Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)

1867 / 81. szám

336 külkellékek hiánya miatt, bíróilag sem tekintethetvén, azt ennek alapjánis érvénytelennek kimondani kellett." Ezen itélet s indokai ellen alperesek felebbezéssel éltek, az itélet indokai czáfolatára a következőket hozván fel: Az I. ítéleti indokra nézve. Az itéletileg hivatkozott II: 17. itt egészen hibásan hozatott fel, mert mint már felirata mutatja „quid debeat attendiincognitione fa ls a rum litteraruin" a bíróság figyelmeztetett Verbóczy korábau miként kellessék a hamis és koholt okmányokat felismerni. lo-en, — de az egész per folyama alatt sehol és semmivel sem győzetett be, hogy ezen végrendelet hamisan vagy pedig tiltott uton létesült volna; sőt inkább két tanú (Brezina Ignácz és Mártis János) egyezőleg oda vallott, hogy a végrendelkező a per alatti végrendeletet akaratja szerint irásba foglaltnak nyilvánította, s őket megkérte, aláírnák ők is azt mint tanuk. A hivatkozott II: 17. arra figyelmezteti az eljáró bíróságot, hogy „in examine discussioneque falsarum literarum, debet attendi per judices maximé dátum literarum, seu dies emanat ion is,'' tehát nem a keletnek helye, hanem a keletnek ideje vétetik itt tekintetbe. Különben a tanuk kifejtették azt, hogy a végrendelet Brezovai irtványokon alkottatott, azon körülményből pedig, hogy az iskolamester a ki szegény talán először életében volt végrendeleti tanú, elmulasztotta a keletnek helyét kitenni, a végrendelet hamisságára következtetni nem lehet s ezt különben az itélet sehol sem is állítja, tehát a II: 17-re történt hivatkozás hibás és hiányos. De nagyon is természetes dolog, hogy cholera járvány dühöngése alatt minden ember — hát még az irtványbeli iskolamester is — lehangolt kedélyállapotban volt, s így nem nem is csoda, hogy egyről másról felejtkezett, mire normális körülmények között figyelme kiterjedt volna. Nem lévén tehát kimutatva a végrendelet hamissága a II: 17-re történt hivatkozás, mely „de cognitione íalsarum literarum" szól, annál is hibásabb külkellékek hiányából indított megerőtlenitési perben, miután nem ebben foglalvák az érvényes végrendeletnek külkellékei. Ezek sokkal későbben, jelesen 1715: 27. czikkben határoztattak meg, s azért azok megbirálásánál a két századdal előbb feljegyzett jus consvetudinarium tekintetbe nem vehető. Hisz maga Verbőczi tanítása szerint Pr: 10 ,,consuetudo sit jus quoddam moribus institutum, quod pro lege suscipitur, cum deficit lex" — de a hol törvény létez ott a szokásos jogra hivatkozni nem lehet. Azért is a végrendeleti külforraák megbirálásánál csak is az 1715: 27. tartandó szem előtt. A mi azon körülményt illeti, hogy a végrendeletben igazitások és törlések előfordulnának , ezek itéletileg határozottan ki nem jelöltetvén , s nem tüntetvén ki jelesen , melyek volnának ezen igazitások és törlések mik a végrendeletnek hitelét megsemmisítik , ezen Ítéleti indoknak érvénye és jogosultsága magától megszűnik, és különben is „in nominibus vei cognitionibus personarum aut possessionum in eisdem contentarum, et expressatarum abrasio, aut cancellatio''a végrendeletben sehol sem fordul elő. De hisz két tanúnak egyező vallomása által kiderült, hogy a végrendelkező csak is ugy végrendelkezett a mint a végrendelet szóll. Az 1723: 39-re történt hivatkozás épen szerencsétlen, mert ez csak a hiteles helyeken felvett okmányok körüli eljárásra vonatkozik, nem pedig a parasztok által cholera járvány dühöngése idején alkotott kiváltságos végrendeletekre. Feltéve — meg nem engedve, — hogy volnának oly igazitások a végrendeletben, mint azok itéletileg lenni állittattnak, azokat részletesen ki kellett volna jelelni, és aztán ki fejteni, miért semmisitik azok a végrendeletnek hitelét. Különben a szentszék a végrendelet tartalmába bocsájkozott s igy illetékességét túllépte, nem levén feladata a végrendeletnek hitelességéről Ítéletet hozni, hanem csak arról, váljon a törvénykivánta formák megtartattnk-e a végrendelet alkotásánál. A többi már a beitartalomra vonatkozik s igy csak is a polgári illetékes bíróság hatásköréhez tartozik. (Vége. köv.) Jogeset. Az hogy a hitelező részére végrehajtásilag lefoglalt ingatlanok, telekkönyvben nem az adós, hanem mások nevére bejegyzett ingatlanokkal azonosok, nem igazoltatván, az átíratás s a tehernek kérdéses birtoktestre való bekebeleztetése meg nem engedtethetik. Özv. Spitzer Sámuelné 18G5. január 11-én benyujtott kérvényében következőket ád elő: Néhai férje Spitzer Sámuel még életében 1860. okt. 25-én az akkori igali cs. k. szbirói hivatal előtt árverést kértNyul Mihály ellen 135 frt. 345/10 kr. kielégítése végett, a mocsoládi 40 sz. tkönyvi testet képező lezálogolt fél házára és fél belsőségére intéztetni: azonban 1860.deczemberbeu feloszolván a bíróság, az árverés elmaradt. Késó'bb Nyul Mihály a lezálogolt birtokot veje Lucz Pál és leányára Nyul Évára átirattá; kéri tehát a zálogolási és becslési jkönyveknek hivatalbóli csatoltatása mellett, a 40sz. birtokot ismét Nyul Mihályra kiigazittatni, s a rajta fekvő terhet reá bejegyeztetni. Az 1865. october 3-án tartott tárgyaláskor Lucz Pál és neje kijelentik, hogy a kiigazítási kérelem alapjául szolgáló tartozást el nem ismerik s a keresetet elvettetni kérik. Felperesnő. Nyúl Mihály meg nem jelenvén, a kérelem valóságát ezzel is beismerte, kéri tehát mint fennt. Somogy megye tszéke által első bíróságilag 1866. jauuár 13-án ;>630. sz. végeztetett. „Folyamodó abbeli kérelmétől, hogy a mocsoládi 40. sz. tjkönyvben Lucz Pál és neje Nyúl Éva nevére bevezetett A. I. 38/b. alatti félház s egy hold belsőség ezek nevéről töröltessék s helyette Nyul Mihály mint tulajdonos kiigazitáskép bevezettessék, továbbá, hogy peres uton ez utóbbi ellen érvényesített követelése mint teher az érintett birtoktestre bejegyeztessék — elmozdittatik, mert: „Folyamodó a kérdéses birfokhozi jogczimet mivel sem igazolván, hogy pedig nem saját, hanem Nyul Mihály, tehát egy harmadik részére kért kiigazítási kérvény beadására jogosított volna, azt ki nem derítette, igy Nyul Mihály elleni követelésének egy harmadik nevén álló birtokra bekebelezése s a végrehajtás feljegyzése sem volt elrendelhető."