Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 67. szám

282 nyugtalanította volna, miszerint többször történt már, hogy szolgák uraikat megölték, mivel végre n dele tileg nem emlékeztek meg róluk!! Itt mindenekelőtt figyelembe veendő, bogy ezen rágalmakat csakis maga Seiler Ferencz állítja, más bizonylat ezekre nézve a pe.rben felhozva nem lett; unus testis pedig nullus testis. — Továbbá ugyanezen Seiler Ferencz maga bevallja azt is, hogy alperessel és nejével oly viszálkodásban állt, hogy miattuk a házból is ki kellett költöznie, — sőt hogy végettük Jüttnerhez 6 maga fel sem járt, miből könnyű belátni, minő indulatból származott vallomása is. — De ugyanezen Seiler Ferencz azt is állította, hogy néh. Jüttner Károly tökéletesen bárgyú volt, mi pedig maga a kir. tábla által is elvettetett, — ugyszinte állítja, hogy alp. és neje Jüttnert rokonaitól s a külvilágtól elzárni iparkodtak, mi pedig fent fényesen megczáfoltatott. — Végre sem az időt, melyben alp. és neje az állítólagos szavakat mondták, sem az okot, mely arra alkalmat szolgáltatott, — se szerint tudomásának okát s alkalmi idejét, — mi pedig tanúban fő kellék — adni nem tudta. Mindössze is csak annyit mond vallomása okául: a) A szolgák uralkodására nézve, hogy egy alkalommal, midőn lakásában uj kályhát akart állíttatni, alp. azt mondta neki, ne is menjen Jüttnerhez, hanem csak állíttassa föl; b) Másik állitására nézve, mintha t. i. alp. Jüttnerhez többször igy szólt volna :ha alp. azt mondja: „j ó," — ő i s „j ó" t mondjon, ha pedig azt m o n d j a : „rosz," — ő is ,,rosz"-at mondjon, csak annyit mond, hogy ezt ő alperestől többször hallotta, mit pedig Seileren kívül más sem nem hallott, sem nem bizonyít, alperes pedig tagad; — végre c) A megölésseli ijesztgetésre nézve azt mondja, hogy ezt neki Jüttner mondotta, — ezt tehát nem is alperestől, hanem harmadik személytől hallotta; — kire most halála után könnyű bármit is ráfogni; — mi azonban valószínűséggel sem bír, mert ha ez való lett volna, könnyű lett volna Jüttnernek az ily félelmes szolgát köréből rokonai által is eltávolíttatni, — mit pedig annyira nem tett, hogy rokonai is csak a bárgyúvá nyilvánittatás által tudták szolgáit tőle elszakasztani ; kik után még Budára lett átvitetése előtti napon is Krigovszkitól kérdezősködött, ha rendén van-e mindenük. Különben pedig, ha Seiler Ferencz, ugy, mint vallja, 1850-ik év óta éveken át látta és tudta, hogy alperes és neje Jüttneren tökéletesen uralkodtak; hogy őt folytonosan hatalmukban tartották, — hogy neki parancsoltak, hogy őt még megölésseli ijesztgetésekkel is nyugtalanították s ekkép végrendelet alkotására bírni törekedtek, kérdem, miért hallgatott minderről egész Jüttner gondnokság alá helyezéséig? Hallgatása tehát legkétségtelenebb jele annak, hogy vallomásai merő ráfogások. Elvégre, ha figyelembe vesszük alperesnek és nejének szeplőtlen előéletét, Jüttner körüli hosszas és hü szolgálatukat; — továbbá, hogy ellenük U. V. s A2. alatt felpnő rokonai sem tudtak legkisebb tényleges roszat felhozni, hogy Jüttner mind a 2. sz. a. zálogházi bizonyítvány szerint, mind a peres végrendeletben hűségüket s ragaszkodásukat nyíltan elismerte, hogy a boldogultnak alperes és neje iránti szeretetét Schraeder Anna és Krigovszky Béla is nyíltan bevallják, hogy szolgálatjuk alatt Jüttner 73,000 frtot szerzett, hogy pénzeit, kötvényeit, házbéreit mindvégig maga kezelte; — hogy pénzeinek elhelyezéséről kizárólag maga gondoskodott; — hogy leltározáskor is nem csak pénzes ládájának kulcsa saját zsebében volt; — hanem abban 3200 frtnyi készpénz is találtatott; hogy F2. szerint számviteleiben is nem alp. és neje, hanem Mercse György volt segédkeze s quasi titkára sat. — ha mondom a perben bebizonyított mindezen kétségtelen tényeket figyelembe vesszük, — senki sem fogja józanul állithatni, hogy alp. és neje Jüttneren uralkodtak, — mégkevésbbé, hogy vele oly féktelen módon bántak volna,mint ezt Seiler Ferencz állítja, Minélfogva állításai merő mende-mondáknak lévén tartandók, a kir. táblának azokra fektetett nézete is, mintha alp. és neje a végrendelkezőn parancsolólag uralkodtak, avagy őt megölésseli ijesztgetés által végrendelet alkotására birni törekedtek volna, teljesen alaptalan. 5) Következnek a kir. it. táblának többi érvei, jelcsen, — „hogy Seiler Ferencz és MüllerFrancziska szerint alp. és neje azzal dicsekedtek, hogy az örökhagyó vagyonát ők fogják örökölni s ahoz több joguk van, mint a vak leánynak (felperesnőnek);" — továbbá: „hogy ismét Seiler Ferencz és Krigovszky Béla szerint alp. Jüttnert végrendelet készítésére sürgette," — végre: „hogy Mercse György és Schraeder Anna szerint az örökhagyó azt ígérte, miszerint alp. neje részére 6000 frtot, alp. részére pedig 1000—2000 frtot fog a zálogháznál letenni, s azt le is tette, hogy tehát szándoka sem volt vagyona egy részét alperesnek s nejének hagyni." — Mindezekre nézve következők jegyzendők meg : a) Hogy ezen összes tanuk vallomásai, — miután fenébb több állításuk valótlansága tényleg bebizonyíttatott — hitelt nem érdemelnek, Krigovszky Béláé annálkevésbé, mert mig tanuzásában egyfelől azt vallja, hogy Jüttnert, mivel javokra végrendelkezni nem akart, szolgái szidalmazták, — addig másfelől ugyanott azt mondja, hogy alp. es neje Jüttner iránt engedelmesek voltak, hogy vele gorombán nem bántak, s hogy Jüttner őket szerette: — ez pedig oly ellenmondás, mely a tanúnak hitelót végkép lerontja. b) Hogy a puszta dicsekvés — ha való volna is, mi tagadtatik, — más, és nem az örökhagyó előtt történvén, arra semmiféle kényszert nem gyakorolhatott, — ugyszinte a s ü rg e t é s t is sem Seiler, sem Krigovszky határozottan nem állítják, — de ha állítanák is a puszta sürgetés legkisebb kényszert sem foglal magában, — sőt nem egy példa van rá a közéletben, hogy házastárs, gyermek, rokon, vagy más is az örökhagyót végrendelet alkotására sürgeti, a nélkül, hogy ez a végrendeletnek érvénytelenségét vonná maga után ; — végre c) egyetlen §. sincs az osztr. ptkönyvben, mely a dicsekvést vagy egyszerű sürgetést érvénytelenítő oknak tartaná. Mi pedig a 6000 — 1000 és 2000 frtnak igéretét s letételét illeti, — miután a végrendelet az örökhagyó utolsó akaratának nyilvánitása, ha százezer frtot igért vagy adott volna is Jüttner alperesnek s nejének végrendelkezése előtt, — ha továbbá tanuknak még azt is mondta volna, hogy végrendeletében szolgáinak mit sem fog hagyni, — mit pedig tanuk nem állítanak;— mindez távolról sem zárja ki azt, hogy végintézkedésében nekik vagyona egy részét el nem hagyományozhatta volna. Ha tehát az J. a. végrendelet tényleg létezik, — ha továbbá abban az örökhagyó alperesnek s nejének fele vagyonát halála esetére tettleg átengedte, ezen végakarata annyira tiszteletben tartandó, hogy azt sem az állítólagos dicsekvés — vagy sürgetés, — sem az alperesnek