Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 66. szám

276 gát, hanem, hcwy erre az alperes és neje által reá gyakorlott erkölcsi kényszer által indíttatott, s hogy e szerint az I., a. ujabb végrendelet az örökhagyónak oly szabad akarat nyilvánítását, mint ezt az osztr. ált. polg. t. könyv 565 §-a niegkivánja, nem foglalja magában — (lásd az ítéletet „Törvény. Csarnok." 61. sz.) Hogy azonban ez nem áll, és hogy az örökhagyó valóban önként tökélte el magát a peres végrendelet alkotására — ez a per során bebizonyított tényekből fénye sen kiderül: a) Már Mattá László 2 A. a. a 4-ik kérdőpontra határozottan vallja, hogy Jüttner őt többször csak a?ért rendelte magához, hogy az általa alkotandó ujabb végrendelet iránt vele értekezzék. b) Seiler Ferencz és Schulz Teréz flperesi tanuk NN. és 00, a. szinte vallják, hogy Jüttner egy ujabb végrendeletet alkotni szándékozott, sőt Schulz Teréz azt is vallja, hogy flpnő Léphegyit azért jutalmazta meg 5000 fttal, hogy gátolja meg, nehogy az öröhagyó egy ujabb végrendelet alkotása által őt perbe keverje. c) Léphegyi Mihály, mint az örökhagyónak akkori jogvédője BB. a. határozottan állítja, hogy Jültner évek óta, utóbbi időkben pedig már fékez hetién ül sürgette egy ujabb végrendelet szerkesztésére,? hogy ő (Léphegyi) felpnő s rokonai által naponta ostromoltatott annak megakadályozása végett; d) mind a 20. a. kérdőpontokból, mind Mercse György vallomásából kitűnik az is, hogy Léphegyi és Mercse saját szemeikkel látták, midőn Amtman József s Dr. Hunyady János 1859-ki jun. 30 kán déltájban Jüttnerhez a peres végrendelet készítése végett fölmentek, mi tehát tanúsítja, hogy az I. a. végrendelet ugyanakkor elkészült; e) óriásilag bizonyítja Jűttnernek eltökélt végrendelkezési szándokat azon tény is, hogy flpnő s rokonai őt eme szándékában Léphegyi szerint csak is a bárgyúvá nyilvánítás által vélték megakadályozhatni, mit meg is tettek. — Elvégre f) A peres végrendelet J. szerint 1859. jun. 30-kán déli órákban tettleg elkészíttetett; — az tényleg létezik; annak lényege, valamint a végrendeleti tanuk képessége ellen maga a tek. kir. tábla is legkisebb kifogást felhozni nem tudott. Ezen tanuk pedig határozottan vallják, hogy a peres végrendelet Jűttnernek komoly és eltökélt akarata volt Kérdem tehát, ha mindezek után lehet-e, vagy szabad-e az örökhagyónak eltökélt, szabad akaratában jogszerűleg csak kételkedni is? (Folyt, köv.) Jogeset. Atyaság elismerése. N . . . Julianna, mint kiskorú Matild és Tivadar gyermekeinek annya és K . . . . József mint ezen gyermekek gyámja K . . . . Ferencz ellen 1862 april 17-én Nagy-Szombat város törvszékéhez beadott keresetlevelében állítja, mikép alperes N . . . Juliannát 1855-ben mindennemű Ígéretekkel magához szolgálatba csalván, őt hosszas ellenállás után házassági Ígéretek alatt elcsábította és vele két gyermeket t. i. Matildot és Tivadart nemzette, kiket saját magyarosított nevére Keresztire kereszteltette. Hogy a nevezett kiskorúakat alperes saját gyermekeinek vallotta, erre nézve az F. a. tanukra hivatkozik. Beismerte ezt alp. többek közt a H. a. egyesség által, melyben magát kötelezi, hogy a gyermekek tartására óvenkint 200 ftot lefizet. Mely egyességet azonban, mint erőszakosan kicsikartat felperesek érvénytelennek nyilvánítják. Mindezek daczára alp. a gyermekek tartására, nem csak, hogy semmit sem adott, hanem annyukat is házából kikergette, és gyermekeit a legnagyobb Ínségben hagyja az éhenhalál veszélyének kitéve. Kéri bíróilag kimondani, hogy alp. az 1857 mart. 11-kén szül. Matild leányának és 1858 nov. 6-án világra jött Tivadar gyermekeinek attyok, s mint ilyent a kimutatott vagyonállapotrai tekintettel 75 írt 60 kr szülési és gyermekágyi költségekben, valamint a gyermekek tartására és nevelésére szükséges havonkinti 40 frt s az okozott költségekben marasztaltatni. Alp. ellenbeszédében bemutatja a városi törvszéknek 1861. decz. 13-kán kelt ítéletét, mely szerint felperesek ezen keresetükkel már egyszer az egyházi birasághoz voltak utasítva, és miután ezen ítélet jogerejüvé vált, kéri felpereseket a perpatvarkodási büntetésbe marasztalni Az ügy érdeméi'e az összes kereseti állításokat tagadja s koholmánynak nyilvánítja. Felperesek a válaszban az alp. által megpendített illetőségi kérdésre nézve megjegyzi k, hogy ./• a. vár. tövszéki ítélet csupán közbenszóló Ítélet levén, ez ellen felperesnö semminemű perorvoslattal nem élhetett. Indíttatott pedig újra ezen per a vár. törvszék előtt azért, mert a szentszéknek O végzéséből kitetszik, hogy a szentszék vagyonra vonatkozó kérdéseket most már tárgyalás alá venni nem szokta. Azon szokás tehát,melyre a-/, a. ítélet hivatkozik további szokás által eltörültetett, mi által a vár. törvszé ki ítéletnek egész alapja összerogyott. De eltekintve attól is, a törvszék az illetőségi kérdésbe nem bocsátkozhatik, mert alp. elmulasztotta az id. törv. szab. 36 és 37 §§-ai szerint az illetőség elleni kifogását az ellenirat beadására kitűzött határidő első felében beadni, igy ezen külön kifogással most már nem élhet. A viszonvál ászban alp. tagadja, hogy a-/, a. leszállító ítélet csak közbeszól ló volt, hogy pedig a szentszék ezen ügyben nem ítélt, az onnan van, mert a kereset alaptalanságát belátta. Ezekután Nagy-Szombat város törvszéke 1861. nov. 20-án hozott Ítéletével felpereseket keresetükkel birói iíletéktelenség miatt elutasította; ez elutasítást, kisérő levelében azzal indokolván a városi törvszék, hogy nézete szerint az id. törv. szab. 76. §-a ellen nem vétkezett azért, miszerint a keresetet, ámbátor alp. a birói illetőség e, a per elején világos kifogással nem élt, azon oknál fogva, mivel a jelen per eset a városi törvszék illetősége alá nem tartozik, leszálitotta, mert e törvszék által zsinórmértékül vétetett a nmlg. m. k. udv. cancellária 1861. é. szept. 19. 12848. sz. a. kelt rendelete, melyben az foglaltatik, hogy a bíróságok kötelesek illetőségük határait a felek kifogásaira való tekintet nélkül is hivatalból szem előtt tartani, és előforduló esetben a feleket az illetékes bírósághoz utasítani. Jelen esetnél ezen kir. rendelvény annál is inkább figyelembe veendő és a következetesség tekintetéből is szem előtt tartandó volt, minthogy a felp. ez érdembeni első keresete e törvszéknél 1861. decz. 13-án245. sz. a, Ítélettel leszállittatott, és felp. az egyházi bírósághoz utasitatott. Felp. beadott felebbezésében felperesnö szörnyű állapotát festi, kérvén az Ítéletet megsemmisitetni a városi bíróság illetékességét megalapitatni, ezen törvszéket uj • ítélet hozatalra utasitni, mert a szentszék felperest már egyszer elutasította, tehát ezen kérdés megbirálásábn nem