Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 90. szám

3G8 kintve továbbá, hogy a tényleges birtok viszony érde­mében támasztott kiigazítási kereset felett csak a telek­könyvi tanács ítélhet, s igy annak e tekintetbein illeté­kessége ellen alperesnők részéről előgö'rditett kifogás is elesik; minthogy e szerint néh. id. Rhédey Ferencz örö­kössel nevére általánosságban elrendelt feljegyzés, a tény­leges birtokviszony szerinti rendes kereset mellett kért kiigazításának a fennérintett perenkivül hozott végzések ellent nem állhatnak; minthogy a B per melletti D a. osztálylevél értelmében a kérdésben levő Bihar megyei javakból a fiággal akkoron osztozkodó leánytestvér nem részesült, hanem a zsákai birtok az ahoz tartozó pusz­tákkal együtt id. Rhédey Ferencznek jutott, a kötegyáni, anti és baji javak pedig aCa. egyesség folytán id. Rhé­dey Lajos halála után szinte reá háromlottak ; minthogy továbbá kétségen kívül áll, hogy ugyanazon javak 1835 és 1842. években a nevezett Rhédey Ferencz által elzá­logosittatván, ennek D szerint 1846' évben bekövetkezett halála után egyedüli fiára if. Rhédey Lajosra és ez utób­binak E szerint még 1849-ben történt elhunytával a fel­peresi gondnok által képviselt Rhédey Ferenczre szállot­tak; mi annál inkább bebizonyitottnak tekintendő, mi­vel l-ő r. alperesnő a 2 NB. a. beadványban maga elis­meri, hogy édes attya halála után történt osztály alkal­mával a leányág a fiágat illető javakból nem részesült; miután tehát az előrebocsájtott tények szerint a kiskorú felp. a kérdésben levő' javakhozi kiváltási jognak birto­kába jgág 1849-beu törvényes örökösödés utján jutott; alperesnők azon állítása pedig, hogy ők a földtehermen­tesitési tőkék kirendelése iránti tárgyalások folytán a 4 és 7. sz. a. határozatok alapján szinte birtokba helyeztet­tek, birói figyelembe azért nem vehető, mivel azon ha­tározatok csak a kárpótlási tökére szorítkozván , joghatá­lyuk az ingatlan jószág tulajdonára és birtokára, az utal­ványozások tárgyában 1854 jan. 1G án kelt rendelvény 66 § értelmében ki nem terjedhet, valamint azon ellen­vetésük is, hogy a zsákai jószág csere utján a leány ágot illető birtokká vált, a D a. osztálylevél tényleges állapota és alperesek részéről nem tagadott azon körülmény elle­nében, miszerint az állítólagos, külömben is testvérek között történt csere folytán, id. Rhédey Ferenczre vissza­háramlott tiszaberki jószágban édes attyuk halála után osztoztak, ez uton tekintetbe vehető nem volt; miután végre a kiskorú felperesen kivül más fiágbeli örökösök igényöket be nem jelentették, s igy azokra nézve — ha léteznének is — jelen kiigazítási ügyben hivatalbóli in­tézkedés helyt nem foghat: mindezeknél fogva az e. b. végzés (helyesebben itelet) a mennyiben a kiigazitás — a baji 120 és 1G3 sz. telekjegyzőkönyvek kivételé­vel, — rendeltetett el, helyben hagyatik; magát a fel­jegyzés megszorítását illetőleg azonban akkép változtatik meg, hogy a bakonyszegi 1. 20. 23. 25. és 231., továbbá a b. sz. mártoni 233 és 234 — a zsákai 38 és 40 — nem különben a baji 20. 118. 119. 121. 122 és 157, az anti 18 és végre a kötegyáni 7 és 298 sz. telekjkönyvekben foglalt birtokra nézve a kiváltási jog kiskorú ifj. Rhédey Ferencz, mint néhai id. Rhédey Ferencz s illetőleg Rhé­dey Lajos édes attya egyedüli fiörökösse javára jelen végzés jogerőre emelkedése után feljegyeztessék ; s ek­kép helybenhagyatván, s részben megváltoztatván az e. b. ítélet, a per stb. (1864 october 18-án 8603 P. sz. a. Elő.: Raisz.) Hivatalos tudnivalók. A főmlgu kir. Hétszemélyes táblán nov. 17. S a köv. napokon az alábbirt polg. perek adatnak elő: Soheiber Amáliának Reimann Adolf és neje e. adóssági pere. — Moró Istvánnak s társainak Gaj­doschek Mátyás és társai e. örökösödési, illetőleg visszahelyezés p. — Beösz Zsuzsanna és társának Borkulesz János e. birtokhá­boritási p. — Göcz Antalnak Göcz József e. adóssági p. — Marin­kovics Mihálynak Biringer Éva e. telekk. ü. — Vukovics Józsefnek Vojnics Rogics Péter e. hason ü. — Szőke Bálintnak Puczko Fe­rencz örökössei e. végrehajt, ü. — Fabinyi Dániel t-3 nejének Sivó Miksa e. kiszállásolási ü. — Markovics Jáuos és Teréznek Bacs­kády-Kelemen Mária e. kártérítési p. — Eisenstádter Farkasnak báró Imhof Ferencz e. birtok kiszolgáltatása ir. p. — Hajnal Ká­rolynak Vályi Simonné e. osztály ü. — Gr. Pálffy Istvánnak Mar­tisevics Márton e. bérhátralék ir. p. — B. Billot Cyrilnak a moli­dorfi lakosok e. bérfelmondási ü. — Gr. Pá!Ty Istvánnak Demovics Pál és társai e. urb. szolgáltatások ir. p — ÍJT. Pálffy Jánosnak Nagy Lehota község e mezei rendőri ü. — :tásy Alajos s társának Schvartz Ármin e. kártérítési p. Előadó: N agy Samu ktb. — Kis Pálnak ifj. Csapó Vilmos e. adóssági p. — Kathona József kérvé­nye. — Piltha Miklósnak Kathona Mihály örökösei e. adóssági p. Magyar Mihálynak Bezerédy Gyula és neje e. végrehajt, ii. — Fuhr­man Jánosnak özv. Gubó Jánosné és többek e. hagyomány kiada­tása ir. p. — özv. Gárdy Györgynének Sós István és Eszter e adóssági p. Előadó: Lázár Mihály ktb.— Groszschmiedt Mózes hagyatékát tárgyazó ü. — Szururák Samu örökösseinek a pozsonyi p. ü. ügyészet e. 367 f. 50 kr ir. p. —Kostván Mihály örököseinek Vinter Jakab e. perujitási ü. — Uhlyárik Gedeonnak Kozarik An­drás e. ingatlanok kiadatása ir. p. — Schultz Tódornak Bezerédy Kristóf e. végrehajt, ü. Előadó : B e r n o 1 á k Károly ktb. — Hampl Alajosnak Sztruhai Terézia e. szerződés betöltése ir. p. — Lelkes József és nejének Vogl Márk e telekk. ü. — Falsovszky Mihály­nak B. Podmaniczky János e. kártalanítási pere. — Wertheimer György csődtömege gondnokának Kaum Samu örökösei e. bekebe­zési ü. — Fülöp Jakab szorgalmazó folyamodványa. — Fekete Já­nosnak Taczman Teréz és Mária e telekk. ü. — Özv. Neszfarba Venczelnének Tőkey Márton e. adóssági p. — Waldman Herman­nénak Waldman Józsefe, telekk. ü. — Komjáthy Lőrincznek Winkler Kálmán s többek e. p. — Özv. Sey Józsefnének Jurisics Antalné e. tulajdonjogi p. —A szab. vasút társulatnak özv. Gruber Jánosné e. tartozatlan fizetést visszakövetelő p. — Pongrácz Ala­josnak Borgida Lajos e. telekk. ü. — Szűr Mihály kérvénye. — Liebl Teréziának Mayer Antal s többek e. árverés megsemmisítése ir. p — Kassay Jánosnak Lorant Lajos s többek e. kártérítési p. — Ribarics Erzsébetnek Nagy Boldizsár e. gyermektartás ir. p. — Schvaiger Simon s társának Ybl Lajosné e. kártérítési p. — Lef­kovics Samunak konoksági büntetés elengedése ir. kérvénye. — Missics Elek és társának Frankner Antal e. zálogváltó pere. Elő­adó : J a m n i c z ky Lipót ktb. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZ0K0LAY ISTVÁN. Megjelen e lap heter.kint kétszer — kedden és pénteken. —Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt. — félévre 4 frt negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — S z e r k e s z t ő i s z á 11 á s Belváros, A 1 d u n a s o r-kalap utcza szögletén 1. sz. Nyomatott Pesten 1864. Kocsi Sándor állal (Érkovy, Galgóczj és Koc^i nyomdájában.) (Hal -piaci és aldunasor sarkán, 9. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents