Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)
1864 / 85. szám
348 Kopasz Mihály tanúskodik, a többiek pedig azt épen nem is emiitik, a kihallgatott tanuk vallomásai sem szolgálhatnak; és egyébbiránt is azt: hogy az örök tulajdoni jogú birtok átadására törvénynél fogva megkivántató ünnepélyesség megejtetett volna: felp. maga sem követeli — mindezekhez képestönkéntkövetkezik : hogy felp. az ismételve hivatolt A a. okmány alapján, hahogy az. ugyanannak az alperesek által 4 sz. a. előmutatott, és attól, minthogy ez utóbbiban az ingatlan vagyon nem érintetik, lényegesen eltérő eredetije ellenében, egész terjedelmében valónak vétetnék is, az alpereseken, mint többször emiitett örökhagyónak általa különben kétségbe nem vont törvényes örökössein, csak is ama 3000 vfrtot követelhetné, mivel mindazonáltal az 5 sz. a. szerint az alperesekkel ezen 3000 vfrtra nézve is kiegyezkedvén, egyszersmind azok elleni minden további követeléséről is lemondott; az ugyanazon egyesség valósága tekintetébeni kifogása pedig saját tannja Mester Istvánnak abbeli vallomásával, mely szerint az egyességileg megállapított 400 pfrt kiegészítéséül bizonyos összeget épen a tanutói vett fel, és ekként az érintett egyességet tettleg foganatba vette, önként megezáfolva van; ugyanazért az alpereseken többé mit sem követelhet; a miért is az e. b. ítélete megváltoztatik, s felp. keresetétől elmozdittatván, az ügyiratok stb. (I8G4 szept. 15-én 7387. P. sz. a.) 525. Gr. Andrássy Károlynő szül. gr. Szapáry Etelkának Czukrováni Mihály és neje elleni telekkönyvi kiigazítási ügyében ítéltetett: Semmiségi eset fen nem forogván, a felperesnő részéről közbevetett semmiségi panasznak hely nem adatik, ugyan annak felebbezése folytán azonban, miután alp. beismerése szerint is Peticse községben a tagosítás már ítélettel, sőt tettleges végrehajtással is be lévén fejezve, jelen perben nem az volna elhatározondó, vájjon a kérdéses ház hely, udvara és kertje úrbéri természetű legyen-e vagy sem? hanem hogy az alperesnek a tagositási perben odaítélt, vagy különben megszerzett avagy pedig felperesnő tulajdona légyen-e? ezen kérdés megitélése pedig az úrbéri bíróság illetőségéhez nem tartoznék, a birói illetőség megállapíttatik, s tekintve miszerint alp. azt, hogy a kérdéses házhely udvara, kertje a tagosítás folytán tulajdonának ítéltetett, avagy pedig azt valamely más törvényes uton tulajdonul megszerezte volna, nem bizonyította, az A B C és F a. okiratokból pedig ellenkezőleg az derülne ki, hogy az a felperesnőt illető curialis tulajdon legyen, e szerint tehát alp. részére mint tulajdon hibásan telekkönyveztetett, a kért telekkönyvi kiigazításnak hely adatik, egyszersmind pedig alp. felperesnő részére 12 frtra mérsékelt perköltségnek 15 nap alatti lefizetésére, különbeni végrehajtás terhe mellett köteleztetik. Ilykép megváltoztatván az eljáró tszék Ítélete, a periratok stb. 1864. oetober 12-én 7010. P. sz. a. Elő. : TJjb an o v sz k y.) Hivatalos tudnivalók. A főmlgu kir. Hétszemélyes táblán oct. 31. s a következő napokon az alábbirt polg. perek adatnak elő: Reich Samunak Nagy-Szombat város e illetéktelenül felvett adó visszafizetése ir. | pere. _ Feisztl József és társának B. Balassa Antal s társa e. telekk. ü. — Schmiedt Péternek Zwiebach Hermán e. szerződés megszüntetése ir. pere. — Kövesy Antalnak Antal János e. orvosi dij ir. pere. — Dobozy István s nejének Dobozy Andrá, és neje e. szerződés betöltési pere. — Heczegh Sándornak U ' -i Gyula e. tiszti fizetés ir. pere. — Hönig József és társainak Grünvald Ferencz és társai e. 808 f. 61 */I0 kr. ir. pere. — A p ü. ügyészségnek Jakab Mózes e. haszonbért követelő pere. Előadó : S z e r é n y i Ferencz ktb. — Az oszt. szab. nemzeti banknak id. báró Hiller Gundár s társai e. végrehajt, ü. Előadó : Daruváry Alajos ktb. — Pillér Józsefnek özv. Olesvay Józsefné e. számla követelési pere. — Az eperjesi takarék pénztárnak Piller-Semsey Anna e. 630 f. letiltott haszonbér ir. ü. — Szentgyörgyi József folyamodványa. — Sehilhardt Magdolnának Neugebauer Mária e. 300 frt. ir. pere. — Gr. Andrássy Györgynek gr. Eszterházy József e. végrehajt, ü Szabó Péternek Szemes Istvánné e. adóssági pere. —• Braun testvéreknek Rozenthal A és fiai e. hason pere.— Blázsy Aurorának Dobsa Ferdinánd e. haszonbéri ügye. — Özv Koch Borbálának Koch Verona e. hitbért követelő pere. — Klein B. Jakabnak Horovicz Áron e. kártalanítási pere. —Heldvein Máriának Laezkovics Miklós e. házbért követelő 3 rendbeli pere. — Hofbauer Francziskának Balázsovics Alajos e. végrehajt, ü.— Falábi Borbálának Hofekker Ferencz e. kártéritési pere. — Előadó : Z s ö m b ö r y György ktb. — Kadisch Lajosnak özv. Schwaiger Antalné e. adóssági pere. — Mayercsák Mártonnak Menczel Katalin e. hason pere. — Bérczy Lajosnak mint gondnoknak gr. Forgách Pál örökössei e. örökösödési pere. — Wachtler Teréz és társainak Scheinbogen Éva e. igény pere. — Schváb Lőrincznek Marczibányi Lőrincz e. végrehajt, ü. •—A temesvári p. ü. .ügyészeinek Nagy-Becskerek városa e. perében biróküldésre vonatkozó jelentés. Előadó: Sarlay Lajos ktb. — Benkő Géza és társának Benkő János hagyatéka e. telekk. ü. — Özv Tihanyi Ferencznőnek Zmeskal Karolina és társai e. hason ü. — Nosztics Axentinek Nosztics Zsiva e. szerződés betöltési pere. Fritz Hreba János örököseinek Ivanov Mihály e. telekk. ü. — Singer Lipótnak Fluck Ede s társai e. kártéritési pere. — Visznyovszky Péter folyamodványa. — Előadó: Urbanovszky Jusztin ktb. — Érsek Márton és társának Érsek Mátyás és társa e. zárlati ü — Ugyanazon felek közti kártalanítási s tulajdon jog iránti perek. — Spitz Márknak Stern Manó e. birtok átengedése ir. pere. — Valschisko Jánosnak Fischer Malvina e. válópere. — Fisch Ábrahámnak Kolb Farkas és társa e. adóssági pere. Előadó : Szabó Menyhért ktb. — Kuhner Illésnek Helsinger Mór e. adóssági pere. — Fráter Imrének Kölcsey Ilona e: telekk. ü. — Piros Jánosnak az 1-sőauszt. bizt. társaság e. kártéritési pere — Roth Mózesnek Újhelyi Józsefe, telekk. ü. — Fogarassy Pálnak Uray Pál s társa e. hason ü. —• Eder F. M. s társainak Mayer József e. tilalmi ü. — Goda István s társának Csintalan Ferencz e. telekk. ü. — A körmöczi takarék pénztárnak a cs. k. bánya kincstár e. hason ü. —Gusztinyi Borsiczky Lajosnak gr. Zay Károly e. adóssági pere. — Boskovicz Mórnak az első magyar bizt. társ. e. kártéritési pere. Gr. Pallavicini Roger és társának gr. Csáky Zsigmond és társa e. telekk. ü. — Rakovszky Mórnak Povolni János e. adóssági pere. Előadó : P e r 1 a k y János ktb. — Iszkra Jánosnak Smitula Erzse e. becstelenitési pere. — Márton Bálintnak Chernél Károly e. végrehajt, ü — Berger Mórnak Popovics D. János e. telekk. ü. — A p ü. ügyészeinek Stéger Károly e. hason ü. Előadó : M a 1 a t i n s z k y Ferencz ktb. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen 4 frt — félévre elap hetenkint kétszer - kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt. negyedévre 2 forint ausztriai értékben. - S z e r k e s z t ő i s z á 11 á s Belváros, A 1 d u n a s o r-kalap utcza szögleten^ 1 - sz. Nyomatott Testen 1864. Ko c s i S á n d o r állal (Érkövy, Galgóczy cs Kocsi nyomdájában.) (Hal-piacz és aldunasor sarkán, 9. sz.)