Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 64. szám

255 a kereseti váltó 2-od r. alp. beegyezésével forgattatott, az abból is kitetszik, hogy a váltón a kiboosátónak neve minden megszorítás nélkül áll, s igy a vtk. I. ti. 25. §. szerint: a ki váltót kibocsát, forgat, vagy elfogad, ha va­lamely megszorítást abban határozottan ki nem köt, az egész váltóbeli sommára kötelezve van, még akkor is, ha azt másokkal közösen cselekedte. Már pedig közösen tar­toztak alperesek az első forgatmányosnak állítólag 3000 frttal és arról állítottak 500—500 frtról szóló váltókat, és azt, hogy 3000 frtnál többel az első forgatmányosnak nem tartoztak volna, azt sem 1-sö sem 2-od r. alp. nem igazolták. Azon ellenvetés, hogy a forgatmány a váltó kel­ténél G hónappal korábbi, az a váltó lényegén mitsem vál­toztat azért, mivel a forgatmány az elfogadótól keletke­zett, ki arra jogosított volt, miután az elfogadó a kibo­csátóval társas viszonyban állott, s mint ilyenek egye­temleges kötelezettségben állottak az első forgatmányos irányában. Hogy pedig a forgatmány 6 hónappal koráb­ban keltezett, a váltó kelténél, az az elfogadó által a czél­ból tétetett bizonyosan, hogy a forgatmányost megkáro­sítsák, s hogy ily korábbi forgatmány alácsusztatása által talán a kötelezettség alól kibújhatnak. Ámde jog elv: hogy fraus et dolus nemini patrocinatur. Hogy a kereseti váltón annak elfogadásakor a kelet és lejárati határidő nem lett volna kitöltve, felp. tagadja, s minthogy e.r. alp. erre nézve semmi bizonyítékot fel nem hozott, az ajánlott póthit megítélését felp. ellenzi; különben minden fizetni nem akaró adós ily kifogással állhatna elő, mi általa csa­lárdsággal élő adósoknak a váltó perek huzavonására vég­telen tér nyittatnék. Azon alperesi ellenvetésre, hogy a váltó hézagos nem levén : felp. a váltó értékének bírói kézhez letételét sem követelheti, megjegyzi felp., hogy mi­után e. r. alp. a váltót akkép forgatta, hogy a kibocsátónak aláírása változatlanul megmaradt és miután e váltó for­gatmány által ruháztatott át, s igy a forgatmányos nem tiltott uton jutott birtokába, ugyanazért a forgatmány­nak foganatja nem lehet más, minthogy a forgatmányos és utódai mindazon jogokba lépnek, melylyel egy jó­hiszemű váltóbirtokos a váltón lekötelezett személyek el­len élhet. Mert, hogy a kibocsátó az elfogadót eltiltotta volna, hogy a váltót ne forgassa az első forgatmányosra, alperesek nem állítják, — minélfogva alaptalan azon kö­vetkeztetés, hogy a forgatmány oly személytől nem ered­het, kinek csak kötelezettsége volt, de semmi joga;—mert a vtk. I. R. 15 §. a) pont szerint, hogy a váltó váltójogi­lag forgatható legyen, azt csak rendelményezni, vagyis az intézvényes nevéhez e szót: „r e n de 1 e tér e" hozzá adni szükséges, de nem mondja ezen törvény, hogy épen a kibocsátónak kell a váltót az első forgatmányosra forgatni; forgathatja azt bárki, ha eszó: „rendeletre" a szöveg­ben előfordul, és ha a váltó feltétlenül fogadtatott el, a minthogy a kereseti váltó valósággal igy lőn elfogadva. Ha már elfogadáskor a hátirati sorban hézag lett volna, akkor is kötelezve leendett a vtk. 171. §. szerint az elfo­gadó a váltóbeli sommát letenni, s minthogy elfogadó sem a fizetést, sem a letételt nem teljesité, sem azon váltó« óvásbeli nyilatkozatát, hogy e váltót Kayser Károly tar­toznék beváltani, nem igazolta, a vtkv I. R. 175. §. sze­rint a hézag előtt állók egymásért kötelesek a viszkereset utján megtérítendő sommát letenni. Azt is állítja e.r. alp., hogy a váltó kelte és lejárati ideje felperes vagy előzői egyike által később töltetett ki. Ezen állítást felp. tagadja, mert, hogy a váltó rendesen és nem későbben, hanem ak­kor, midőn a váltó szerződés végbe ment, —lett kitöltve, igazolja nemcsak a váltó, de magának e. r. alperesnek in­gadozó állítása is, mert — úgymond — a kitöltés vagy felperes, vagy egyik előzője által történt, de nem mondja bizonyosan, hogy ki által, sőt ezen kitételben „előzői egyike által" magában foglalja a kibocsátót is, a mint­hogy a kereseti váltó nem is más által, hanem a kibocsátó által töltetett ki. A szakértők általi bizonyítás szüksége fen nem forog, mert ez csak a per húzására történhetnék, de jelen esetben törvénytelen is lenne, mert a vtk. II. r. 93. §. azt mondja: hogy minden tett dolgot tüstént bizo­nyítványokkal kell támogatni, e. r. alp. pedig semmi bi­zonyítékot fel nem hoz arra, hogy a váltó kelte és lejá­rati határideje a szerződés ellenére későbben töltetett volna ki, mert, hogy a forgatmány 6 hónappal korábban keltj mint a váltó kelte, az csak azt igazolja, hogy a for­gatmány keltezett 6 hónappal korábban, de korántsem igazolja azt is, hogy a kelet és lejárat ideje nem akkor, midőn a váltóbeli szerződés végbement, lett volna keltezve, sőt ez e. r. alp. ellen csalárdságot tanúsít azért, hogy a forgatmányt 6 hónapi korábbi kelettel látta el. Mindezek­nélfogva e. r. alp. kifogásait fél re vettetni, s őt a kereset értelmében a kereseti váltóösszeg és járulékaiban marasz­taltatni kéri. A másod r. alperesre vonatkozólag felp. ki­emeli , hogy az e. r. alperessel egy húron pendül, a tény­állás összeállításában kölcsönös összebeszélés s a jóhiszemű hitelező kijátszására irányzott valótlanságokról tevén ta­núságot, mi a következőkből kitűnik. Nem igazolta ugyanis sem 1-ső, sem 2-od r. alp. azt, — mit felp. kény­telen is tagadni — hogy ezen váltó csak tévedésből for­gattatott volna Kayser Károly első forgatmányosra. Ha valami tévedés történt, az csak a forgatmány keltezésé­ben történhetett, és hogy e. r. alp. a forgatmánynak ko­rábbi keltet adott, mint a váltó kelte, az lehet ugyan tévedés, de valószinübb, hogy az 2-od r. alp. beegyezésé­vel a jó lelkű hitelező kijátszására szándékosan történt. De, hogy ezen váltó nem tévedésből forgattatott az első forgatmányosra, kitűnik a 2/. a. váltó óvásból, mely sze­rint a váltójegyző előtt e. r. alp. oda nyilatkozott, hogy a váltót csak szívességből fogadta el, de a váltónak téve­désből lett forgatásáról említést sem tett, s igy az óvás mint közhitelű okmány a puszta állitás ellenében ugy 1- ső, mint 2 od r. alp. ellen bizonyítékul szolgál. Tagadja felp. azon puszta állítást, hogy a közös üzletből jutott 1000 frt nyereményből 1-ső r. alp. 2-od r. alperesnek 500 frttal tartozik, és hogy a kereseti váltó kelet és le­járati idő nélkül ezen tartozás fedezéséül fogadtatott volna el 2-od r. alp. részére ; tagadja, hogy a váltó később ide­gen kézzel lett volna kitöltve, noha ez a váltó lényegén mitsem változtatna; tagadja, hogy a kereseti váltó 2-od r. alp. tulajdonát képezhetné, mert ez esetben ez nem hagyatott volna a közös üzleti szekrényben, hanem mint az egyik üzlettárs magán tulajdonát képező, annak ke­zeinél kellett volna léteznie. Mindezeknél fogva a kereseti váltónak szakértők általi megvizsgál tatását, úgyszintén 2- od r. alperesnek a póthit oda ítélését arra, hogy a váltó az ő tulajdona, ellenzi felp. Hogy a váltó az elfogadó és nem a kibocsátó 2-od r. alp. által forgatta­tott, ez a váltó lényegén s a forgatmányon mitsem vál­toztat, mert a törvény nem rendeli, hogy a kibocsátónak kell a váltót forgatni, s minthogy 2-od r. alp. is beismerte, hogy az első forgatmányosnak tartoztak, s annak 6 db váltót 500 — 500 frtról szólót átadtak, ha 2-od r. alp. mint kibocsátó kötelezettségben lenni nem kivánt, akkor a ki­bocsátási nevet kikellett volna neki törülni, mit azonban nem tett. Továbbá 2-od r. alperesnek azon beismerése, hogy az elfogadó a váltót ki nem fizette, felp. mellett bi-

Next

/
Thumbnails
Contents