt Kovács M. vette fel, ki sem tűnik — másrészről azon okmány felperes által aláírva nem levén, ellene épen semmi bizony erővel nem bir. „De figyelembe nem vétethetett alperesnek azon to­vábbi ellenvetése sem, hogy felperes a jelen perben köve­telt kártérítési igénye iránt, már Kovács M. által kielégít­tetett, mert az ezeu állítás begyőzésére felhozott ténykö­rülményből, hogy t. i. felperes az ellene 1854-ben meg­nyílt csődben jelen követelését cselekvő állapotában fel nem fedezte, a követelésnek kielégítés folytáni megszűn­tére következtetés egyátalán nem vonható. „De végre figyelembe vehető nem volt alperes azon kifogása sem, hogy felperes öt jogai megvédésére fel nem hiván, alperes 6 irányában kártérítéssel nem tartozik ; — mert alperes saját beismerése szerint felperesnek per alatti jószágot adván el, ő rajta állott volnae perben kimutatni, hogy a jószág birtokától felperes fél részéről elkövetett jogvédelmi mulasztások miatt esett el. „Ezen s alsó bíróságok ítéleteiben felhozott indokok­éból alperes a keresetbe vett vételár visszafizetésére helye­sen köteleztetett. „A kamatokat illetőleg a kir. táblai ítélet azon okból volt helybenhagyandó, mert a kamatokra nézve alperes az elévülési kifogással élt és tekintve, hogy e kamatok a kártérítési követelés egy részét képezik, ezen kifogás­nak az esetre alkalmazandó át. p. tk. 1489. §. alapján helyt adni s az elévülés folytán alperest a követelt kamatok terhe alól felmenteni kellett. A költségek kölcsönös meg­szüntetését az indokolja, hogy részben fel-részbsn alperes lett pervesztés." (1869. sept. 15-én. — 611. sz. a.) — Senimitöszéki előadások okt. 4. s köv. napokon : Gida Mária, Kaiser Antal végrehajtási ügyben ; — Turmann Oli­vér, Turmann hagyatéki gondnok, Csausz János 2408 frt. 50 kr. iránt; — Ivanits András, Loh Ferencz mezei rendőrségi; — Rei­chard Dávid, Sáfer Móricz sommás; — Weinberger Jakab, Hall Adolf biztositási ügyben; — Gróf Bánffy Miklós, Markovits Bura igazolási keresetet visszautasító végzés ellen ; — Szabó Antal, dr. Kánia József sommás ügyben ; — Klein Heinrik és Mandel Mór özv. gr. Andrássy Károlyné bérletbőli kimozditás iránti végrehaj­tási ügyben ; — Peron Sztán, Sulika Alexa igazolási; —Földváry Antal, Steinberger Móricz végrehajtási; — Tarnay Temesváry Aloiza s férje Tarnay Károly hasonló ügyben; — Gyürky Vella Klára, Stancsics Pál; — Dubován József, Baumann Adolf; — Bittó Andrásné, Csanády Josefa, Bittó József; — Demeczky Te­rézia, Péchy Flórián végrehajtási ügyben; — Schwarcz Betti, Be­nics József és Szabó Zsuzsánna adóssági; — Rozenzweig Lipót, Boros János s neje sommás; — Ardényi Pál kincstári képviselő, Hirschl Jakab birói szemle iránt. — Arszicsin Vlada, Arszicsin Paja; — Gróf DesscwfFy Kál­mán, Eisenberger Dávid; — Lee Tamás, Plesch Mihály ; Hirsch­mann Anna, Kohn Ignácz mind végrehajtási ügyben ; — Gácsér Ambrus, ifj. Éder Ferencz mezei rendőrségi ügyben ; — Baum­garten Ignácz, Engel Lipót és a szarvasi gőzmalom; — Fischer Péter, Ginter Mihály; — Mankovits Teréz, Minich Antal; — Insti­toris-Hendroy Anna, Institoris János zárlati; — Jókabv. Hosszú István, Horváth József visszahelyezési; — Torday Borbála, Bar­tha Lajos szolgálati bér; — Gróf Rhédey Lajos, Váradi István munkabér iránti perben; — Baranyai Márton, Kotolák György végrehajtási; — Hannák Ferencz, Moldován János 70 frt. fuvar­bér ; — Nagy István, Nagy József zárlati; — Rosenthal Sámuel, Lefkovits Dávid 65 frt. 54 kr. iránt; — Lukács Péter s társai, Vaszie Sándor biztositási; — Naláczi Farkas, Betegh Sándor 1500 ft. iránti; — Farkas Berta, Popp Juon birtokháboritási; — Vaádi Tódor luj Mihály, Bonis Elek kártérítési; — A bábolnai g. n. e. egyház és Jánk Györgye luj Nikulaj 374 frt. 20 kr. iránti perben. — Folytán Márton, Jecsánszky Pál; — Kálmán D., Franki Adolf biztositási; — Szabó Bálintné, férje elleni perben; — Pol­lák Lipót, Jellinek Lipót birói szemle iránti ügyben; —Rensburg Adolf, Mikó Károly igazolásr; — Balázs József, Szakái József be­kebelezési ; — Szászváros, Löw János biztositási; — Bozin Tamás Zachariás János birtokháboritási; — Orkonyi Skultéti Júlia, Hampl Uldin végrehajtási; — A tétényi árvatár, Bruszt Jónás végrehaj­tási ; — Biedermann Gusztáv, gróf Lázár Mórné végrehajtási; — Ernszt Gáspár, Miskolczy Péter biztositási; — Nagy János Szől­lősy Pál igazolási; — Szigethy Sándor, gróf Toroczkay Miklós és Vizi Dániel haszonbéri; — Pollák Júlia, Pollák Mózes adóssági; Varanits László, Letenyei Imre biztositási; — ?aPP Bertalan, Török Kajetánné adóssági; — Smizek szül. Zémann Mária, Zé­mann János végrehajtási; — Schwarzenberg Lipót, Reich Jakab sommás szóbeli ügyben. — Danu János, Bodorits Ferencz adóssági; — Raskovits Márk örökösei, Poppov Szina s társai továbbá Zsigity Mina, Vlaj­kov Száva, Litritsin Jócza, Armadski Vásza, Vlajkov Pera, Dezsár Péter és Csolák Milos, Zsupunszki Joeza, Vlajkov Péter, Zaerts Maksza, Perioa Sovra, Szaravolaoz Tósa örökösei, Dézsánu Tósa, Mikalacski Nécza, Pavkov Zária és Jósza, Dumitrov Györgye elleni végrehajtási ügyeikben; — Klein Kálmán, Goldhammer Lipót sommás ; — Kós Sándorné, Értékes Imre végrehajtási; — Faze­kas Szarvadi Rozália, Benkner József sommás; — Komoróczy Ignácz, Svarcz Sámuel és Salamon Lébi visszahelyezési; — Hor­váth István, Földváry Sándor beosületsértési; — Joó Kata, Joó András; — Nagy Pál István, Körösi Szegedi István sommás; — Barber Miklós, Glaser Lipót sommás , — Gyárfás Elekné, Gyárfás Lászlóné tulajdonjog iránti ügyben; — Nagy Ferenczné, N. Oklos községe kártérítési; — Flakovich Endre, Tóth Márton-; — Hirsch Jónás, Szűcs György kártérítési ; — Felsenburg Mór, Krausz Adolf végrehajtási ügyben beadott semm. panaszuk. Aigner Lajos könyvkereskedésében Pesten, (váczi­utcza 18. Nemzeti szálloda) megjelentek : „Polgári törvénykezési eljárás'*. A polgári törvénykezési rendtartást tárgyazó 1868. LIV. tcz. Az átmeneti intézkedések tárgyában kiadott, 1869. márcz. 30 kán kelt és a birói ügyvitel tárgyában életbeléptetett, 1869. apr. 29-én kelt igazságügyminiszteri rendeletek nyomán szerkesztették M a­d a r a s s y László és Gáspár Lajos. Ara 1 ft 50 kr. Örökösödési, gyámi és gondnoki (árva) ügyekben! eljárás. Az 1868. LIV. tczikk úgy az 1869. apr. 29-én a birói ügyvi­tel tárgyában kiadott min. rendelet, valamint régibb törvényeink és t eljárásunk nyomán, szerkesztette Madarassy L. Ára 80 kr. „A katholikus Autonómia kérdéséhez." Irta Szilágyi Virgil. Ára 40 kr. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — E negyedévre 2 ft. ausztriai értékben. — Szerkesztői lőfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ft szállás: belváros, kalap-utcza 11 -ik sz. a. 2 ik em. balra Pesten, 1869. Nyomatott Kocsi S án d o r saját nyomdájában Hal-fiaa is al-dunasor sarkán 9. «. a.

Next

/
Thumbnails
Contents