Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 11. szám

Pest, péntek 1862. február 7. 11. szám. Negyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM : A nyilvánkonyvekbe stb. - Kúriai Ítéletek : magán és bűnügyekben. — Váltójogi Ítéletek. - Hivatalos tudnivalók. A nyilvánkonyvekbe beiktatott elidegenítési és eladósitási tilalom az ezen beiktatásnál későbbi követelések ellenében bir-e hatálylyal? (Ifj E j u ry Károly ügyvéd úrtól.) Ezen jogkérdés egybefüggésben állván az orszb. É. H. által érvényben hagyatott telekkönyvi rendeletekkel, most is jelentőséggel bir és annál fontosabb, minthogy azt a bécsi cs. kir. legfőbb törvényszék 1856. évi nov. 25-ki 11,534. sz. határozata tagadólag döntötte el, a következő indokokból: „in Erwágung, dass nach den §§. 358. 360. a. b. g. nur in Fállen, in welchen die Treunung des Rechtes auf die Substanz von dem Rechte auf die Nützungen ausdrüaklich erhellet, von einem unvollstándigen Eigenthume die Rede sein könne; in Erwágung, dass im vorliegenden Falle, wo aus der grundbücherlichen Einverleibung der von B. am 5-ten Márz 1843 abgegebenen Protocollar-Erklárung : ,,dass er zu Grunsten seiner Kinder auf die Veráuszerung und Einschuldung seiner Haushálfte Nr. 130 in K. Verzicht leiste" keineswegs eine Eigenthumstheilung im Sinne der §§613 und 629 abg. erhellet; in Erwágung, dass ausser den im G-esetze bestimmten Fállen, wozu die förmliche Fideicommisserrichtung, oder die Erklárung als Verschwender gehört, kein im Verkehre befindliches Vermögen eines Schuldners den Ansprüchen seiner Grláubiger entzogen werden kann ; in Erwágung, dass demnach die Verzichtleistung des B. ihm uur die persönliche Befáhigung entzog seinenHaus antheil zu verschulden, niuht aber seinen Gláubigern verwehren konnte, aus seiner Haushálfte Sicherstellung oder Befriedigung zu fordern." Sammlung Civilg. Entsch. Unger und Glaser Nr. 238. Én más véleményben lévén, megkisérlem ennek kifejtését és okadatolását. Ugyanis mindenekelőtt fenállónak tartom azon az osztrák, nemkülönben mint honi törvényeinkben is kifejezést nyert jogelvet, mely szerint jogaival az úgynevezett legszemélyesebbeket, jurapersonalissima kivéve — mindenki mások jogsérelme nélkül kénye-kedve szerint élhet, ezeket megszoríthatja és elidegenítheti, vagy rólok le is mondhat. Ily jogsérelem pedig ott elő nam fordulhat, a hol más valakinek javára jogozat, legyen az valódi jelenleges (actualis) vagy pedig csak várandó, reménylett (virtuális) még nem is létezett, a midőn a jogcselekvény a jogosult által elkövettetett. Midőn tehát a jelen esetben a tulajdonos apa gyermekei javára lemondott azon őt illető jogáról, tulajdonát elidegenithetni vagy eladósithatni, ezen jogcselekvény által, mely a gyermekek számára — történt legyen az ingyenesen (gratuitu) vagy kölcsönösen terhelóleg (önerőse) jogosultságot szült, senki sem szenvedhetett jogsérelmet, a ki mindaddig azon tulajadon iránt semmiféle jogot még nem birt; nem tehát azon személyek, kik még csak később lettek hitelezőkké. Ezek irányában ennélfogva ama jogcselekvény bizvást jogosnak és törvényszerűnek tekintendő, annál is inkább, mivel az ellenkezőt vitatva, következetesen a minori ad május azt is kellene állítanunk, miszerint senki tulajdonjogát át sem is ruházhatja, ha mára kevesebbe, tulajdonjoga gyakorlásának nyugvásába, t.]i. a jelen esetben az állaggali rendelkezhetésre nézve inter vivos — sem egyezhet, és mindezt csak azért nem tehetné, mivel jövendőben lehető hitelezőinek fedezete kevesbednék. Hogy ily vélemény non sens, felötlő. Hogy pedig némely esetekben, mint a hitbizománynál, tékozlónál a törvény különösen maga rendeli a rendelkezhetési jog megszorítását, — minek következtében a jövendő hitelezők fedezetének mennyisége apad — nem következik , hogy minden más esetekben ily apasztása a lehető jövendőbeli hitelezők fedezetének tilos, hogy tehát az önkénytes rendelkezhetési jog ki van zárva, — hanem csak az, hogy törvényileg nincs egyebütt ily megszorítás kimondva, megállapítva. A jogosultság, melyet ezen emiitett lemondás által a gyermekek szereztek, abban áll, hogy követelhetik, miszerint az apa minden oly cselekvényt abban hagyjon, mely a tárgy állagának közvetlen vagy közvetett élők közti (intervivos) elidegenítését, — minthogy halála esetérei (mortiscausa) rendelkezhetési jogának feladása az emiitett lemondásban nem foglaltatik, — maga után vonhatná; az elidegenítési tilalom óvszerül szolgálván az önkénytes elidegenítési hajlam, az eladósitási tilalom pedig a kényszeritett elidegenítés lehetősége ellen. Mindaddig, mig ezen jogcselekvény a nyilvánkönyvekbe be nem igtattatott, csak oly személyes jogviszonynak volt tekintendő, mely harmadik személyek irányában semmi hatályosságot nem igényelhetett. De a mint ezen jogosultság — bár negatív alakban, mint tilalom, a telekkönyvbe vezettetett és törvényesen vezettethetett, minden harmadik irányában ép oly hatályos, mint p. o. a bérlési vagy egyéb dologhozi személyes jogok beigtatásánál, hiszen ezen beigtatásnak csak is az az oka, az a czéja, hogy a bizonyos személy ellenében létező jog általános hatályosságot nyerjen. Ha tehát a kérdéses tilalom telekkönyvi beigtatása törvényesen megengedhető, a mi kétségbe nem is vonatott és nem vonathatik, miután az ezen tilalomnak vagyis az abból eredő kötelezettségnek megfelelő jogozat oly természetű, hogy személyes viszonyon alapulván ugyan, mégis a telekkönyi jószágtestre vonatkozik, azon jogkövetkez11