Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)
1862 / 98. szám
419 dés teljesítési ügyében Ítéltetett: Az első r. alperes felperesek irányában semmi jogviszonyban, vagy szerződési kötelezettségben nem állván, s ennélfogva a követelt szavatosságnak sem lévén'alapja, ez okból az első bíróságnak Ítélete helybenhagyatik, és a per további intézkedés végett illető-égéhez visszaküldetik. (1862. oct. 22. 4239. P. sz. a. Előadó: Bernolák Károly ktb) 1156. Nagy Jánosnak ör. Kocsis János ellen 80 frt o. ér. tartozás és járulékai iránti perében végeztetett: Ezen sommás szóbeli uton hozott Ítélet ellen az 1832/6 : 20. és 1840: 11-ik és az ideigl: törv. szabályok 51-ik §-a értelmében csak birtokon kivüli felebbezésnek lévén helye, minthogy az iratok közt az e. b:ági Ítéletben is elrendelt végrehajtásról szóló bizonyítvány nem foglaltatik, ezen per ezúttal felülvizsgálhatlann >k kimondatván, egyúttal megjegyeztetik, hogy a végrehajtás megtörténte utáni felterjesztéssel az idézett 183% : 20. czikk. 10. §-a szerint a felek bemondásai felett szerkesztett jegyzőkönyv is csatolandó lészen. E szerint további eljárás végett az iratok illetőségükhöz leküldetnek. (1862. nov. 27. 500. P. sz. a. Előadó: Jankó Mihály itélömester.) 1157. Bertóty Francsiskának Bőhm Alajos ellen, kereskedésnek birói leltározása s mérleg készítés iránti perében végeztetett: Bertóti Francziska által 1861. szept. 22-én beadott kérelem keresetlevélnek nem tekintetvén, de alperes megidéztetése után felperes nevében a tárgyalási jegyzőkönyvben foglalt előadás is, minthogy a jegyzőkönyvbe szóval bemondandó keresetnek az idézést meg kellett volna előzni, a kereset levelet nem pótolván, annál fogva felperes az ideigl. törv. szab. 54. §-a értelmébeni keresetlevél beadására utasíttatván, a szabály ellenes eljárás és arra alapított e. bsági végzés feloldatik, az iratok illetőségükhöz leküldetnek. (1862. nov. 27. 562. P. sz. a. Előadó: Jankó Mihály itélömester.) 1158. Polyák Alajosnak Kállay Ferencz elleni végrehajtási ügyében végeztetett: A cs. kir. pénzügyészség egyedül a vételár felosztásánál tekintetbe nem vett 119 frt 40 kr. adóranézveélvén felfolyamodással, minthogy az elárverelt birtokot terhelő, ezen adó hátralékot semmivel sem igazolta, az érdeklettek által pedig annak válódisága tagadásba vétetett, annál fogva a legkisebb adattal sem igazolt ezen követelése, a vételár felosztásánál tekintetbe vehető nem lévén, ily értelemben az e. b. végzés helybenhagyatik, s az iratok illetőségűkhez viisszaküldetnek. (1862. nov. 72. 1256. P. sz. a. Előadó: Jankó Mihály itélömester.) 1159. Özv. Kalocsa Lászlónőnek Kalocsa Balázs elleni 507 frt iránti perében ítéltetett: Az •/ a. haszonbéri szerződésben alperes 30 véka tiszta búzának évenkénti megadására is felperesnő éltefogytáig magát kötelezvén, az pedig, hogy felperesnő ezen kötelezettség alól alperest felmentette volna, a periratokból ki nem derülvén, sőt alperes azt, hogy a kérdéses haszonbéri kötelezettséget a 2/. a. hagyatéki eljárás utján hozott végzésnek kelte után is, és pedig több évekig csak az 7. a. szerződés értelmében felperes irányában pontosan teljesítette, maga is beismervén, ezekszerint tehát az •/. a. szerződésnek teljes épségben jelenlegi fennállása is kellőképen bebizonyitatván, alperes a keresetbe vett 30 véka tiszta buza fejében követelt 72 frtnyi összeg és ennek a kereset megindítása azaz folyó 1862. évi jan. 17-tól számítandó 6% kamatainak megfizelésében is marasztaltatik, ily változtatással, alperes felebbezésének hely nem adatván, az eljáró bíróság i:élete, az abban felhozott okoknál fogva helybenhagyatván, a periratok további intézkedés végett ugyanahhoz visszaküldetnek.. (1862. nov. 20. 3572. P. sz. a, Előadó : Gáger Mihály ktb.) 1160. Soltész Nagy Jánosnak Mezey Józsefnő és Szenté Tamás elleni 440 frt iránti perében végeztetett: Miután az iratokhoz csatolt telekkönyvi kivonat szerint a kérdésben fo^gó, birói végrehajtás utján elárverezendő, miskolczi 1370 sz. telekjegyzőkönyvben + 4330 h. r. sz. a. bejegyzett csűr, épület és beltelek fele részben Mezey Józsefnő szül. Pilta Mária és fele részben Szenté Tamás nevére irva, és arra részint az egyik, részint a másik tulajdonos ellen, külön külön követelések betáblázva vannak, mégis ennek ellenére, anélkül, hogy ebbe, a mit csak a jelzálogos hitelezők fogadtak el, az illető közös tulajdonosok is beleegyeztek volna, a kifizetési sorrend megállapítása alkalmával világosan meg nem határoztatott, hogy a betábláztatott hitelezők közül kik lesznek követeléseikre nézve, a bejövendő vételárnak egyik vagy másik feléből kielégitendők ; ugyanazért ezen hiány miatt, az eljáró bíróság felebbezett végzésének ama része, melyszerint a kifizetési sorrend megállapittatott, feloldatik, és az összes iratok ujabb szabályszerű eljárás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. nov. 14. 3913 P. sz. a. Előadó: Gáger Mihály ktb.) 1161. Burghardt Ferencznek Schlegl Jánosnő elleni 521 ft 55 kr iránti perében Ítéltetett: Alperes az A. B. és C. a. felsőbirósági ítéletek által is érvényesnek kimondott adásvevési szerződés szerint, a 6700 vfrtnyi vételár összegének egyik részét azaz 3552 vfrt 30 krt, a betáblázott hitelezők követeléseinek kifizetése végett, a háznak átíratása alkalmával, mely az alperes által avval egy idejüleg teljesitendett fizetéstől volt feltételezve, tartozott volna a telek bíróságnál lefizetni, miután azonban alperes ezen kötelezettségének eleget nem tett, és ezen késedelmessége eredményezte azt, hogy felperes a kérdéses, előbb szerződésileg alperesnek eladott ház, birói eladás alá került és olcsóbban kelt el, felperes pedig betáblázott hitelezőinek egy részét külön vagyonából kénytelen volt kielégíteni, miután végre az alperes által, az ellenvégiratában és így elkésve felhozott elévülési kifogás figyelembe nem vétethetik; ugyanazért az e. bsági Ítélet megváltoztatásával, alperes, a felperesnek okozott s D. E. valamint F. az okiratokkal igazolt 511 pfrt 55 krnyi kárnak, és az illető törlesztett összegektől, a lefizetés óta leszámított 6% kamatoknak 15 nap alatt végrehajtás terhe melletti megfizetésében elmarasztaltatik, a perköltségek azonban kölcsönösen megszüntetnek, és az összes iratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. nov. 24. 2988. P. sz. a. Élőadó: Gáger Mihály ktb.) 1162. Kövér Mártonnak Vilfert Antal és többek elleni 257 frt 352/i kr. iránti perében ítéltetett: Alperesek, a felperes által 1854. 1855. és 1856-ik évekre követelt malombérnek megfizetése ellenében, az ezen időszaki bérekre állítólag beállott elévülést gördítvén elő, miután ennek félbeszakadására nézve felperes, alpereseket azon körülménynek bebizonyítására, hogy tőlük 1856 ik évben, a fennidézett évekre hátralévő kereseti malombért csakugyan követelte, a tagadólagos fóesküvel megkínálta, ez irántazonban ők nem nyilatkoztak: alperesek a beperelt 1854. 1855. és 1856, évekre járandó rualombéri összegeknek megfizetésében csak azon esetre marasztal tatnak el, ha ők, a nekiek a pptás 265. §-a értelmében ezennel oda itélt főesküt, ezen ítéletnek jogerőre emelkedése után 3 napi határidőa. arra, hogy felperes tőlük, az ezen évekre hátra lévő malombéri összegeket 1856. évben nem követelté, le nem teszik, ily változtatással az eljáró bíróság-