Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 34. szám

138 akkénti szabályozása képezte, miszerint némelyek 1853. május 1-je után épen nem, némelyek pedig csak bizonyos feltételek, és záridők alatt érvényesithetők, különben minden kétségtelenségük és alaposságuk mellett is elenyészvén. Azért is a felperesnek azon állítása, hogy öröklési jogát azért nem tartozott bejelenteni, mivel az a végrendelet által tüzetesen megállapittatott, aligha találhat a z ősis. pátensben igazolást; valamint más részről azon állítás, hogy „az ősis. pát. szabványainak azon indoka, mely szerint azok az ősiségi törvényeken alapuló birtoklási jogviszony bizonytalansága megszüntetését vették czélba, a jelen esetben fen nem forog," a kérdésben forgó esetre nézve egészen közönyös, mivel a pátens több oly szabványokat tartalmaz, melyek nem az ősiségi birtokviszonyokra vonatkoznak, mint például a zálogváltás, a szerzett javak bani végrendeleti — vagy végrendelet nélküli örökösödés, osztályigazitás- s ujitás, ahatár- és visszahelyezési perek sat. Általtérek most a főkérdésre, váljon t. i. a felperes azért nem tartozott-e öröklési, vagy mint alaptalanul állítja— tulajdoni jogát bejelenteni, mivel az özvegynek haszonélvezeti joga nem a törvényen, hanem a végrendeleten alapul? A 11. §. általában oly özvegyi jogról szól, mely az osztr. p. törv. könyv érvénybe lépte előtt keletkezett, a nélkül, hogy különbséget tenne az özvegyet a törvényből vagy végrendeletből megillető jogra nézve. A kérdéses concret esetben, hol szerzeményi javakról van szó, az özvegyet végrendelet nélkül legalább is az özvegyi jog, de hihetőleg — csak hihetőleg mondom, mert a javak természetét nem ismerem — több is, azaz hitvesi örökösödés illette volna. Ha tehát férje neki végrendeletben oly jogot hagyományozott, milyen őtet legalább is végrendelet nélkül is megillette volna, s melytől végrendeletileg meg sem fosztathatott volna, valóban nincs ok és támpont a 11. §-ból kiolvasni azt, hogy annak bejelentési rendelete csak a végrendelet nélküli esetben nyert özvegyijogra vonatkozik. Hiszen az 1. rendű alperes özvegynek hagyományozott haszonélvezeti jog szintúgy akadályoztatta az örököst az öröklött javaknak 1853. máj. l-ig birtokbavételében, mint más özvegynek törvényes özvegyi joga, és ezen akadály épen az, melyet az ősis. pátens a 11. §-ban szem előtt tartott. Az, hogy a kérdéses haszonélvezeti jog, mely különben a törvényes özvegyi joggal, a mig ez annak utján meg nem szorittatik, tökéletesen azonos, végrendeletileg az özvegy haláláig terjesztetett ki, ban az özvegynek özvegyi jog alapjáni birtoklási joga nem is lehet ; mert néh. Mayer B. utáni kérdéses vagyon a végrendelkezés idejében földes uraság alatti polgári vagyont képezvén, mint ilyen ezen törvény szerint ingóságnak volt tekintendő, szerzeményi ingó javakból pedig özvegyi jog nem jár. — Tekintve azonban, hogy a hazai törvények szerint mindazon javakból, melyekben az özvegv nem örökösödött, azt özvegyi jog illeti és hogy az özvegyet a törvényben meghatározott járandóságaiból kizárni, vagyis az özvegynek azon jogát, mely őt a törvényből megilleti, végrendeletileg megsemmisíteni jogérvényesen nem lehet, és végrendeletileg csak az özvegynek illő tartása volna meghatározható,— tekintve továbbá, hogy a jelen esetben, a midőn Mayer B. leszármazó örökös nélkül halálozott el, annak szerzeménybeli javaira nézve az örökösödés alapján az A- a. végrendelet nem létében, annak özvegye hitvestársi örökösödésnél fogva örökösödött volna, azon végrendelet által pedig ő a hátrahagyott vagyonnak özvegysége tartama, tekintőleg életfogytiglani élvezetére szorittatott ; — és a végrendeleti intézkedés az ő özvegyi joga illetményét tárgyazza, hogy azon irányban, miszerint Mayer B. hátrahagyott özvegyének özvegyi minőségéből holott a törvényes özvegyi jog az özvegynek férjhezmenetele által is elenyészik, mit sem változtat a dolgon, és az örököst a bejentési kötelezettség alól fel nem mentheti. Mert a 11. §. nem azért teszi az örökösnek kötelességévé a bejelentést, mivel a törvényes jog az özvegy férjhezmeneteleig, vagy ha férjhez nem megy,haláláig tart; hanem azért, mivel az örökös az özvegyi jog miatt 1853. május 1 éig az öröklött javakat birtokba nem vehette, és mivel az özvegyi joggal terhelt javak birtoklása harmadik személyek irányában bizonytalan, minek szabályozása — mint mondatott — épen legfőbb czélja volt az improprie úgynevezett ősis. pátensnek. A 11. §. különben is csak általában özvegyi jognak elenyésztéről szólván, különbséget nem tett, váljon az halál, vagy férjhezmenetel által enyészik-e el. Kérdem most, fogja-e valaki tagadni, hogy például azon örökös, ki 1853. máj. l-je előtt öröklött javait özvegyi jognál fogva birtokló özvegygyei szerződésre lépvén, ugyanannak a férjhezmenetelt megengedte, és a törvényből őtet csak férjhezmenetelig megillető haszonélvezeti jogot haláláig engedte át, örökségi jogát tartozott bejelenteni? pedig ez esetben a törvényes jog szerződéses joggá változtatott által, s eredeti jellemét elvesztette. (Vége köv.). Jogeset. Drugeth — Csáky — Van der Nath-féle zálogváltási ngy. (Vége). Felperesek kellő időben felülvizsgálati kérelmet adtak be. Ebben a kir. táblai Ítéletnek azon részét, mely szerint alaki tekintetben a kereset alapjául szolgáló okmányok elkülönített taglalata ellen emelt semmiségi panaszuk elvettetett, azzal támadják meg, hogy a legfőbb törvszék által az auctionalisoknak elkülönített taglalása nem alperesek, hanem csak a beavatkozók irányában rendeltetett el, és mivel a folytathatóság iránti első perben alperesek ily elkülönítéssel magok sem éltek, hanem általában véve a pernek nem folytathatását kérték kimondatni. Megváltoztatni kérik az itélet azon részét, mely szerint a C. 1. a. 1760-ban kelt szerződés a folytatás alapjául nem szolgálhatónak kimondatott, mert ezen szerződés is, ugy mint a többi, 32 évre megujittatott, s így nem áll az Ítéletnek azon indoka, mintha az ott kikötött 15 évi határidő a közbejött ősis. rend. értelmében elévült volna. Súlyos az itéáltala hátrahagyott birtokhozi jogát, annak özvegységi tartama, illetőleg életfogytiglani élvezetből álló illendő özvegyi tartására korlátozta. Ezekhez képest bebizonyított dolog az, hogy Mayer B. özvegye a hátrahagyott, felperes mint végrendeleti örökös által tulajdonának igényelt javakat, a törvény szerint őt megillető, a végrendeletben szabályozott özvegyi jogon birtokolta; tekintve pedig, hogy az ősis. pát. 11. S-hoz képest az özvegyi joggal terhelt javak iránti örökségi igények 1853. máj. 1-tőli egy év alatt bejelentendök, s további egy év alatt érvényesitendők voltak, ellenkező esetben az örökségi igény végkép elenyészett ; minthogy továbbá felperesileg nem is állíttatik, hogy örökségi igényének fentartására a bejelentést annak idejében eszközölte volna, s felperes épen jelen keresetével kívánná a végrendelet alapján létezett örökségi igényét az özvegyi jogon birt vagyonhoz tulajdon jogának elismertetése által érvényesíteni, — felperest, miután az ősis. pát. 11. §nál fogva a kérdéses javak, a kellő időben nem használt jog fentartás miatt, az özvegy s jogutódja tulajdonává váltak, elmozdítani kellett. — Ezen ítéletet a királyi tábla annak indokaiból helybenhagyta. Szerk