Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)
1864 / 44. szám
180 gyon közösséget ki nem mutatta, ugy általában a közszerzeményi vagyon megállapítása különben sem ezen per köréhez tartozik ; ennél fogva ezekre vonatkozó zárlati kérelmével felp. elutasittatik (1864 april 18. 13034.) Goldhammer G-yula az eperjesi parquetgyár e. ü az alaptalan semmiségi panasz elvetése mellett alp csak az esetben marasztaltatik el a kereseti 34 írt. 4'/j kr. és 30 kr bélyegkiadásban, ha felp. ezen Ítélet jogerőre emelkedése után kitűzendő határidőben pótesküt tesz arra, hogy a számlában feljegyzett készletek, az ugyanott megirt árakban, az eperjesi parquetgyár részére valóban megrendeltettek, és valósággal ki is szolgáltattak, s hogy a kereseti összeg, mindeddig sem részben sem egészben le nem fizettetett, — a póteskü le nem tétele esetére pedig alp. a felp. kereset alól felmentetik. (1864. máj. 11. 46) Badányi Mátyás Dabelstein Henrik és Hennel Amália e. igény ü. a kereseti padozat táblák, mint felp. tulajdonához tartozók a végrehajtás alól felmentetnek, és felperesnek kiadatni rendeltetnek , mert az A. a. számlával teljesen bebizonyíttatván az , hogy felp. a megrendelt padozat táblákat nem csak kifizette , de valósággal át is vette, miután azon állítása, hogy az ily kép átvett táblákból 60 dbot kicserélés végett visszaküldött, alperesek részéről kétségbe nem vonatott, ez által pedig felp. azok tulajdonáról nem csak le nem mondott, sőt a kicserélés sürgetésével azokhozi tulajdoni jogát épségben tartotta, minélfogva a kihallgatott tanuk vallomása szerint, az említett kicserélés folytán a felperest tulajdonképen illető, már elküldés végett be is göngyölt kérdéses padozat táblák egy harmadik részére lefoglalhatok nem valának, (1864. máj. 11. 12621.) Raibl Ferencz Schmidt Ede és Klára e. 345. f. és jár. ír. ü alp. 300 frt és járulékaiban feltétlenül elmarasztaltatnak, mert alperesek az általuk beszámíttatni kivant, és se tanuk se okmányok által nem igazolt 81 frt 15 krra nézve a főeskü általi bizonyítást csak viszonválaszukban ajánlván, igy ezen elkésetten ajánlott bizonyítási mód felp. ellenében , ki csak 45 frt. részfizetést ismer el, ügyelembe nem jöhetett. (1864. máj. 10. 13716) Hefter Gyula Horváth József és neje hagyatéka e. telekk. bekebelezési ü. a kérvénynek hely adatik, rnert az A. és B. a. hivatalos okiratok á bekeblezésre megkívántató kellékekkel ellátva levén , az A. a. átruházási és B. a. birtokbizonyitvány alapján a Drége- palánki 251 sz. tjkvben T 2 12-ig, a 414 sz. tjkvben 1 sz. a. a hídvégi 3 sz. a. tjkvben I. 1—3 és 1—2 sz. a. ez ideig Horváth József és neje Horváth Magdolna szül. Czaforák, részint pedig csak az ellenök nevére bekebelezett iékvőségek folyamodó Hefter Gyula mint örökös részére örökség alapján tulajdoni joggal bekebeleztetni rendeltetnek. (1864. máj. 14. 3258.) Kolosi Sándor Dobranszki József és érdektársai e. előbbi állapotbai visszahelyezési ü. a visszahelyezésnek hely adatván, alpereseknek megengedtetik , hogy felülvizsgálati kérelmüket e végzés kézbesítésétől számitott 14 nap alatt beadhassák, mert az ezen ügyben zsinórmértékül szolgáló pprtás 355 §-a csak a felebbezési panaszok, azaz a felebbviteli indokok annak idejében elmulasztott beadása ellen zárván ki a visszahelyezést, nem pedig maga a felebbezés bejelentése elmulasztása esetében, s miután alp. ügyvéd a felülvizsgálat bejelentésének mulasztásával hibából, feleinek vétsége nélkül kárt okozott: ugyanazért a pprtás 354 § a értelmében az ügyvéd hibájából zár idő mulasztása miatt kért visszahelyezésnek hely adandó volt. (1864. april 23. 10851.) Ridl Károlyné Reviczky Antónia és érdektársai e. igény ü. felp.nek a pótesskű oda Ítéltetvén, ennek letétele esetére a kereseti ingóságok felp. tulajdonául oda Ítéltetnek, s a zár alól feloldatnak, mert felp. az általa E a. számla szerint tulajdonának igényelt a foglalási jkönyv 1-ső tétele a. íróasztal 2-tétela. Chiffon 3 tétéi a. nyoszolya és 4 tétel a. kétfelé nyiló asztalnak nemcsak meg rendelését . hanem azok árának általa történt kifizetését is a számlára vezetett nyugtatványozással félpróba erejüleg igazolta, miért is a póthit arra, hogy a most elősorolt ingóságokat maga rendelte, azok árát sajátjából fizette s azok a záloglási jkönyv. 1—4 tetél alatt foglalttakkal ugyanazonosak, felperesnek a póthit megítélendő volt. (1864 april 23. 14319.) Hivatalos tudnivalók. A főmlgu kir. Hétszemélyes táblán jun. 6. s a következő napokon az alábbirt polg. perek adatnak elő : Kohuer Illés és társának Szentkirályi László e. végrehajtási ügye. — Uray Bálintnak Kacz Gergely örökösei e. hason ügye. — Polgár Gábor és társainak per egyesség létrejötte iránti jelentése. — Markovics Jánosnak gr. Vasquer Lajos e. adóssági pere. — Lesenczky Vincze és nejének Ficzek Imre és neje e. szerződés betöltése ir. pere. Előadó: Blaskovics Kálmán ktb. — Csitári Burián-Bán Zsuzsannának Burián Benjámin és társai e. végrehajt, ügye. — Fülöp Zsófia és társainak Dobay Zsuzsanna e. hason ügye. — Schulhardt Radó és társának Birkl János és társa e. hason ügye. — Hartman Istvánnak Oláh Dániel e. adóssági pere. Előadó : Zsömböry György ktb. — Czebe Krisztinának Czebe Samu e. örökösödési pere. — A szatmári ref. gymnasiumnak ifj. Kosaras András e. adóssági pere. — Ugyanannak Moldvai Ferencz e. hason pere. Előadó : V7 é g h Ignácz ktb. — Kalmár Istvánnak Kalmár Amália e. zálogváltó pere. — Szalacsy Antalnak Steiner H. és társa e. haszonbért követelő pere. B. Luzsénszky Annának Schreier Menyhért e. kártalanítási pere. — Bakó Józsefnének Szatmári Királyi József e. adóssági pere. — Veisz Jónásnak Schmidl József és társa e. biztosítási ügye. — Néhai Sibrik Ferencz örökösei közt fenforgó osztályos ügy. — Előadó: Sarlay Lajos ktb. — Losonczy József es társainak Visky Zsuzsanna és társai e. örökösödési pere. — Peczolt Ede és társának Paluzsa György és neje e. zálogváltási jog feljegyzése iránti ügye. — Kraith Ferencz és nejének Princz Gáspár es társai e. szerződés érvénytelenítési pere. — Szalay György biróküldési kérvénye — A cs. k. p. ü. ügyészetnek Irinyi István és társa e. adóssági pere. — Stern Móricznak Girk Alajos és társa e. tulajdonjog ir. pere. — Frits Fülöpnek Schetzler Károly és társai e. adóssági pere. — Sihulszky Alajosnak néh. Sihulszky Ferencz hagyatéka ir. ügye. — Lonyai Karolin és társainak Bernát Zsiga és társai e. örökösödési pere. — Előadó :Jamniczky Lipót ktb. — Jagics Péter és társának Jagics Mátyás és társa e. végrendelet érvénytelenítési pere. — Kán Samunak a cs. k. dunagőzhajózási társulat e. illetéktelenül fizetett összeg megtérítése ir. pere. — Petrovics Mihály és társainak Petrovics Zsoüa e. örökösödési pere — Weinhardt Jakab és társának Bayer Teréz e. adóssági pere — Kis Miklós és társának a gr. Beleznay család e. telekk. ü. — Nagy János és társának Oravecz György e. — Petrovics Péternek Lukács Ferencz és társai e. és Göbel Mihálynak Elsner Zsigmond e. telekkönyvi ügyeik. — Licter Antal folyamodása. — Sztankovics Ferencz folyamodása. Bozay Clementin és társainak Basch Manó e ujjiott pere. Előadó: Monaszterly Sándor ktb. — Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZ0K0LAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. —Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt. — félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztőiazállás Belváros, aldunasor 7. sz. Pesten 1884. Nyomatolt Kozma Vazilnál (hal -piacz és aldunasor sarkán, 9. sz.)