Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 36. szám

143 azt is kétségbe vonja, miszerint bizalmas barátokkal birt légyen, és csak egyet is érdemesnek tartott volna, hogy eltávozását tudassa, és tólük végbucsut vegyen. E mentség azonban ha a lélektani következtetés bizonyító eszközéhez folyamodunk, azonnal legvastagabb valótlanságnak bizonyul. Mert: tekintve, hogy vádlott 4 évi jogi pályáját itt végezte, és oly vagyonos családból való, mely neki a műveltebb köröket és közműi itó helyeket fölkeresni megengedte — hogy a közlékeny ifjúság örömest ismerkedik, és különösen az 1861-iki mozgalmas alkotmányos idő, összejövetelre igen tág alkalmat és anyagot nyújtott, s ha valaki a társalgási kör láncz szeméből hiányzik, azonnal észleltetik, és egyik másik ismerős tudakozással ostromoltatik, s végre, hogy midőn egy ifjú oly régi jó baráti kört végképen elhagyni készül, alig képzelhető, hog f búcsú nélkül távozzék, s az utolsó estét ne a megszokott baráti körben töltse. Világos tehát, mi kép vádlottnak ily napi eseményre vissza nem emlékezése, és bucsu nélküli távozása, sem gyönge emlékezőtehetsége, sem neveletlensége okában, hanem azon körülményben keresendő, hogy a vérsebekkel bűnös önérzetében menekülnie kellett. 6) A gróf ellene homlokán és nyakán sebet kapott, melyek vádlotton föltaláltattak. 7) 1862. febr. 22-én öngyilkosággal meghalt Kalmár József, ki Kormos és Vezerle vallomásai szerint a gróf segédje vala, ugyancsak Vezerle szerint Hodossyt megnevezte. Ezek szerint bebizonyítva lévén az alanyi tényállás, tekintettel az enyhítő és sulyositó körülményekre, kéri vádlottat a vád éneimében elmarasztaltatni. Vádlott védője, ki a 7 vádokot háromra t. i a közhírre, éltávozásra s a sebhelyekre véli összevonhatni — a védelmet következőkben adta elő: A. vádokok közt első helyen a közhír van; kitűzve, e körül gyülekeznek a többiek, ezt kell tehát legelőször is vizsgálni. Védő kiemeli átalában, mily csekély bizonyitéki alapul szolgálhat a közhír, ennek bizonytalansága, ingatagsága, határozatlansága miatt, mijeién ügyben különösen kitűnik. — A közhir fő forrásai itt Kalmár, Vezerle és Kormos vallomásaik. Kalmár József vallja, hogy az nap délután a Nemzeti Körben támadt a párviadal megtörténtének hire, ő ott hallotta, de ki volt a hir első terjesztője, megmondani nem tudja. Vezerle ugyanezt vallja, és hogy azután Kalmár József beszélte azt Kormos Bélánál. Kormos Béla ezt megerősíti, azonban határozottan vallja, hogy Kalmár a gróf ellenét nem nevezte. A főforrás tehát Kalmár volt, ki azonban csak annyit tud, hogy a gróf egyik Hodossyval vivőtt. Midőn azonban e hir tovább terjedt, már nemcsak Hodossy, hanem Hodossy Imre is említetett; később már a segédek is neveztettek; sőt azután a párviadal részletei is emlegetíettek, szólván annak szabálytalanságáról sat. így terjed a hir, annál nagyobb alakban, minél továbbhalad el eredeti forrásától; mi tanúsítja, mily kevés jogi erőt lehet a hireknek tulajdonítani. A közvádló hivatkozik a rendőrség jelentésére is. Védő tiltakozik a rendőrség ezen denuntiatiójának bizony ereje ellen. Nekünk e részben határozott törvényt szabván az 1805.§. 1. ,,u t delatores nomina sua edant, §.2. ne ullus anonymarumdelationumusus fiat." Annyival inkább mert: itta policia tudatlanságot is árult el, midőn Bérczy Kálmánról szól, ki nem is létezett. A mi Sshroff Erzsét illeti, ki szerint vádlott febr. 9. reggel szállásáról távozván, oda többé vissza nem tért, ez csak vádlott önvallomását támogatja, mely szerint, ha jól emlékezik, még a párbaj előtt elutazott. Az, hogy vádlott az eseményt követő éj holtöltésére nem emlékezik, nem képezhet gyanú okot, mert kevesen lehetünk kik évek előtti bizonyos nap részének hol töltét biztossággal megmondhatnék. Azt, hogy vádlott öcscse Kálmán által Lichtenstein [ Máriát hamis tanúság tételre kívánta bírni, azon czélból, | hogy szökését palástolja, mint nem bizonyítottat, vissza| utasítja; mert az, mint 12/. alatt olvasható, aggódó házi j asszonyának csak azon tanácsot adta, mondjon igazat, j hogy az kit keresnek, nála nincs, mert elutazott. Ebből az, i hogy Hodossy Imre szökését palástolandó Kálmán öcsj cse által Lichtenstein Máriát hamis tanúság tételre csábította légyen, épen nem következtethető. Megjegyezvén, mii kép vádlott Lichtenstein Máriára nem vala bízva, s miután öcscse ott maradt,egyedüli kötelessége alakfelmonI dására nem vala kénytelen, s kisebb gondja is nagyobb volt, mint tőle bucsut venni. (Vigekiivatkezik.) Kúriai Ítéletei* Magánjogi ügyekben. A kir. it. táblán. 29. Petrovics Tódornak — Nikolics Sándor és neje, i ugy Poppu Györgye és Duma Márton ellen a ruzsi nemesi birtoknak Jf3 része iránti perében ítéltetett: Felperes, mint az adományos néh. Petrovits Mihály és Tódor férfi ágoni jog utódja, és alperesek jog elődje Petrovits Helen, mint néh. Petrovics János özvegye között a kéri désben forgott örökségi igények A. szerint még 1843. i évben bíróilag s akép lévén elintézve, hogy felperes a ke| reset tárgyát képező ingatlan tulajdonossának, nevezett | Petrovics Helén pedig csak holtiglani haszonélvezőnek | lőn kimondva, miután ez azon ingatlant attól fogva már nem özvegyi, hanem az A. a. bírói határozat, illetőleg egyességen alapuló jognál fogva élvezé, önként követke| zik, hogy irányában az ősiségi ny. par. 11. §-ban megirt ! igény érvényesítésének szüksége többé fenn nem forgott; de még ellenkező esetre is, tekintve, miszerint alperesek nem is állították azt, hogy felperes a C. és F. a. beperesitett Ítéletekre alapul szolgált igényét az ősis. ny. par. idézett § ban megirt határidő után nyújtotta volna be, s annak tárgyát az említett Ítéletek szerint épen a kérdéses | birtok tulajdonosságának kérdése átalában, különösen pe| dig az azoktól elesett urbériség kárpótlásáhozi tulajdo! nosság kérdése képezte; tekintve továbbá, miszerint a C. j a. Ítéletnél fogva, ugy az ingatlan, mint az ennek kiegéj szitő részét képező úrbéri kárpótlási tőkére nézve tulajdonosnak legfőbb törvszékileg felp. ki is mondatott: — ugyanezen peres félnek igénye a többször idézett §. rendeletének megfelelőleg érvényesítve is lőn; miután tehát az ezek szerint felp. tulajdonát képező ingatlan a Nikolics hitestársakra helytelen telekkönyveztetett, s az ugyanahoz semmi joggal nem biró most nevezett alperesek annak bármely részét a többi alperesekre jogosan át nem ruházhatták; tekintetbe vévén azt is, hogy felp. ezen keresetét a felszólamlási határidőn belül indította meg: mindezeknél fogva 1-ső és 2-od rendű alperesek kötelesek a kereseti ingatlant felp. tulajdonának elismerni, s 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe alatt birtokába bocsátani, 3-ad és 4-ed rendű alperesek pedig azon kérelmüktől, miszerint az 1-ső és 2-od rendű alperesektől megvett birtok rész nevükre átirassék, elmozditatnak. Ilykép az eljáró törvszék ítélete megváltoztatván, a perköltségek pedig kölcsönösen megszüntetvén, az ügyiratok további sat (18GC. febr. G án 1755. sz. a. Elő.: Haris ktb.)