Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 18. szám

Pest, kedd 1862. mártins 4. 18. szám. Negyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM: A törvényes osztályrész jogintézménye. —JÁruszerzési jogeset.. - Kúriai ítéletek: magán és bűnügyekben. - Hivatalos tudnivalók. A törvényes osztályrész jogintézménye. Tomosányi Mór ügyvéd úrtól. Minden jogeszme s jogintézmény bir alappal és halálykörrel. Ai alany eszméje, alapját a személyi szabadságban, hatályklrét a vagyonnali szabad rendelkezésben ; a család eszméje pedig, alapját a rokoni kötelékben, és hatálykörét különösen a végrendelet nélküli örökösödésben találja. A legrégibb római jog tételével: „Páter familias, uti legassit, ita jus esto," elég világosan mutatja, hogy akkortájban, a család érintett hatályköre kevésbbé vala kifejlődve. Csak később jött gyakorlatba a „quaerela inolficiosi testamenti" — ismét később jött szokásba a „negyed" — és csak Justinian institutióiban ösmertetik tényleges törvény által el, és állapitatik meg a „portio legitima", vagy is a törvényes osztályrész. Honunkban, mindjárt a monarchia alapításakor, emeltetett teljes érvényre a családi eszme, mert sz. István király az adományi intézményt behozván, és szabad rendelkezést csak a szerzeményiekben engedvén, (II. K. 5. 24. 35. fej. Verb. I. 5 17. 57. 88.), ez által a törvényes osztályrész alapját megveté, s a család eszméjét oly széles alapra fekteté, hogy azt abból, daczára az erős küzdelmeknek, — az alany eszméje soha többé egészen leszorítani képes nem vala. Ezen intézmény, ily széles jogalappal közel 200 évig tartván, 1222-ik évben az alany eszméje kerekedett felül, s a család eszméjét jó formán megszoritá az arany bulla következő tartalmú 4-ik czimével: „Siquis Serviens sine filio decesserit; quartam partém possessionis filia obtineat: De residuo sicut ipse voluerit, disponat." És bár 129. esztendeig tartott is az alany eszméjének e győzelme, 1351 -ik évben mégis in integrum restituáltatott a család eszméje, I. Lajos király végzeményének 11-ik §-ában foglalt következő rendelete által: „Excepto solummodo uno articulo, praenotato, (arany bulla 4. cz.) de eodom Privilegio excluso, eo videlicet; Quod nobiles homines, sine haerede decedentes, possint et queant, Ecclesiis, vei aliis, quibus volunt, in vita vei in morte, dare et legare, possessiones eorum vendere, vei alienare. Imo ad ista facienda nullám penitus habeant facultatem, sed inter fratres proximos, et in generationes eorundem: ipsorum possessiones, de Jure, et legitimé, pure et simpliciter, absque contradictione aliquali, devolvantur." Azon elterjedés, melyet a római jog I. Mátyás király uralkodása alatt honunkban nyert, küzdelemnek nem is neveztethetvén, egész bizonyossággal állitható, mikép ez után, a család eszméjének uralma, változtatás és megszorítás nélkül, a legközelebb elmúlt időkig tartván, a nép életébe oly mély gyökereket vert, mikép azt, az általános jogérzület megsértése nélkül, megszüntetni lehetetlen vala. Habár tehát az ősiség nálunk 1848-ban el is töröltetett, kellett mégis a jelen átmeneti korszakban, a család eszméje iránt, az előadott oknál fogva figyelemmel lenni, s mi csak helyeselhetjük, hogy az or. bir. értekezlet, a végrendelet nélküli örökösödés esetében, az öröklött vagyonra nézve, nem csak a felmenő, hanem az oldalagos rokonok örökösödési jogait is, a házastársénak elébe helyezé. Ezzel a mostani körülmények között, a törvényhozás a család eszméjének tartozott. Ezt elismerjük, habár elvben ellenei vagyunk is a vagyon természetéből folyó minden különbségnek. A mi azonban magát, a tulajdonképeni törvényes osztályrész nálunk legújabban kifejlett elméletét illeti, ezzel egészen nem érthetünk egyet. Nem azért, mert: 1-ör: Ezen elmélet a kellettnél és szükségesnél tovább terjeszkedett; és 2-or:Mert ezen elmélet támoszlopja nem az öröklési rend alapjára, hanem egy heterogén jogtérre állíttatván, a gyakorlati életben zavart, és okozatlan igazságtalanságot fog legtöbb esetben előidézni. Ha az id. törv. szab. I. r. 8-ik § a nem mondaná oly világosan, hogy a törvényes osztályrész, ugy a leszármazó, mint a felmenő örökösökre nézve, az örökhagyó összes vagyonának felét képezi, igen könnyen elcsábíttatni hagynók magunkat azon állításra, mikép az id. törv. szab. I. r. 7-ik §-ának második tétele, csak becsúszott tollvagy sajtóhiba miatt hangzik ugy, a mint hangzik, és hogy e tételt tulajdonképen helyesen imigy kell érteni: „E törvényes osztályrész felét teszi annak, a mit a leszármazó örökösök, ezek nem létében pedig az életben levő szülők, az örökhagyó után ennek végrendelet nélküli halála esetén öröklenének." De mivel az or. bir. értekezlet, a törvényes osztály részre nézve egész világossággal eltörülte a különbséget a vagyon természete, és az örökösök személyei között; azért e felett, de lege lata szempontjából értekezni merő lehetetlenség. Constatirozzuk röviden tehát, hogy nálunk a törvényes osztályrész épen az a leszármazó örökösökre nézve, a mi a felmenő örökösökre nézve. Hogy pedig a törvényes osztályrész ezen elmélete, a kelletinél és szükségesnél tovább terjeszkedett, következőképen akarjuk megmutatni. (Vége következik.) 18