Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)
1866 / 65. szám - A hatalom - jog? 7. [r.]
264 távolról sem, és csak azt bizonyítják, hogy alperes ellen a zár 1851. márt. 22-én megszűnvén, a Gr. a. 2000 pfrtról szóló váltót annak megszűnte után 1851 apr. 1-én teljesített óvás alkalmával kifizetni igérte; továbbá, hogv alperes az 1851. apr. 8-án tortént betáblázások ellen fel nem szólalt, sőt az alapperben beismerte, hogy felperestől a beperelt váltókra 800 frtot felvett; végre, hogy alperes X. alatti levelében is ügyeinek rendezése iránti óhajtását fejezte ki; mindezen körülményok azonban arra nézve, hogy alperes az A. G-. alatti váltók értékét felvette, bizonyítékot nem nyujtauak, mert az J. alatti váltó óvásban foglalt azon nyilatkozat, hogy alperes ezen váltót, ha majd egyéb dolgaival is rendbe jövend, kifizetni igérte, valamint azon körülmény, hogy a betáblázást hallgatással mellőzte, a váltók értéke felvételének beismerését nem foglalja magában, és ki nem zárja azt, hogy alperes a pénz le nem olvasása miatt a maga helyén és idején kifogást teend, a minthogy az M. alatti perben ily kifogást és pedig sikerrel használt is, — az alapperbeni beismerés pedig épen az ellenkezőt foglalja magában, mint a minek bizonyítására felperes azt felhozza, t. i. azt, hogy alperes az alapperben az érték felvételét tagadta, és csak annyit ismert be, hogy a beperelt váltókra felperestől 800 frtot felvett; végre az R. alatti levél sem bizonyítja az értékfelvételét, mert ha alperes a beperelt váltók értékének felvételét beismerte volna, akkor nem ügyeink rendezését kellett volna óhajtania, hanem feltétlenül fizetést ígérnie; ezekhez képest, miután felperes az N. és P. alatti ítéletek alapját annak bizonyításával kívánta megdönteni, hogy alperes az érték felvételét maga önkényt és pedig a zár megszűnte után beismerte, ezt azonban a fentebbiek szerint csak 800 frtra nézve bizonyította be: ezeknélfogva felperes felebbezésének nem — ellenben alperes felebbezésének részben hely adatván, a városi törvényszék Ítélete, a mennyiben felperest követelésével elutasította, és a perköltségeket megszüntette, helybenhagyatik, a felperesnek megítélt 2100 frtra nézve pedig megváltóztatik, alperes mindössze csak 800 pfrt azaz: 840 o. é. frtnak,és ezen összeg után a per indítása napjától vagyis 1863. oct. 1-től számítandó 6% kamatoknak megfizetésére köteleztetik, s az iratok a városi törvényszékhez visszaküldetnek. (1866. jul. 18-án 10876. sz. a. Elő.: Babos ktb.) Értesítés. Miot néhai SEEIGKIt FEKEICZ pesti ügyvéd hagyatékának törvényszékileg kinevezett gondnoka, tisztelettel értesítem mindazon ügyfeleket, kiknek nevezettnél perirataik vagy eredeti okirataik voltak, miszerint azokat irodámban (Pesten, váczi utcza 12. sz. a.) bármikor átvehetik. — Pesten, aug. 20. 1866. Dr. Siegmund Vilmos, köz- és vá 11 ó ü g y v é d. Halálozás. — ZÁDOR GYÖR6V (előbb Stettner) septemvir, a magyar academia tiszteletbeli tagja, aug. 17-én élte 67-ik évében meghalt. Hivatalos tudnivalók. A főméit. Hétszem. táblán az I. tanácsban aug. 23. s a következő napjain leendő előadás végett kijelöltettek a következő polgári ügyek : Ujszászy János — Guitmann Imre e. 60 pfrt. Olay István — Englander H. s fiai e. ügyvédi dij. Kacskovits Lajos — Schachner Borbála e. végrehajtás. Mogyorósy Ferencz — Szabó István s társai e. hasonló. Özv. Braika Mária — Bordeaux Pál e. haszonbérelt földek kibocsájtása. Homann Benedek — Eifried Gottfried e. telekkönyv. Panakoszta Sándor — Szalay József e. mezei rendőri ügy. Miczely János — Pongrácz Róza e. végrehajtás. Diimpf Aloizia — Herdlein Lajos e. bérhátralék. Elő.: Szerényi ktb. özv. Rácz Jánosné — Baranyay Kálmán s Gábriella e. végrehajtás. Bekö András s Ferencz — Fehér Juliánná e. örökösödés. A pénzügyi ügyészség — Rosztoczky Ede s Cecilia e haszonbérlet. Schmidt István — Niederkirchner Boldizsár e. 1190 frt. Papszász Klára s társai — Dapsy Sámuel s társai e. telekkönyv. Schneller József — Braun Gábor e. igény. Elő.: B e k e ktb. Goldschmid Mózes Örökösei — Goldschmid Albert e. végrehajtás. Goldschmid Albert folyamodása. Gr. Karácsonyi Guidó - Jakab Gusztáv s többek e haszonbér. Deutsch Mátyás s társa — a tolnai uradalom e. 1000 frt kétszeres megtéritése. Elő: Bernolák ktb. Vásárhelyi István vételár felosztása iránti ügye. Csóka Zsigmond nyelvváltsági ügye. Becsák Sándor — id. Dóczy János s társai e. póteskü letétele. Ugyanazon felek között perujitás. Janda Magdolna — Eisenreich Venczel s neje e. végrehajtás. E lő adó: Lendvayk. t. titk. Szabó Nagy György Erzsébet — Szabó Pál e. telekkönyv. Seres Kerekes Zsuzsánna s társai — ifj. Seres József e. szerződés érvénytelenítés. Schwartz Ignácz — Burán János hagyatéka e. telekkönyv. Patay Sámuel — Gedeon Mátyás e. végrehajtás. Szidler Pap Krisztina — Horváth Gábor s neje e. végrehajtás. Gr. Harrach Antal — Gerhaus s több községek e. telekkönyv. Hoffmann Móricz — Békássy Gyula e. végrehajtás. Alraássy Bedekovits Emilia — a gróf Almássy Gedeon hagyatéki tömeggondnoka e. hasonló. Budaházy Mihály — Cséke Áron e. telekkönyv. Gazsik Ferencz — Erdélyi Szentimrey Ludovika e. ügyvédi munkadíj. Néhai Ebner János Fidél hagyatéki ügye. Balogh Zsigmond — Lelkes József s neje e végrehajtás. Lyka Zsófia — Lyka Szilárd s társai e. hasonló. Gr. Péchy Manó — Unger Ignácz s társai e. hasonló. Eger város közgyámja — özv. Francz Józsefné s társai e. hasonló. Ugyanaz — Ugyanaz e. hasonló. Thuróczy Johanna — Gubányi Obrankovits Juliánná e. perujitás. Reviczky szül. Stachó Karolina — Reviczky Menyhért e. zálogváltás. A pénzügyi ügyészség — báró Podmaniczky Lajos csődtömege e. termesztmények kiadása. Géder Sándor — Szegedy Lajos e. végrehajtás. Halász Péter — Halász Jenő e. perfeljegyzés. Ugyanaz — Halász Antal s társai e. hasonló. Ugyanaz — Halász Boldizsár s társai e. hasonló Elő.: J a m n i c z k y ktb. Steinbeck Jakab — Virág Erzsébet e. 183 frt. Keserű Mihály — Telegdy János e. 289 frt 24 kr. Márián Pál — Freiburger Nándor e. 296 frt kétszerege. Dragonich Manó — Márián Pál e. 200 frt bánatpénz. Küzdényi Mátyás s neje — Gyorgyák Mihály örökösei e. bérhátralék. Burchardt Vilmos — Raisz Kálmán e. tartozás. Elő.: Zsömböry ktb. Sárosy Károly széksértési ügye. Perl és Vidder Manó — Böhm Eleonóra e. végrehajtás. A budai takarékpénztár Ludányi Ferencz s Anna e. árverés. Dr. Jankovits Gyula — Gr. Szirraay Ferencz e. végrehajtás. Varga István — Harda Imre s társai e. birtok kiigazítás. Schneller Salamon — Pálinkás Anna e. végrehajtás. Fekete Antal kérvénye. Poor József s Németh Teréz — Filipasits Vendel e. adósság. Elő: N é m e t h János ktb. Trillhaus Mária — Stetka János e. 100 frt. Firtinger Lipót — Czrenner Ferenez s neje e. végrehajtás. Zimányi Ferencz — Fekete Lőrincz e. a néhai Fekete János hagyatékának 3/s része iránt. Emey János mint Szuppini Edmund csődtömeg gondnoka — Ruzsovits Mátyás e. lakbér. Rosenstock Adolf — Csakovácz György s neje e. végrehajtás. Özv. Paur Jánosné kérvénye a néhai férje után maradt árvái vagyon kezelése tárgyában. Herbst Ferencz s nejének 40 pfrt bánatpénz iránti kérelme tárgyában. Ecsedy László felfolyamodása. Beuyovszky Zsigmond — Borcsiczky Vincze e. zálogváltás. Flő.: Hor v át h segédelőadó. Csődök : Pestmegye központi törvszéke Pammer B. káposztásmogyeri lakos e Bej. oct. 8 — 10. Perü. Hueber József. — Vasmegye törvszéke Eisenstadter Farkas monyorókeréki keresk. e. Bej. szept. 20—22. Pestmegye központi törvényszéke Zinck György jenői lakos e. Bej. szept. 24—26. Perü. Kühnel Ignácz. Esztergom város törvszéke id. Meszes János földbirtokos e. Bej. szept. 25—27. Perü. Kollár Antal. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN, Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt — félévre 4 frt—• negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, aldunasor és kalap-utsza szögletén 1. sz. a. Nyomatott Pesten, 1866. Kocsi Sándor által. (Érkövy, Ga/góczy és Kocsi nyomdájában.) Hal-piaa és al-dunasor sarkán 9. si. u.