Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 90. szám

363 intézkedés végett illetőségéhez visszaküldetnek" (1865 mart. 8. 18224. P. sz. a.) Alperes a törvényes időben beadott félül vizsgálati kérelmében ismételve előadja, hogy kisebb hatalniasko­dási tényálladék rosz szándék hiányában nem létezik, s ekkép alp. a kereset alól egyszerűen (elmentendő, és mi után ily perekben perköltségek nem járnak, még az ér­dembeni elmarasztalás esetére is magát a perköltségek fi zetése alól felmentetni kéri. A k i r. Hétszemélyes t á b 1 á n i t é 11 e t e 1t: „A tettes kir. ítélő táblának Ítélete indokolásánál fogva helybenhagyatik s a per további intézkedés végett illetőségéhez visszaküldetik. (1866." oct. 13. 13140 P. sz. a.) J o g; e s e t. A birtok tulajdonjogi átíratása menyasszonyi ajándékot kikötő házassági szerződés alapján; habár nem teljesítettek a víszonszolgála­tok, melyek azonban az ajándék feltételéül kikötve nem voltak. Ifj. Templi János és neje Kirner Ilona a szatmárme­gyei telekkönyvi törvszéknél 1864 máj. 13. 2141 sz. a. beadott kérvényükben a köztük és Kirner György közt létre jött A. a házassági szerződés, a B. a szerint időköz­ben férjhez ment Kirner Mária által ad B. szerint elfoga- j dott, s a C. melléklet szerint a megyei árvatörvszék által j oly feltétel mellett, hogy a még kiskorú Kirner Agosta j részére 700 frt. nyilvánkönyvileg biztosittassék— jová- ' hagyott házassági szerződés alapján a csanálosi 56. sz. j telekjegyzőkönyvben" A. I. alatt foglalt fekvőségre tulaj- j donjogukat biztosíttatni kérik, mely kérvényre Szatmár- i m e gy e telek kö ny vi törvszék e által 1864. jan. 30-án i 2141 sz. a. végeztetett: Miután kérelmezők az 1861 febr. 27. J-fio sz- végzésben elősorolt hiányokat tökélete- ; sen pótolták, s jelenleg többé aggály nem forog fen, a kérelemnek a gv. Károlyi G-yörgy javára feljegyzett ellen szolgálmány és — Schuld Apollónia javára az A. I. a. birtokból a Kirner György illetőségére bekebelezett la­kási jog továbbra is rajtahagyása mellett hely adatik, s a telekkönyvi irodának meghagyatik, hogy Csanalos köz­ség 56. sz. telekjkönw A. birtoklási lapjáról az A. I. a. birtokot lejegyezni és erre vonatkozólag ezen jegyző könyv B. tulajdoni lapjára a következőt bevezetni: Az 1859. évi decz. 30-án kelt, gyámhatóságilag is jóváha­gyott házassági szerződés és Kirner Mária által 1864 febr. 9. kiadott nyilatkozat alapján az A lapon I. a. bevezetett ingatlan birtok innen lejegyeztetvén, Csanálos község 221. sz. tjkönyvébe ifj. Templi János és neje Kirner Ilona tu­lajdonosok nevére átíratott. 2. Csanálos község telek­jkönyvénck folyó száma alatt uj j könyv nyitandó s a len­érintett s 56 sz. telekjkönyvről lejegyzett A. 1. a. birtok az uj jegyzőkönyv. A lapjára átvezetendő s ez utóbbinak B. tulajdoni lapjára beirandó, hogy az 56 sz. telekjegy­zökönyv B. tulajdoni lapjára iíj. Templi János és neje Kirner Helene mint közös tulajdonosok bekebeleztesseuek, — továbbá, hogy az 56 sz. csanálosi jkönyv teherlapjai­ról a gr. Károlyi György részére feljegyzett, kötelezett­séget lejegyezvén, azokat az ifj. Templi János és neje Kfrner Heléna részére nyitott 221 sz. uj tjkönyv teher lapjára vezesse át, s ugyanott az átirással egyidejűleg a következőt vezesse be: a Templi János és Kirner Heléna által lv64 május 1-én kiállított adóslevél alapján a zá­logjog 700 frt. kölcsön összegre nézve 6°l0 kamattal és egy havi előleges felmondással az I. a birtokra Kirner Ágota kiskorú javára bekebeleztetik. Miről kérelmezők sat. Ezen végzés ellen Kirner György felfolyamodott, | mert folyamodók a házassági szerződésben kikötött felté­teleket és kötelességeket nem teljesítették, ezen mulasztá­suk által a házassági szerződést magok semmisítették meg, nem lehetett volna tehát a birtokra a tulajdonjog bekebelezését felfolyamodó megidéztetése nélkül elren­delni. Kifogás tétetik az árvatörvényszóknek C a. eljá­rása ellen, miután az felfolyamodónak mint a kisk. Kir­ner Ágota term. és törv. gyámjának megelőző kihallga­tása nélkül semmis. Kéri az e. b. levégzést megsemmisitetni a legroszabb esetben pedig felfolyamodó megidéztetése mellett uj tárgyalást rendeltetni. A kir. táblán végeztetett: „Felfolyamodó az 1859 évi dec. 30-án kelt házas­sági szerződés Il-ik pontjában a csanálosi 56 sz. tjkönyv­ben. A L a. foglalt fekvőségeket Ilona leányának menny­i asszonyi ajándékul átadván és annak nevezett leánya és férje ifj. Templi János nevére leendő legkésőbben 1860 évi nov. 11-ig eszközölhető átíratásába világosan bele­egyezvén, a szerződés többi pontjaiban érintett viszonszol­gálatok pedig nem az ajándék feltétele gyanánt kikötve levén, továbbá az árvatörvszék a kiskorú Kirner Ágotát illetőleg a Kirner György által a nevezett kiskorút is % részben illető fekvőségre nézve kötött szerződés iránt he­lyesen és törvényesen eljárván, — végre a szerződésnek, annak különben is csak felfolyamodványilag állított nem teljesítése miatt vitatott érvénytelensége feletti határozás ez útra nem tartozván, az e. b. végzése felfolyamodott ré- * szében helyben, egyebekben pedig érintetlenül hagyatik s az iratok további intézkedés végett illetőségükhöz le­küldetnek. Mely ügynek sat."(l865 mart. 21. 17619 P. sz. a.) Ezen végzés ellen Kirner György a már érvényesí­tett elvekből ismételve felfolyamodván: A kir. Hétszemélyes táblán hat á roz tá­tott.: ,,A tekintetes kir. ítélő tábla végzése indokolásánál fogva helybenhagyatik, s az iratok további intézkedés végett visszaküldetnek. Mely ügynek sat/' (1866 oct. 25 9385 P. sz. a. Kúriai íteletek. Magánjogi ügyekben. . I kir. Hétszemélyes táblán : 29. Klözel Jakab és neje született Esch Emília felpe­reseknek — Malics Andrásné született Batut Ilona alpe­res ellen 15000 pft. azaz 15750 frt. o. é. s jár. iránt indí­tott rendes szóbeli perében Ítéltetett: A keresethez B. alatt mellékelt, és az A alatti okirattal egy napon kelt meghatalmazványban Batut Lázárnak az alperes arra, hogy az ö általa A. alatt ugyanaz nap személyesen már elintézett ügyvédi jutalmat, minden ujabb adat és ok nélkül, öt nappal későbben, vagyis 1850 évi october hó 27-én C. szerint 15000 pt'tra felemelhesse, különös lelhatalmazast nem adván, de az E. alatti, bár tágasabb hatáskörű hatalmazványban is csak az őt illető fizetések és ügyvédi díjnak kielégítése, nem. pedig annak feleme­léséről levén szó, Batut Lázár még ennek alapján sem voltfel jogositva felperesek részére 1855, évi jul. 18-án az A. alatti pótkötelezettségnek alperes terheltetéséveli kiállítására; — bírói figyelembe vévén továbbá: miként alperes az A. alatti okirat szerint is felpereseknek, illető­leg másod rendű felperes atyjának Esch Antal ügyvédnek az ügyvédi jutalmat csak a kérdésben volt örökö­södési pernek az ő javára leendő befejezése, vagy alperes által kötendő egyeség altali megszüntetése esetére köte-

Next

/
Thumbnails
Contents