Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)
1863 / 24. szám
107 széknek a bécsi ország, törvényszék megkeresését elinté- i zóleg 1862-ik évi Január 24-én hozott végzé=e ellen, vég- ; rehajtast szenvedő részérói beadott felfolyamodás és semmiségi panasz, a kitűzött tárgyalást Bánnák elintézését, az ideig. törv. szabályok 101-ik szakaszának értelmében fel nem függeszthette ugyan, minthogy azonban ez, mint nem elkésve beadó t, bár az árvetés elrendelését előkészítő eljárás megszakítása nélkül, de különben elfogadandó lett volna: ehhez képest ezen félfolyamodás, melynek az erre 18G2-ik évi Mnrczius 7-én 546 sz. a. hozott végzés szerint hely nem adatott, ugyancsak végrehajtást szenvedő részétől ismét ezen végzés ellen is beadott felfolyaniodá- lés setnmiségi panasz folytán, elfogadtatván, és vizsgálat alá is vétetvén; miután végrehajtást szenvedő, az általa végrehajtató részére 1839 ik évi octob. 4 én kózhitelesitéssel ellátva kilocsájtott, következőleg valódiság tekinteteben meg sem támadható adós levélben, magát akként kötelez e. mint végtehajtató részéről a végrehajtási árverés elrendelése iránt beadott kérvényben, ennek a'apján lel tdva, s az erre keletkezett végzésben megállapítva lett, s^t az a végrehajtott részéről is, az által, hoiry az adósság és a Ujart fizetések elmulasztását nem tagadva, csak e/en köte ezettségeknek a vissza állított magyar törvények szerint érvénytelenségét vitatja, tényleg is beismeitetett, és igy nem csak a kérdéses adós levél kiállításának idejében hatál yban volt törvényekben, melyek szerint lenne különben is ezen jogügylet megbirá andó, de a magyar törvényekben is egyiránt kimondott azon jogelvnél fogva, hogy ki mint kötelezi magát, ellene a szerint mondandó törvény, kivált jelen esetben, egy szabadalmazott közhitel intézet irányában, me ynek legfelsőbb jóváhagyással is megerősített — és akként nyilvánossá tett al ip?zabal vaibi, minden lehető — de végrehajtást szenvedő részéről még nem is panaszlott sérelmek orvoslásáról kellőleg gondoskodva van, felfoyamodó előzó megidézéíére és elmarasztalására szükség nem lehetett; ezeknél fogva feifolyamodó alaptalan kérelmének elvetése mellett, az eljáró megyei törvényszéknek 1862-ik évi Január 24-én 91. sz. a. hozott végzése jóváhagyatik, s a felterjesztett ügyiratok sat. (1863. febr. 21. 3493. P. sz. a. É őadó : Nyeviczkey József itélómester.) 274 Hausknecht Jánosnak Prandtner Jánosnő ellen szetzódés íélretét^li ügvében végeztetett : Miután a •//. leltárból világosan kitűnik, hogy a 236 ftra felbecsült íöld és háznak. 880. forintokba czélzott eladása á'tal az árvák érdeke miben sem károsittatik, — az árva vagyon e szerint veszélyeztetve nem lévén, a félebbhozott végzésnek megváltoztatása mellett, a tervezett eladás jóvá hagyatik, s az eljáró tvszék az emiitett eladásból az árvákat illető résznek szabálvszerü b ztositására utasíttatván, a íelterjesztett iratok sat. (1863. febr. 11. 5490. P. sz. a. Előadó : Berzeviczy Emánuel ktb.) 275 Hirchsler L ónnak á triesti bizt. társulat ellen 1200 fr. iránii pereben itéitetett : Miután a letiltás, illető leg bizto-itás még egy maga, alperes ellenében a követelési jogot meg nem alapithatja, a kérdéses összeg pedig csak a polizze-nak felmutatása mellett volna kiadható, melynek leiperesre, akár magán uton, akár végrehajtasilag lett törvényes átruháztatása is semmivel nem bizonyittatik, sót az a perben nem is álliltatik ; annálfogva az első bírósági ítélet megváltozhatván, a perkülcségek kölcsönös megszüntetése mellett, felperes keresetétől elm< zdittatik, és az iratok stb. (1863. mártz. 3. Előadó: Mouaszterly Sándor, ktb.) 276. Latinovics Benjámin és G-edeonnak özvegy Latinovics Julianna és többek ellen végrendelet érvénytelenítési pereben itéitetett: A per során előadottakból, de az 5. sz. és P. a. beperesitetr, 1815. évi decz. 15. kelt kir. adományleveiből világosan kitűnvén az, hoíry a borsodi és O—Legyéni pusztákat néhai Latinovics Dávid és István, és ezeknek utódai nádori adomány alapján már ezelőtt hosszú évek során birtokolták, és azokban örökösödés utján osztozkod'ak, miután az 1815 évi kir. adományt azért, mert nem magánossal kötött szerződés alapján kéretett, és adatott, hanem a Latinovics családot oly jószág birtcklataban erősítette meg, melynek az törvényes jogczimen, t. i. 1726. évben kelt nádori adomány alapján csaknem egy század lefolyta alatt már tettleges birtokában volt, kir. jóváhagyásból! adománynak (consensus) nem tekinthető: miután tovább azon kir. adomány által a Latinovics család akkor életben volttagjainak uj birtok nem adatott, hanem csakis azon jószág birtoklásában, melyhez nádori adomány, és ennek alapján utóbb örökösödés, és osztály utján jutottak, szélesebb jogalapon megerősítettek, és a kir. fiscus további háborgatásai ellen biztosíttattak : miután továbbá azon kir. adomány a család tagjainak egymásirányábani viszonyait, és jogait érintetlenül hagyta, és a birtok minőségén általas-mmi változás nem történt, mit annak eme kitétele .,conferimus in ea, qua per unamquamque lineaaj, linearumque ramos possidetur qualitate" teljesen igazol; miután ezek szerint a Latinovics család borsodi és O—legyeni birtokának ősisége, fölött kétség különben sem lehet, és ezen viszonyon az 1815. évi kir. adomány semmit sem változtatott, de birtokának ő«i természetét maga a végrendelkező Latinovics Dávid is A. a. végrendeletének 6. pontjában kétségtelen kifejezéssel beismerte, es csakis azon tévedésben, mintha az ősiség megszűntének elvben lett kimondása után már korlátlan rendelkezési joggal birt volna, hagyományozta ősi birtokát idegennek: mindezekneltbgva bebizonyitottnak tekintetik, hogy Latinovics Dávidnak a borsodi birtokra nézve rendelkezési joga n»-m volt. mihez képest a zombori cs. kir. törvszek 1856. évi decz. 6-án 1498. sz. a. kelt Ítéletének erre vonatkozó része épségben lentártátik. Az A. a. végrendelet 5. pontjában említet' bajaiházat illetőleg azonban, miután az alapperbe i felperesek sem azt, hogy a borsodi birtokot terhelő adósságok maca Latinovics Dávid által tétettek, sem azt, hogy a bajai ház megszerzésére épen a borsodi birtokon teherkepen fekvő pénz fordíttatott volna, ki nem mutatták, ezen ház bíróilag Latinovics Dávid szerzeményének ismertetik, s igy az alapperbeni e. b. ítélet erre vonatkozó része megmá-ittatik. Mindezek folytán az 1851. évi jul. 14. kelt D. a. fiók végrendelet egé?z kiterjedésében érvénytelennek nyilvánittatik. Latinovics Benjámin és Gedeon felpereseknek a Latinovics Dávid féle borsodi 48. sz a. telekkönyvezett 5465"4 ')2Ü(> holdat tevő birtokrai törvényes örökösödési joguk, egyébbiránt első rendű alperesnö özvegyi jogainak sértetlen íentartása mellett, megállapíttatik; az A. a. végrendelet többi pontjai érintetlenül hagyatván, telperesek azokra vonatkozó keresetüktói elmozdittatnak; és a perköltségek kölcsönösen megszüntetnek. Ilyképen megváltoztatván az eljáró bíróság Ítélete, a per további sat. (1863. martius 4 éu 308. P. sz. Előadó: Szerényi Ferenczktb.) | 277. Az osztrák nemzeti banknak B. Balassa Antal | ellen 118,086 f't 31 fr. iránti pőrében végeztetett: Azzal, I hogy az eljáró törvényszék mint telekkönyi hatóság a