Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)

1863 / 95. szám

Ötödik évfolyam. • —r-f • , 95. szám. Pest, kedd 18G3. decz. 15. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom : Döntvény a váltó utólagos kitölthetéséről.(Vége ) — R iriai Ítéletek : magánjogi és úrbéri ügyekben. — Hivatalos tudnivalók. Döntvény a váltó utólagos kitölt heteséről. Közülve K ti 11 <• y Ede ur által. (Vége.) Alperes az e. b. végzést félebbezvén, a kir. váltófeltszék 1863. apr. 19. 1417. sz. a. kelt határozatával a neheztelt végzést feloldván, az alperesi tanú kihallgattatását rendelte el. Mert: „Alperes abbeli figyelmet érdemlő kifogásának begyőzése tekintetéből, miszerint a kereseti váltói elfogadáskor a kibocsátói aláírás hiányzott, tanura hivatkozott, miután ennek kihallgatása nélkül alaposan határozni nem lehetne, ugyanazért az elrendelendő volt." Ennek folytán Stern Vilmos alperesi tanú kihall^attatván, azt vallotta, hogy a kereseti váltó elfogadásánál jelen nem volt, hogy azt bizonyos Hamburger adta át neki Bauer nevében, kinek részére Hamburger a tanutói 50 frtnyi kölcsönt kért s kapott, hogy ekkor a váltón eme szavak : „unserer eigenen" és a kibocsátói aláirás ,,Goldzieher & Prager" csakugyan hiányoztak, és hogy a váltónak sajátkép tanú rendeletére kellett volna kibocsáttatni, ő azonban a váltót, amint azt Hamburgertől átvette, legott Goldzieher és Pragernek eladván, ezek tanú beleegyezésével önmagokat irták a váltóra, mint saját rendeletű kibocsátókat. — Ezen tanúvallomásra felperesek azon észrevételt tevék, hogy a tanú érdekelt, mert vallja, miszerint a váltónak sajátkép az ő rendeletére kellett volna kiboc-áttatni; hogy különben ezen vallomásból is kitűnik, hogy a kibocsátói aláirás, tekintve, hogy a törvény nem rendeli, miszerint a kibocsátónak a váltót előbb kell aláírnia, mint az elfogadónak, a váltóra kellő időben vezettetett. — Az alperesi észrevételek következők : A tanú bebizonyította, hogy nem érdek vezérelte öt a vallomás tételnél, mert saját érdeke ellen tette magát felelőssé felperesek ellenében, abbeli vallomásával, hogy ő a váltót felpereseknek eladta. Továbbá igazolja a tanú alperesnek azon állítását, hogy a váltó annak elfogadásakor kibocsátói aláírással ellátva nem volt, és hogy nem a sajátképi kibocsátó, t. i. tanú, hanem felperesek írták alá később a váltót kibocsátói minőségben. A tanúvallomás feletti észrevételek megtétele után, a pesti kir. e. b. váltótszék 1863. jul. 2.33,760. sz. a. alperest ujjolag elmarasztalta itéletüeg, a következő indokokból: „Habár alperes állításával egyezőleg a f. é. máj. 27. 31.641. sz. a. kihallgatott tanú St- rn Vilmos azt adja elő, hogy midőn a kereseti váltót alperes elfogadványával ellátva, Hamburgertől átvette, azon a kibocsátó aláirása, és az intézvényes neve hiányzott; tekintve még is, hogy a vtk. I. r. 20. §. szerint a váltóbeli szerződés végbementnek akkor tekintendő, midőn a váltó az intézvényesnek átadatott, tekintve, mikép a törvény által előirva nem lévén, hogy az érdeklettek közül melyik irja előbb alá a váltót, s hogy általában a kellékek közül melyik tétessék előbb a váltóra : ebből önként következik, hogy a kibocsátó azt az elfogadó után is aláírhatja, s hogy átalában a váltó a vtk. I. r. 14. §-ban elősorolt kellékekkel csak akkor kell, hogy ellátva legyen, midőn a váltóbeli szerződés végbementnek tekintendő, azaz, midőn a váltó az intézvényesnek átadatott; tekintve, hogy felpereseknek kibocsátói, illetőleg, mivel a váltó saját rendeletre szól, intézvényesi minőségük nem csak a váltó szövegéből, hanem a fentnevezett tanúvallomásából is kitetszik, mely szerint az eredetileg őt, illetett kibocsátói, illetőleg intézvényesi jogot rövid uton felperesekre átruházván, valódi kibocsátónak, illetőleg intézvényesnek nem a tanú, ki a váltón elő sem fordul, hanem csak felperesek tekintethetnek; és tekintve végre, hogy a nevezett tanú vallomása szerint is a kereseti váltónak felperesek rendeletére lett kiállítása, és felpereseknek mint kibocsátóknak lett aláirása, a fentérintett szóbeli átruházás alkalmával megtörténvén, ezen váltónak felpereseknek, mint intézvényeseknek lett átadása, illetőleg a váltóbeli szerződés végbementekor minden törvényes kellékkel ellátva volt; mindezekhez képest a beperlett okmánynak váltói minősége kétség alá nem jöhetvén, alperesnek, ki azt, hogy a fentérintett átruházás akaratja ellenére történt volna, be nem bizonyitá, e részbeni kifogása félreteendő volt." A többi indokok ugyanazok, melyek az első ítélet alapjául is szolgáltak. Felebbezés folytán a kir. vá 11 ófe 11s zék 1863. aug. 11. 3499. sz. a. következő Ítéletet hozott : „A felebbezésnek hely adatván, az eljáró váltótszéknek fenebbi keletű Ítélete megváltoztatik, és alperes a kereseti 50 frtnyi váltótőkét, annak 1862. é. máj. 10-től járó 6% kamatjait és 20 frt 75 kr. perköltséget felperesek részére végrehajtás terhe mellett megfizetni tartozik, de csak azon esetre, ha póthitét arra, hogy a kereseti váltón, annak elfogadásakor az intézvényes neve, ugy akibocsátó aláirása hiányzott, és hogy ő bele nem egyezett abba, hogy a váltó nem Stern Vilmos által és részére, hanem egy harmadik által és rendeletére bocsáttassék ki, le nem teszi. Ha alperes a fentebbi hitet leteszi, ez esetben felperes keresetétől elmozdittatik, és tartozik alperesnek stb." Indokok: „Azon kifogás, hogy a váltó elfogadáskor kitöltve nem vol t, tekintve a kereskedelmi világban a váltóüzletek megkötése körül bev»tt, és a törvény szellemével sem ellenkező szokásokat, birói fig.yelembe csak akkor jöhet, ha annak későbbi, és megállapodás elleni kitöltése igazoltatik; miután e jelen perben alperes azt állítaná, hogy a kérdesbeli váltón elfogadáskor az intézvényes neve, ugy a kibocsátó alánása hiányzott, s hogy ő a vál95