Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)
1864 / 46. szám
190 285. Schárfeneder Ferencz ujitó alperesnek Pozsonyi Venczel Aloyzia ujjitoit felperes elleni rnegujjitott örökösödési perében végeztetett : A neheztelt e. b. végzésnek Arad város törvényszéki birói illetőségét megállapító része indokainál fogva helybenhagyatik. Ellenben a jelen perben az ősis. ny. par. 36. § értelmében a perújítás kizárható nem lévén, és arra ugyanazon ny. par. 31. és 37. §-aiban foglalt kivételes rendelkezések nem alkalmaztathatván, igy pedig az id. törv. szab. I. R. 174. s illetőleg 88. §-hoz képest a jelen perut szerint lévén elintézendő ; miután a perujitási kérelemhez A, B, B 1, C, D, E, F. Gr, H, I, M, N, 0, L, és R, alatt, csatolt okmányok az anyaperben nem használtattak, és azok tartalmuk szerint nem csak az anyaper kezdete előtt keletkeztek, hanem a főügyben megvitatott és itéletileg eldöntött peres kérdésre vonatkozó uj bizonyitványokul is mutatkoznak, annak igazolását pedig, hogy ezen okmányok az anyaperben ujitó fél által nem használtathattak, a törvény a perújítás megengedhetésének feltétlen kellékéül nem követeli, valamint másrészt érdemleges érvényük megvitatásátés megbirálását a perújítás megengedése utáni eljárásra halasztja: mindezeknél fogva a kért perújítás megengedtetik, és az iratok az 1840. 15. t. cz. II. Iy8 §-a értelmébeni további eljárás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1864 máj. 11-én 4687 P. sz. a. Elő. : Szalay.) Hivatalos tudnivalók. Kinevezések. Mauks Norbert, a tiszáninneni kerületi tábla ülnöke, Szalay Zsigmond, Nagy Sámuel s Maschirievics Sámuel, a kir. tábla számf. ülnökei, a kir. it. táblavalóságos ülnökeivé; Duraváry Alajos, a pesti váltótszék ülnöke, L áz ár Mihály n.-váradi polgármester, Babos Kálmán , a pest megyei tszék elnöke s B a 1 ó Mihály helytartótanácsi titkár, a kir. it. tábla számfölötti ülnökeivé. — A főmlgu kir. Hétszemélyes táblán jun. 13. s a következő napokon az alábbirt polg. perek adatnak elő : Gr. Deseöffy Kálmán és Ferencz biróküldési kérvényére vonatkozó jelentés. — Andreik Uroz és társának Kramer Gyula e. 93 Q öl tér visszaadása ir. pere. — özv. Lang Mihálynő és társának Rieger Teréz és társai e. kötelező érvénytelenítése ir. pere. — Gr. Szirmay Vinczének Franki Ignácz és társai e. haszonbéri pere. — A.lgyay Istvánnak Mözner Frigyes e. pere. — Schlegel Erzsébetnek Herczeg Jakab e. adóssági pere.—A pesti p. ü. ügyészségnek Lukács József e. dohánytermelésből eredett követelés megtérítése ir. pere Előadó : B e k e János ktb. — Mayer Vilmának Sandel Jozefa e. nő és gyermektartást követelő pere. — Hergeszel József és társainak a cs k. dunagőzhajózási társulat e. kártérítési pere. — Szabó-Keresztszeghi Jánosnak Patay Samu e. munkadijt követelő pere. — Held Hermannak Littauer József e. végrehajt, ü. — Lapedato István csődtömegének Szentiványi Jenő e adóssági pere. — Folly Imrének Skossza Sándor és neje e. hason pere. Vanko D. és fiának a délkeleti államvasuttársaság e. hason pere — Fáy Tamásnak Soltész György és neje e. végrehajt, ü. — Buday Jakabnak Kéts Lajos e. kártéritési pere. — Ruszka Andrásnak Stern Manó e végrehajt, ü. Előadó: Vitái Alajos ktb. — Az ó-budai Chevra-Kanicha nevü egyletnek Deutsch Jakab és társa e. biztositási ü. — Zsombory Imre, mint a debreczeni ref egyház gondnokának Nagy Lajos e. ujjitott pere. — A soproni Ursulita apácza-szerzetnek Zehetner Rozália e. birtokpere. — Komády Csongrády Jánosnak Kornádi Polgár József e. örökösödési pere. — Ejury Károly, mint Mayeicsák Karolina gondnokának Sziedenfeld Menczel Júlia e. osztály Ugye. — Fleischer és Negay nevü czégnek Erscher e. adóssági pere. — Firtinger Mihálynak Firtinger Borbála e. osztály ü. — Pauntz Józsefnek, az első magyar bizt. társulat e. biztositási dij megtérítése ir. pere. Ritter István és társának Bauer Mihályné és társai e perére vonatkozó jelentése. — Előadó: Gedeon Gábor ktb. — Oeczelberger Károly és társának lmery Károly és társa e. adóssági pere. — Stern Rozáliának Kanicz Fülöp e. hason pere. — Bergl Adolfnak Kis György e. egy társulati részvény visszaadása ir. pere. — Udvarhelyi Károlynak Szabó József mint árvapénztárnok e. munkadijt követelő pere. — Fabriczius Jánosnak Újhelyi János és neje e. szerződés érvénytelenítési pere. — Kohner Henriknek Balogh András e. telekk. ü. Tarczali Sándornak Bauer Antal hagyatéka e. végrehajt, ü. Lelkes József és nejének Vogl Márk e. telekk. ü. Kapreszta Mihálynak Majercsák Erzsébet e. végrehajt, ü. — Konta Istvánnak Konta Ferencz és társai e. beruházások megtérítése ir. pere. — Drahos Zsuzsannának Konta István és társai e. hozomány kiadása ir. pere. — Koppy Istvánnak Répásy József e. adóssági pere. — Brün Lázárnak Steinberger Lipót c. pere. — Latkóczy Mór és nejének Péter Ágoston es neje e. zárlati ügye. — Előadó: Jamniczky Lipót ktb. -- Ifj. Újhelyi Jánosnak Ruzsicska József és társa e. 1218 vfrt és 500 frt. bánatpénz ir. pere. — Fried Jakabnak Milassin Márk e. foglaló kétszerege ir. pere. — Siklósy Lajosnak Jakab István e. 157 f 50 kr. ir. adóssági pere. — Oláh Gábornak Szekulics Jozefa e. hason pere. — — Markovios Emilnek Bányai János e. pere. Rutkay Forster Saroltának Biller István e. a4 telek kiadása ir. pere. Előadó: Masirievic Samu ktb. — Szabó Máriának Nagy István és neje e. adóssági pere. Lederberger Pálnak Gerenday Antal e. vételárt követelő pere. Előadó: Csacsk ó Imre ktb.— Kis Mihálynak Tóth Verona és társai e. adóssági pere. — Hodossy Zsuzsannának Kedly Ferencz és társai e. adóslevél visszaadása ir. pere. — Szlávy Károly és társainak Bakos József e. zálogváltó pere. — Szűcs Ferencznek Mészáros Gerzon e. adóssági pere. — Kovács Istvánnak Bognár János e. hason pere. — Vajda Ferdinándnak Vas Ferencz és társai e. kártéritési pere. — Csötönyi Kalmár Jánosnak Kocsi József e. kártéritési pere. — Palócz István és társainak Scheftsik István e. 6 öl föld visszaadása ir. pere. — Grünbaum Izsáknak Drencsén Száva e. igény pere. Előadó: Szabó Menyhért ktb. — Lászlófy Cajetán és fia csődtömegének Molnár Mária e adóssági pere — Barth Jakabnak Vinkler Hermann e. és Gavalszky Andrásnak Budinszky Bobek Anna e. hason pereik. Előadó : Z s ö mböry György ktb. — Kotoics Lajosnak Davidovics István e. kártérítési pere. — Hesch Kálmánnak Stern Júlia e. és Horváth Jozefának Jedlicska Lajos és neje e adóssági pereik. — Kádár Mária és társainak Kádár Gábor e. végrehajt, ü. Előadó: Ma lati nszky Ferencz ktb. Réthy Mihály és társának Kristóf János és társai e. végrehajt, ü. — A p. ü. ügyészségnek Balogh András és társa e. telekk. ü. Friedman Józsefnek Puky Ignácz e. hason ügye. — Polacsek Adolf és társának Heffler Sarolta és társa e. adós. p.— Kapdebo F-nek Kapdebo Kristófé, hason p. Oláh Gábornak Virtner József örökössei e. telekk. ü. — Spielenberg Gábornak Fodor Mária és társa e. birtokátiratása ir. pere. — A p. ü. ügyészségnek. Szecsáuszky Lázár s társai e. adóssági pere. — Előadó .R a i s z Szilárd ktb. Felelős szerkesztő és kiació-tulajdouos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt. — félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás Belváros, aldunasor 7. sz. Pesten 1864. Nyomaiott Kozma Vazilnál (hal -piacz és aldunasor sarkán, 9. sz.)