Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 39. szám

155 tésa esetében, hogy az, — magán személyét illeti-e? s bármely igenlés esetében, hogy vádlott felelős-e? Az esküdtszék, m. e. negyedórai tanácskozás után vádlottat, atitkos szavazás eredményében, 9 szóval 3 ellenében nem vétkesnek mondotta ki, s igy a sajtóbiróság által a vád alól feloldatott. Ez száraz történelmi előadása az esküdtszéki tárgyalás lefolyásának. Az esküdtszéki Ítélet, a tárgyalásból objective vonhatott consequentiának nem felel meg. Eltekintve is vádló érvei s adataitól, — midőn vádlott maga beismerte, a közlött czikk rágalmazó minőségét, s törvényes felelősségét: nem tagadhatni, hogy az esküdtszéki itélet váratlan s meglepő volt. Kállay Ödön erkölcsi elégtételét megnyerte, magával azzal, hogy becsületének önérzetében férfiasan a sikra állott, kihívta a rágalmazót a nyilvánosság előtti bizonyítás terére; — maga szolgáltatta a fonalakat; az összes ministeriumot szorgozta az ő kormánybiztosi működését világosságba helyezendő irományok előszerzésére, s az összes vizsgálati irományok az 6 utánjárása és szorgozásának eredméuyeiból állanak, s múltjának szellőzése reá csak sugárt vetett. A törvényes elégtétel hiánya ennélfogva reá átalán nem háramlik, annál kevésbbé, mert egész eljárásával azt tanúsította, hogy egyedül megtámadott becsületének védelme, s nem á boszú volt fellépésének rugója és czélja. Mik voltak tehát motívumai az esküdtszéknek, a törvényes elégtétel megtagadásában ? — ezt az átalános s helyi, valamint a társadalmi s politikai természetű viszonyok egybevetéséből constatáíni, szemben az Ítélettel, concret feladata senkinek sem lehet, — hanem marad oly feladat, melylyel a törvénykezés annalisaiban, jogtörténelmi és jogbölcseimi nézpontokból tárgyilagosan foglalkozni érdemes leend. Jelen tudósítónkkal együttesen sajnálkozásunkat fejezzük ki azon dernonstratió felett, melynek tárgyául Debreczenben, az esküdtszéki tárgyalást megelőző éjeién Agai szolgált. Ily botrányok az illető ügynek csak ártalmára lehetnek. Egyúttal azonban — egy pár eszmét — meggyőződésünk kifolyásait is kell nyilvánosságra hoznunk. — Mi ujabb időkben hazánkban a legelsők közé tartoztunk, vagy jóformán egyedüliek voltunk, kik nyíltan s határozottan felléptek azon elavult elv ellenében, mintha a legfelsőbb biróaágok enunciátiói érinthetlenek, minden kritikát kizárok lennének. Egyszersmind ugyanezen szabadelvű irány alapján nyiltan védtük azon elvet is, hogy magát a jury intézményt sem tartjuk csalhatatlannak — nem főleg akkor, ha annak rendszere az uralkodó politikai hatalom befolyása szerint alakittatik, vagy az egy túlnyomó, uralkodó politikai párt befolyása, s hatálya alatt működik. — Ezt mi a jury intézményre (1868.) vonatkozó czikkeinkben az európai jury történetéből vett példákkal igazoltuk, melyek t. i. számos igazságtalan, sőt valódi justiz mordot is tartalmazó juri ítéleteket mutathatnak fel. — Ennek folytán nem vonakodunk nyiltan kimondani, mik ép a, debreczeni esküdtszék határozatát nem tekinthetjük sem igazságosnak,sem helyesnek. Es ezt az ezen ügyhöz kötött azon fontos érdekek mondatják velünk, melyek: a személyi jogbiztosság legszentebb érdekei — azon érdekek, melyek a magán jogbiztosság s nevezetesen a becsület biztosságában rejlenek. Ezen jogi érdekeket találjuk mi a debreczeni ítéletben legszembetűnőbben megsértetni, — s ezzel a legvastagabb igazságtalanságot szentesitetni. — E3 ezt igazolja maga azon tény, mikép vádlott önmaga beismerte tettének rágalmazást természetét, beismerte az abban rejlő becsületsértés tényálladékát, beismerte vétkességét; és a debreczeni jury mégis nem vétkesnek nyilvánította ugyanazt, ki önmagát vétkesnek tekintette. Arra számos példák vannak, hogy felmentetett az, ki magát állandóul bűntelennek állította, habár büntetti vád, több nemű körülményekre alapítva, ellene jogosan megalapitottnak tekintetett is; de hason példára,hogy magát vétkesnek nyilvánító egyén nem vétkesnek nyilváníttatott volna — egyhamar a törvénykezés történelméből vissza nem emlékezhetünk. E tény fontosságából Angliában maguk a jury birák figyelmeztetik vádlottat, hogy vétkességi elismerést ne tegyenek, tehát non g u i 11 y mellett nyilatkozzanak — mert különben az elitélés elkerülhetlen lenne. Nálunk ily elismerés figyelembe sem vétetik. Ez azonban más tekintetben is szomorú következtetésekre vezet. Mi ugy látjuk, az eddigi jury bíráskodás adatai nyomán, az esküdtszéki intézmény nálunk azon irányt vette, mikép hivatását leginkább csak a politikai vádak iráoyábani actióban véli feltalálhatni. Erre mutat, mikép a legszemtelenebb magánjogi sérelmek, vakmerő becsületsértések bűntelenül hagyatnak, mint p.o. a szegedi rágalmazási esetek: mig a politikai vádak, habár leggyöngébbek is, elfogadtatnak, reájok a vétkesség kimondatik, habár a legeröltetebb, s legmerészebb jellemű eljárás mellett is, minő volt pl. a Böszörményi vádeset, mi egy jury rendszernek sem szolgálhatna dicsőségére. Ezen irány, mely csak a politikai vádakra helyez fontosságot, a magánjogi sérelmeket, becsületsértéseket pedig csekélységeknek veszi, s a mely irányt látjuk a debreczeni verdictben is kifejeztetni, — egyenesen arra vezet, hogy a jury intézménye demoralisáltassék, 3 minden hitelétől s nimbusától megfosztassék. Nem is palástolhatjuk el, mikép nálunk a szakértők részéről mindinkább erősebb aggályok, ha nem ellenszenvek nyilvánulnak a jury intézménye ellen. Az hozatik fel, hogy oly sérelmek maradnak büntetlenül, melyek egy törvénytudó bíróság által sem hagyattatnának elmarasztalás nélkül. Az mondatik különösen, hogy oly súlyos rágalmat, milyen a Kállay-féle, egy törvényszék sem hagyott volna elitélés és büntetés nélkül. Már pedig a jury jövőjére, megszilárdulására mi sem lehet veszélyesebb,mint bíráskodásának ilynemű összhasonlitása a jurista biróságok eredményeivel. A debreczeni s hasonló esetek arra mutatnak, hogy vagy éretlenek vagyunk ezen egyik legnemesebb intézményre, erkölcseink, jellemünk azzal még nincsenek öszhangzásban ; vagy hogy annyira a politikai befolyások rabszolgái vagyunk, mikép éltető légünk, lehelletünk, 3 minden gondolatunk impregnálva van politikai eszmékkel, s befolyásokkal. Akár egyik, akár másik forog fenn, a jogbiztosság veszélye egyaránt ugyanaz. Azért azonban még nem kell válnunk a jury ellenségeivé. Minden politikai intézmény oly hatású, mikép a nép jellemét érleli, erkölcseit nemesiti, és képesiti lassankint az önálló joggyakorlatra. — Valóban szomorú is lenne, ha p. o. maga a parlamentarismus is gyűlöltté válna nálunk azért, mert oly sok kinövéseket állit élőnkbe. A debreczeni jury határozat alaptalansága, igazságtalansága tehát meg ne semmisítse még reményünket, bizalmunkat a magyar jury üdvös jövője iránt. S z o k o 1 a y. — Curiai kinevezések folytatása: a pesti királyi itélő-táblához elnökül: Fábrylstván hétszemélynök; tanácséinökökül: Zsivora Gy. hétszemélynök; Szabó Sámuel igazságügy, tanácsos; Szmrecsányi János, a tiszántúli kerületi tábla elnöke ; Urbanovszky Jusztin hétszemélynök: Nyeviczkey József országbírói itélő-