Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)
1864 / 101. szám
412 felperes kizárólagos tulajdonába bocsájtván, a B. és C. a. jogérvényes ítélet és végzés alapján pedig felperesnek tulajdoni joga, a kereseti két darab földre telekkönyvileg be is kebleztetvén, ezen Írásbeli okiratok ellenében tehát tanuk általi bizonyítás helyt nem foghatván , s azoknak vallomásai ezen okiratok ellenében birói tekintetbe nem vétethetvén, ugyanezen okiratok által pedig felperesnek tulajdoni joga helyesen begyőzve lévén, alperesek kötelesek a nagy kálnai 7 sz. telekjegyzőkönyvben 3 és 4 sor sz. a. két darab földet felperesnek 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett tettleges birtokába és használatába bocsájtani, és általadin, valamint elmulasztott haszonvétel fejében 50 frtot és 20 frtra mérsékelt perköltséget ugyanazon idő és jogi következmények terhe alatt megtéríteni; eként az eljáró bíróságnak ítélete megváltoztatván, a periratok stb. (18G4 nov. 21-én 12200 P. sz. a.) 593. Radoszav Mathának a Temesvár városi árva pénztár elleni telekkönyvi törlés bekeblezése iránti pe rében Ítéltetett: Felperes a kereseti ./• a. melléklettel a kérdéses háznak köz és nyilvános árverés utján lett szerzését, a 8/. alatti tiszti jelentéssel pedig a vételár lefizetését igazolván, miután a városi törvszék 1846 nov. 21-én 795 számú végzésével ezen tiszti jelentést tudomásul véve, a hitelezők kielégítése és a betáblázott terhek törlesztése iránt intézkedett is, és ennél fogva felp. a fentebbiek alapján, a már akkor telekkönyvileg törlesztett terhek kitörlését követelni jogosítva lenne; az pedig, hogy felp. az egész vételárt, a birósági kiküldött kezéhez lefizette, minthogy annak a hatósághozi letétele kikötve nem volt, ez esetben tekintetbe véve ennek a hatóság közbejöttével történt felosztását, valamint azt, hogy a végrehajtó biró az előbbi hitelezőt mellőzve az utóbbiakat elégítette ki, felp. kárára nem lehetne, és azon elv, hogy a birtok teherreljár, ennek világos kikötése és átutalása nélkül, a közárverés utján eszkozlött átruházásokra alkalmazást nem találna, felp. keresetének hely adatik, és sz. kir. Temesvár város árva pénztára köteleztetik felperesnek Gyár külvárosi 18%38 sz. Tom 1 pag. 394. 627 házszám alatt létező birtokán 1825 april 13-án 500 vfrt iránt fennálló betáblázás törlését és illetőleg ezen törlés bekebelezését 15 nap alatt különben ez Ítélet alapján elrendelendő kitáblázás terhe alatt eszközölni. A perköltségek miután az alperes fél a végrehajtó biró eljárásához ragaszkodva konokul nem perlekedett, ez úttal is kölcsönösen megszüntetnek. Az eljáró városi tórvszéknek ítélete érdemileg ekkép megváltoztatván a perköltségek kérdésében helybenhagyatván, a periratok stb. (1864 oct. 31. 144G3 P. sz. a.) 594. Ringenbach Jánosnak mint néhai Wikus Erzsébet örökösei gondnokának Baumgarten Aron elleni, 735 irt iránt lefolytatott perében ítéltetett: Tekintve, hogy Wikus Károly csődtömege perügyelőjének 2 sz. a. nyilatkozataszerint, a kérdéses 1401 pftnyi biztosítási összeget csak annyiban engedtetett meg alperesnek visszatartani, mennyiben neki Wikus Károly ellenébeni 1500 frtnyi váltóbeli követelésénél fogva ahozi visszatartási joga vagyon, miután alp. azt, hogy a kereseti néhai Vikus Erzsébetet illető 735 frtnyi o. é. összeg; fennevezett férjének csődtömegébe ennek beleegyezésével valóban felvétetett volna, mivel sem igazolta; ellenben az A. a. szerződésből kiderül: hogy alp. a keresetbevett biztosítási öszszegnek fele részét csakugyan néhai Vikus Erzsébettől megkapta, ezen összeg pedig férje fenemiitett adóssága törlesztése végett alp. által vissza nem tartathatott, az e. b. ítéletnek megváltoztatása mellett, alp. a keresetbe vett 700 pfrt vagyis 735 frt. o. é. összeg, ennek a bérlet megszűnte vagy is 1863 szt Mihálytól járó 6% kamat, és25 frtban megállapított perköltségek 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe melletti lefizetésében elmarasztaltatik, és igy a periratok stb. (1864. november 25-én 13540 P. sz. a. Elő.: Gáger.) Irodalmi értesítő. — Osterlaram Károly kiadónál a Szalay László által irt Állam férfiak és Szónokok könyve II. kötetének két első füzete (Chataru, Thiers, O'Connell, Guizot) megjelent a 2-ik javított bővitett kiadásban. Pest 1865 Nem szükséges e nagy jelességű művet bővebben ajánlanunk, mely bizonyosan törvénytudóinknak is nagy hasznú olvasmányul szolgálhatand. — Jogtanári karunk egyik jelesb s kitűnő szorgalmú tagjától: H o f f m a n n P á 11 ó 1 a pozsonyi academiában a római s egyházi jog rendes tanárától következő czimii jogszaki mü jelent meg: Közönségesés magyarrészszerükath. egyházjog a 1 a p v o n a 1 a i. Pozsony szerző sajátja 1865. Az ide vonatkozó szakismeretek, lényegének alapos s világos előadása, az uj egyházi jog irodalom felhasználásával s mindenütt a források hű idézésével különösen ajánlhatóvá teszik. Hivatalos tudnivalók. Csődök. Debreczen város törvszéke által Vecsey Cornél szabómester e. Bej. 1865. febr. 14. Perü. Mészáros József. — Biharmegye törvszéke által Petul Bogdán és neje e. Bej. 1865 febr. 8— 10. Perü. Erdélyi József n-váradi ügyvéd. — Nyitramegye törvszéke által Flax Ignácz semptei lakos e. Bej. 1865. martius 20—22. Perü. Tóth Vilmos. — Pest város törvszéke által '\Yertheimer P. S. keresk. e. Bej. 1865 febr. 6—8. Perü. Ujházy Endre. Sárosmegye törvszéke által Dembicz Jakab ujaki haszonbérlő e. Bej. 1865. febr. 6—8. Perü. Roskoványi Ambrus. — Pest város törvszéke által Auspitz Simon keresk. e. Bej. 1865 jan. 26—28Perü. Artner Kálmán. Zemplén mtörvszéke által Sebeozky András s.-pataki lakos e. Bej. 1865 febr. 25—27. Perü Hlavatby János. — Pest város törvszéke által Frank József czipész mester e. Bej. decz. 29—31. Perü. Jósa Ferencz. Sz. Fehérvár város törvszéke által Theiler Károly ;füszerkeresk. e. Bej. 1865 febr. 9— 11. Perü. Zsömböry Ede. — Pest város törvszéke által Wettfried Antal keresk. e. Bej. 1865 jan- 2—4. Perü. Török Ferencz. Felelős szerkesztő é3 kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. —Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt. — félévre frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — S z e r k e s z t ő i s z á 11 á s Belváros, A1 d u n a s o r-kalap utcza szögletén 1. sz. ]\'yoma:o!t Pesten 1864. Kocsi Sándor által (Érköv y, Galgóczj cs Kocsi nyomdájában.) (Hal-piacz és aldunassr -"k?- a ^