Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 30. szám

119 az 1836. 20. t. cz. 9. §-a a fél megidóztetését, és kitanitását rendeli, a 10. §-a kellő kihallgatást, és a körülmények felvilágosítását hagyja meg, és igy ezen törvényről, mely egyedül a világos és rögtön tisztába hozható követelésekre nézve, a legkörülményesehb eljárást rendeli — nem lehet feltenni, hogy a legyőzhetlen akadályoknál fogva meg nem jelent félnek magát igazolni ne engedje, mi t. i. a törvény szellemével, és igazsággal ellenkeznék. Igaz ugyan, hogy az id. t. szab. IX. fejezet rubruma, vagyis azon kitétele „közös szabályok, mind a két rendes perre nézve" azt látszatik mondani, hogy az ezen fejezetben előadattak, és igy a 95. §-a is egyedül a rendes perekre alkalmazhatók, de az, hogy ezen fejezetben a sommás szóbeli perekről nem szól, nem zárja ki az igazolási kérelmet a sommás szóbeli perekben, annyival inkább, mert azt sem a régi, sem az ujabb törvények nem tiltják. Mi lenne akkor, ha a sommás szóbeli perekben hozott makacssági Ítéletek, vagyis végzések ellen, melyek nem felebbezhetők, igazolási kérelemnek hely nem adatnék, és igy talán a legigaztalanab keresetekben is, a meg nem jelenhetett fél, törvényes védelmétől végkép elzáratnék, vagy talán, midőn birtoka eladatván — viszvégrehajtás utján — perujitás következtében, az időközben kijátszással minden vagyon nélküli felperestől semmitse nyervén, tönkre jutva könyezné bal sorsát — és fájlalná a törvény hiányát. H. Gr. Az itt előadott k é r d é s r e nézve Szentesről következő értekezést kaptunk: Általában elismert tény, mi kép a törvénykezés terén, a politikai körülmények által előidézett fejlődési akadályok miatt, rendszerez törvényeink nincsenek; hogy miuden egyes eseteknél felmerülhető jogi kérdések megoldá sához a positiv törvények hiányzanak, és hogy az ily esetek helyes megfejtésénél a jogi gyakorlat, a hasonló esetek egybevetéséből vont észtani következtetés, sa magyar kir. curiának döntvény erejű határozatai szolgálhatnak zsinórmértékül. De a különböző egyéneknél, a felfogás a positiv törvények hiányában — különböző lévén: csodálni nem lehet, hogy egyes eseteknél különböző felfogások és igen gyakorta különböző birósági végzések merülnek fel. A törvény által meg nem határozott, s mindeddig eldöntve nem levő jogi esetekhez sorozható azon kérdés megfejtése is, váljon sommás ügyeknél, a fél meg nem jelenése miatt létrejött makacssági itéletellenébenigazolási keresetnek van-e helye? Midö'n e kérdés megoldásához pár igénytelen szóval hozzájárulni kivánok, előrebocsájtandónak találom,hogy minden igazolási keresetnél csakis a vétlen, a fél akaratán kivül eső és mindannyiszor kellőleg bepróbált akadály vétethetik intézkedési alapul, koránt sem pedig oly készakaratu elmaradás, mely a törvény védelmére igényt nem tarthat. Mint fentebb emlitém, megoldatlan lévén e kérdés: nagyon természetes, hogy e tekintetben igen és nemre oszlik a vélemény. Kik az utóbbi véleményt pártolják, nézetüket azon alapra fektetik, mikép a sommás eljárást szabályozó 1836: 20. s 1840: 11. törv. cz. valamint az 1863. szept. 19-én 12848. sz. a. kelt udv. rendelet ilynemű orvoslatot nem tartalmaznak, és hogy az id. törv. szabályoknak — az igazolási keresetet megalapító 95. §-a egyedül a rendes szó és írásbeli — nem pedig a sommás utu keresetekről rendelkezik ; — míg az előbbi véleményt vitatok, határozottabban körvonalazott nézetüket a törvény szellemére, a gyakorlatra, és a hasonló esetekre hozott döntvényekre alapítják. Mi ezen ellentétes állításokat illeti: mig az igazolás meg nem engedhetőségét vitatók nézete egyedül a törvény hiányosságában, s annak nem kellő körülírásában talál igen gyenge támpontot: addig a megengedhetőség elve mellett küzdők véleménye sokkal erősbb alapokon nyugszik — a következő indokokban. A törvénykezésnek egyedüli feladata az igazságkiszolgáltatása, nem pedig egyes egyéneknek kiváló pártolása avagy elnyomása lévén, — mennyiben a perutak, a kereseti összeg nagysága, s az ügy világos vagy bonyolultabb helyzeténél fogva sommás, és rendes szóbeli avagy Írásbeli eljárásra csupán felosztvák, képzelni sem lehet, hogy azon kedvezményt, melyet a törvény az egyik perutnál az elmaradó félnek biztosított, azt a másik eljárásnál, minden alap nélkül megtagadná, — a vétlen felet az önvédelemtől elütné, és pedig éppen azon perutnál, mely az ügy gyorsabb menete által kiváltságban részesül. Ha ezen feltevés állana, — mi pedig jogilag lehetetlen — sajátlagos esetek adhatnák magukat elő az által, hogy a betegség vagy más elhárithatlan akadály által gátolt, vagy helytelenül — például más hason nevűben megidézett, s igy a perről tudomással nem biró, vagy a megbízott ügyvéd feledékenysége, ha nem rosz akaratú elmaradása miatt meg nem jelenhetett félnek csupán azért, mivel a kereset sommás szóbeli uton indittatott, nem adatnék meg a jog arra, hogy egy részben a vétlen elmarasztalást, más részben a felperesi kereset alaptalanságát kimutathassa. Elüttetnék önhibája nélkül, a természetes igazság szerint mindenkit megillető önvédelem használatától és pedig szigorúan véve egyszer mindenkorra, a mennyiben a makacssági Ítélet ellen, az 1840: 15. t. cz. II. 134. §. c) pontja értelmében felebbezés vagy felfolyamodásnak helye nincs is, és mert sommás ügyekre a perújítást tárgyazó 1840: 15. t. cz. II. 194. §. intézkedése ép ugy nincs törvényileg kiterjesztve, minta hogy az id. törv. szab. I. 95. §-a az igazolhatásról határozottan nem rendelkezik. Ily jogsérelmet jogállamban képzelni sem lehet, s a törvényeknek ily erő nem tulajdonittathatik. Az igazolás megengedhetőségének elve mellett különben nemcsak az átalános jogosság elve, de maga a törvény is szól. — Igaz ugyan, hogy a sommás eljárást szabályozó 1836: 20, az 1840: 11. t. cz. az id. törv. szab. I. IV. fejezete, s az 1863. szept. 19-én kelt udv. rendeletben a megengedhetőség határozottan nincs kimondva, de más részről az is áll, hogy az ezen törvényekben nincs ellenezve, nincs kizárva. — Az pedig általános elv, mikép a törvényben meg nem tiltott cselekmény szabados. Az igazolás megengedhetőségét, s az id. törv. szab. 95. §-nak a soramás ügyekre is hatályos voltát gyámolítja azon — minden törvényhozásba behozott általános jogelv, mikép ha valamely jogeset, sem a törvény szavai, sem annak természetes értelme szerint el nem határoztathatik, a törvényben világosan meghatározott más hasonló esetekre, és más azzal rokon törvények alapokaira kell tekintettel lenni. — Ha a jogeset mégis kéiséges marad, ugy azt a szorgalmasan összeszedett, és éretten megfontolt körülmények tekintetbe vétele mellett, az átalános jogelvek szerint kell elhatározni. — Ezen jogi elv, mely ugy a kül- mint a belföldi törvényhozásban, különösebben pedig hazai törvényeinkben is, (l. Fogarasy: