Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 82. szám

348 A fennidézett szerződés szerint a felperesek özv. K. bizonytalan idejű özvegyi jogát, tehát a nagyrévi birtok bizonytalan idejű jövendő haszonvételeit átalában vették meg, vagyis megvették özv. K. haszonélvezeti örökösödését. Ez pedig a ptk. 1278. § a szerint merényes ügylet, melynél a vevő szenvedi az egészen meghiúsult várakozás vészé lyét. Ha az özvegy oly soká élt volna, hogy a birtok jövedelme a kötelezeit 33,600 frtot kétszeresen meghaladja, e hasznot senki sem vonhatta volna el felperesektől; természetes tehát, hogy a meghiúsult reményt is elszenvedni tartoznak. A ptk. 1276. §-a nemcsak a jövendő haszonvételek reményét, hanem határozatlan idejű jövendő haszonvételt is általában a szerencseszerződés tárgyává teszi; de nem is lehet oly szerződést, melynél a haszon beállása, avagy annak meghiúsulása az emberi számítást túlhaladó korábbi vagy későbbi halálozástól függ, másnak, mint merényügyletnek tekinteni. Ily ügyletnél pedig mind az idézett törvény, mind a dolog természete szerint valamint a nyert, ugy a nélkülözött haszon is a vevőt terheli. Ezen §§-ok az Ítéletekben kellően nem alkalmaztattak. Továbbá az indokokban felállított azon kérdés: a fennleirt egyesség annak megkötésével lépett-e életbe, vagy pedig az 1860. szept. 29-én fogott volna-e életbe lépni? egészen hibás. A szerződés teljesítése egészen különbözik a szerződés megkötésétől. A kérdés az, mikor lett a szerződés jogérvényesen megkötve? A szerződésben K. öz vegyi jogáról feltétlenül végkép és örökösen lemondott; ezen lemondást a felperesek elfogadták s azért, mert már jogáról lemondott vala, köteleztek 33,60J fi t. Már pedig a ptk. 1861. § a szerint szerződés jő létre, mihelyt valaki kijelenti, hogy valakire jogot átruházni, vagy miatta valamivel felhagyni kiván, s a másik fél az ígéretet elfogadja. Igaz, hogy a 33,600 frt fizetésnek megkezdése 1860. szept. 29-re volt határozva; ellenben a szerződés tartalmával nyilván ellenkezik azon állítás, hogy az özvegyi jog megszerzése is ezen naphoz volt kötve. Az özvegyi jogról K-néa szerződés aláírásával lemondott, és 1860. szept. 29-ig a nagyrévi birtokot már nem özvegyi jogánál, hanem egyenesen a szerződésnél fogva, tehát már megváltozottjogezim mellett bitlalta. Hogy a szerződésből azt lehessen következtetni, miszerint az özvegyi jog csak 1860. szept. 29. szűnt meg, a szerződésben a feltétlen s végképeni lemondásnak nem volna szabad bennfoglalva lennie, hanem özv. K-nak aztkellett válna kifejezni, hogy az özvegyi jogról csak 1860. szept. 29-től í'ogva mond le: ez esetben a szerződés i.em tartalmazhatná: hogy 30 hold ugart K. Albeit 1860. aug. 30 án átvehet, hogy özv. K. a széna, sarjú szalma, kukoriczatermény 1/i részéhez tait csak jogot, yt rész pedig a felpereseket illetendi, különösen pedig a kárpótlási tőke kamatai fizetése nem a szerződés aláírása napjától, lett volna megszüntetve: hanem csak 1860. szept. 29-től; és nem lett volna kikötve, hogy az átadás megtagadása esetében a szerződés az erejénél fogva, és minthogy általa az özvegyi jog megszűnt íelperesek a birói átadást és 1000 db arany kötbért szorgalmazhassanak. A ptk. 880 §-a ez esetre nem alkalmazható. Az forgalomban lévő tárgyakról, tehát nem jogokról szól; azonkívül mihelyt özv. Ií. a fennemlitett szerződés ben özvegyi jogáról lemondott, eo ipso az özvegyi jog többé nem létezeit. Ezen megszűnt özvegyi jogot tehát már sem átadni, sem a forgalomból kivenni nem lehetett. Ha K. a szerződés megkötése után férjhez ment volna, váljon mi oknál fogva fogták volna tőle a 33,600 frt fize tését megtagadhatni. Már pedig ha a fizetési kötelezettségen a másodszori házassng sem fogolt volna változást tehetni, szintúgy nem szüntetheti meg azt K. halála sem. Megdönti azt azon körülmény is, hogy maguk a felperesek özv. K-nénak telekkönyvileg bejegyzett özvegyi haszonélvezeti jogát telekkönyvileg kikebeleztették, s önmagokat az egyesség és szerződés erejénél fogva mint korlátlan tulajdonosokat bejegyeztették, és az özvegyi jog aequivalensét a 33,600 frt, a korlátlan tulajdonú nagyrévi birtokra jelzálogilag betábláztaták. Mindez az egyesség és szerződés tökéletes teljesítését képezi. Az osztr. polg. törv. egyik fóelve, hogy telekkönyvi tárgyakat képező testek s jogoknál csak az a tulajdonos és birtokos, kinek neve a nyilvánkönyvbe igtatva van (431, 441. §.) Ha tehát K. özvegyi joga a telekkönyvi bekebelezés által megszűnt, s ennek helyébe a felperesek korlátlan tulajdona lépett; ha felperesek a korlátlan tulajdon bekebelezéssel, melyet önmaguk eszközöltek, a bennökösszpontosult haszonélvezeti jogot saját nevükben használták (ptk. 312. §) s mindez a szerződés következménye, kétségtelen, hogy K. Erzsébet, midőn meghalt, már özvegyi jogot nem bírt. A Hétszemélyes-tábla ítéletét annak idejében közlendjük. Kúriai Íteletek. Magánjogi ügyekben. A kir. ítélő táblán. 930. Dellimanich szül. Koics Jozefinának Dellimanich Sándor elleni az együtt nemzett gyermekek meglátogathatása végetti perében végeztetett: Jelen peren kivül folyamodványra a peres eljárásnál megszabott minden formák mellőzésével hozott végzés bővebb megrostálása a kir. ítélő Tábla hatásköréhez nem tartozván, ez okból az ügyiratok további intézkedés végett Torontál mtörvszékéhez visszaküldetnek. (1862. szept. 2. 3587. P. sz. a. Előadó: Jamniczky Lipót ktb.) 931. Fialkovics Mendelnek Oláh Károly elleni 5512 frt 50 kr. iránti perében Ítéltetett: Az A. a. kötvény kiállításakor hatályos prtás 119. §-a szerint szabályszerű Ieg készült adóslevél ellen a kölcsön le nem számlálása iránti kifogásnak csak annyiban lehetvén helye, mennyiben ez a kibocsátó által bebizonyíttatott, miután alperes sem azt, hogy az A. a. kötvényben kölcsönértékül beszámított 3 boglya széna nekie át nem adatott, sem pedig 1859. évi febr. 20 án 2362 o. ért. frt 50 krról kiállitottnak elismert váltója koholtságát nem igazolá, miután továbbá Stepan József vallomása szerint felpereseli beszélgetése alkalmával a szomszéd szobában hallgatózott Kozma Antal sem az akkoron szóba hozott egyezkedési kísérletről, sem a 24°/0-nyi kamat kikötésről tudomással nem bir s Rácz Károly cselédi minőségénél fogva aggályos tanuként tekintendő ; következőleg alperes ezen határozatlan s össze nem hangzó vallomások alapján saját ténye vagyis az általa aláirt s betáblázás alkalmával sem kifogásolt kötvény ellenében pótesküre annál kevésbbé bocsájtathatott, minthogy Weinberger Jónás által hamis tanú szerzéssel gyanusittatik, minthogy végre a 1859. évi jul. 18-án kelt felsőbb rendelet az akkoron már betáblázva volt kötvényekre is kiterjedett — az eljáró törvszéknek (alperest marasztaló) Ítéletejóváhagyatik s a per további intézkedés végett hozzá visszaküldetik. (1862. szept. 3. 3937. P. sz. a. Előadó: Barthos János ktb.) 832. Adorján Boldizsárnak Adorján Borbála elleni felszámitási perében végeztetett: Alperesnó ellenbeszéde