Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 77. szám - Ujabb észrevételek a polg. perrendtartásra. 1. r.

306 ugyan, hogy a 240. §. megengedi, miszerint a fél az esküt betegség esetében saját kérelme folytán birói küldöttség előtt is leteheti; azonban az akadály olyan lehet, hogy a 15 napi határidő alatt a fél az ebbeli kérelmet sem in­tézheti a bírósághoz és hogy akadályozva van az igazo­lásról gondoskodni is, holott az igazolás fentebb érintett megszorítására szükség nincs; mert ha a törvény kimon­daná, hogy csak oly igazolás akadályoztatja a végrehaj­tást, mely az eskületétel, vagy a felebbezvény benyújtá­sának határnapját követő naptól számítandó 15 nap alatt kéretett; ellenben megengedné, hogy a mulasztó fél az akadály megszűnte után is kérhet igazolást, vagy ha legalább e tekintetben is ugy, mint a perújítás esetében 31^^L szerint a határidőt fél évre tűzné ki, ez által a g^^^B fél semmi jogtalan sérelmet nem szenvedne, ha a^^pa netán idöküzben foganatosított végrehajtás ut­janWjBpott, a később letett eskü vagy a felebbezvény folytán netán megváltoztatott ítélet következtében visz­szaadni tartoznék. Hiszen azon óvatosság, mely a perrend­tartás szerkesztésénél szükséges, nem terjedhet annyira, hogy a jogkereső fél a peréek halasztása ellen még akkor is biztosítva legyen, ha ez az ellenfel szándékától távol van, és ha ez a törvény szigorának legjobb akarata mel­lett sem felelhet meg; és a méltányosságot nem akkor követi a törvényhozó, midőn megengedi, hogy az egyik fél oly esetlégből, mely a másik felet éri, jogtalan hasznot húzzon még akkor is, midőn jogait, tekintet nélkül az akadályt okozta esetlégre, érvényesítheti. Egyébiránt nem is élhet vissza a mulasztó fél az igazolási határidőnek általam javaslott meghosszabbításával, mivel ő maga tar­tozik bebizonyítani, hogy az akadály beállott, és hogy az ekkor, vagy akkor s^ünt meg. (Folyt, köv.) Semmitöszéki határozatok. A hagyaték s ez állal érdekelt örökösök jogviszonyai el­intézésére hagyatéki tárgyalás szükségeltelik. Az örökösök az örökhagyó terheiben az örökség erejéig elmarasztaltatván, s ennek folytán a végrehajtás ellenük az örökség értékéig elrendeltetvén, ennek foganatosítására előze­tesen az örökösödés tényleges kérdése, s az örökség mennyi­sége — külön mindenik örökös irányában — tisztára hozandó s megalapítandó, előleges tárgyalás során. Ennek mellőzésével történt végrehajtási eljárás semmis­nek tekintendő, tehát megsemmisítendő. B. Ferencz mint özv. S. telj meghatalmazottja — H. Mihályné, H. Ödön stb. mint H. Mihály örökösei ellen 6375 ft. tőke iránt Bihar tszéke előtt rendes pert folytat­ván, ebben alperesek 1869. jan. 30. kelt Ítélettel elma­rasztaltak, mi jogerőre emelkedvén, a végrehajtás márcz. 31. 2892. sz. és jun. 5-kén 5501. sz. a. kelt végzésekkel elrendeltetett, melynek foganatosítása végett Kolozsvár városa és Alsó-Fehérmegye tszéke megkerestetett, s utóbbi 1869. jun. 14-dikén 213. sz. végzésével a gyulafehérvári egyesbiróságot bizta meg, mely által egyik alperes H. Ödön ingóságai s ingatlan birtoka lefoglaltatott s meg­becsültetett. Ezen eljárás s alapjául szolgált végzések ellen H. Ödön által semmis, panasz adatott be; mert 1. Az elmarasztaló ítéletben alperesek néha i H. Mi­hály után reájuk maradt örökség erejéig lettek elmara sz­talva; mig a márcz 31-i végreh. végzés alpereseknek bár­hol találtató ingó s ingatlan javaikra rendeli el a végre­hajtást H. Mihálytól reájok szállt örökség értékóig. Ez azonban nem létesíthető, mielőtt tisztáztatik azon körül­mény, hogy alperesek spanaszló öröklöttek-e és mennyit H. Mihály után. Mert különben azon anomália áll elő, hogy daczára annak, mikép panaszló H. Ödön H. Mihály után semmit sem örökölt ugyan, még is szerzeményi vagyona végrehajtás alá vétetett. 2. A bihari jun. 5-i végreh. végzés nem az elmarasz­taló ítélet alapján keletkezett s mint ilyen a perr. 297. §. 10. és 18. p. szerint semmis:. Az ítélet ugyanis „a reájuk szállt örökség erejéig" kitétellel él; mig a jun. 5-i vég­zésben elismertetik, hogy a végrehajtás alá vett vagyon panaszló H. Ödön tulajdona, és maga felperes végr. kér­vényében sem állítja, nogy azt panaszos bármikép H. Mi­hály után örökölte volna. Hogy pedig mit sem örökölt H. után, bizonyítja a hagyatéki tárgyalás folytán kelt átruházási okirat, melyként az összes vagyont H. Mihály özvegye örökölte. Semmis Alsó-Fehérmegye 213. sz. végzése is, mert a perr. 42. §. szerint minden dologi cselekmény a birtokbi­róságot illeti s csak egyes cselekményekre engedi a szol­gabiróságot, egyes bíróságot meghívhatni, de saját jog­körébe tartozó cselekményekre egy más bíróságot meg nem bizhat. Semmis a foganatosított végrehajtás is'; mert a) A foganatosításra egy irnok küldetett ki — s ez sem a perr. 42. §., sem az átmeneti intézk. XXI. cz. szerint arra nem jogosított. b) Mert kiterjeszkedett ingóságokra is, melyekről a jun. 5-i végzésben semmi említés. c) Mert a kiküldőit tisztára nem hozta H. Mihály hagyatéka értékét, melynek erejéig történt az elmarasz­talás. d) A becslés becsüsök nélkül eszközöltetett. ASemmitőszék határozata következő: „Biharmegye tszéke 2892. s 5501. sz. végreh. vég­zései ellen tett semmis, panasz elvettetik, ellenben a vég­rehajtási eljárás elleui panasznak hely adatván, az 1869. jun. 16. foganatosított foglalás s becslés minden jogi kö­vetkezményeivel megsemmisíttetik s a végrehajtás eszköz­lésére megkeresett Alsó-Fehérmegye tszéke utasittatik, miszerint azon körülmény kiderítése végett, hogy végre­hajtást szenvedő H. Ödön egyátalában örökölt-e valamit s különösen mennyit H. Mihály után, az illető felek köz­ben jöttével tárgyalást tartván — a kifejlendókhöz képest i intézkedjék; „mert, midőn Biharmegye tszéke 1869. márcz. 31. 2892. sz. végzésével a végrehajtást az egyetemlegese marasztalt alperesek ingó s ingatlan vagyonára; a pótló­lag 1869. jun. 5-ón 5501. sz. végzéssel pedig egyik alpe­res H. Ödön nevén álló ingatlanokra, de mindenkor csak néhai H. Mihály után reájuk, illetőleg reája szállt örök­ség értékéig elrendelte, ezen végzései tökéletesen megfe­lelnek az 1869. jan. 30. 10038. sz. a végrehajt, kérelem­nek alapjául szolgált jogerejű. Ítéletnek, mely szerint alpe­sek néhai H. Mihály után reájuk szállt örökség erejéig elmarasztaltattak a felperesi követelésben ; miért is a nehéz-

Next

/
Thumbnails
Contents