Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 70. szám - Jövő codificatiónk irány elvei 1. [r.]

294 nem az ősök, hanem korának sajátságait kell értenie; nem az ősük, hanem a jelen kor szükségeit s érdekeit kellvén alapul vennie. Korunknak szükségei s érdekei, eltérve a lefolyt kortól, egészen sajátságosak. Azokat különösen az egyenjogúság, a születési kiváltságok hiánya, ingó s ingatlan egy értékűsége, teljes vagyon feletti rendelkezhetés, az állam magánjogi gyámságának megszűnte, a forgalom s pénz uralmának roppant terjeme, s büntetőjogban a személy s vagyon biztosság s az emberiség igényei képviselik. És mivel ezek az összes művelt nemzetek sajátságaivá váltak, korunkban az idegen jogi institutiók utánzása szintén magas fokra emelkedett. Főkép miután most a nemzet közi folytonos érintkezés, a forgalom meg nem szűnő kapcsai, a jogviszonyok solidaritása nagy mértékben szükségelik, hogy a nemzetek törvényei, főleg a vagyoni s törvénykezési jog terén, elveikben és szabályaikban minél összhangzóbbak legyenek. Innen az,mikép idegen törvkönyvek egészen elfogadtatnak, mint a francziáké Belgiumban, Hollandban, rajnai részeken; s még inkább az, hogy acodifícationál minden állam korának legkitűnőbb codexét szokta alapul venni, elfogadván legjobbaknak bizonyult elveiket s intézményeiket. A napóleoni Code civil minden későbbieknek mintául szolgált. Anglia esküdtszékei (büntető ügyekben) eljárási szabályaikkal európaszerte elterjednek..S mivel a frank bírósági s törvénykezési rendszer Eurójtában legtökéletesebbnek nyilvánult, a g e n f i (1831) h a n|^v e r a i (1846) stb. által alapul vétetett. A p i e m o n ti (1853.) modenai, toscanai mind franczia jogelvek szerint készültek. És a jogéletben, ezen bár idegen institutiókkal mindenütt nagy a megelégülés; p. o. a rajna' vidéki törvénykezés egész Német-országban legjobbnak j tartatik. Már pedig kétségtelen, mikép azon sajátságok és szükségek, melyeket az őseinktől reánk maradt törvényeink képviselnek, korunk fentemiitett sajátságaival, mellyek saját nemzetünk szükségei is, tehát a szabadelvű haladás igényeivel merően ellentétesek. Azok a büntető jogban, mellőzve az eljárási szabályok hiányát, mi végtelen birói önkényre vezet, korunkhoz illetlen kegyetlenséget s barbarismust fejeznek ki, mi azt eszközli, hogy bíráink mindig extra legem kénytelenek ítélni. Mig a magán jogrendszerben azok a hűbériség s osztály különbség kifolyásai, melyek a vagyon szabadságot s jogegyenlőséget kizárják. Ezen jogelvek s nemzeti sajátságok tehát codificatiónknál kiindulási pontul nem szolgálhatnak. Nem mondjuk, hogy mellőztessenek nemzeti sajátságaink, csak azt sürgetjük, hogy az őseinktől reánk maradt törvényekben s intézményekben foglalt sajátságok ne fogadtassanak alapokul, hanem azok, melyek jelenlegi szükségeinket s érdekeinket képviselik. Nem mondjuk azt sem,hogy idegen codexek léptettessenek életbe, hanem csak, hogy codificatiónk az európai törvényhozásnak minden jobb a tökéletesb jóin elveit és intézményeit fogadja el. Ez annál szükségesebb, minthogy nem csak solidaritásban állnak hitel, forgalmi, s összes vagyoni viszonyaink a külföldiekkel; hanem mi épen e téren önállással nem bírván, a külállamok alárendeltjei vagyunk. Ott van például Anglia, mely a legszilárdabbul ragaszkodik ősi intézményeihez, s még sem vonakodik a kor igényei kielégítése végett, akár ősi jogrendszerén tágítani, akár a jóknak elismert kül jogintézményeket utánozni; mire tanúságok birtokszerzési s öröködési törvényeinek, sőt az annyira tisztelt jury intézménynek is folytonos változtatásai, a kül törvénykezési rendőrségnek, s egyes bíróságnak befogadása stb. De ott van például nemzeti codificatiónknak remek műve az 1844-ik bünt. codex t e r v is, mely épen azért nyert európaszerte ritka kitüntetést, mivel az ősi jogelveket mellőzve, a tudomány s jogélet szabadelvű haladásának színvonalára emelkedett. Tehát a szabadelvű reform — ez legyen codificatiónk jelszava — az 1848-ki törvényhozásnak nyomdokain. Váltójogi eset. 1862. évi april 2-kán Vagyon János váltókeresetet indított Steiner Ignácz ellen, melyben őt egy 1860. évi jan. 15. kelt s mart. 1-én lejárt váltó alapján a váltó értékének s járulékainak megfizetésében elmarasztaltatni kérte. Alperes a kereset tárgyalására kitűzött határidőn megjelenvén, —elleniratilag kifogáskép előterjeszti, hogy ellene 1860. évi mart. 15-én az egyezségi eljárás megindittatott, s az eredetben 3 y. alatt felmutatott, s jogérvényes birói határozat, által 1860. évi szept. 20-án befejeztetett. Miután felperes kereseti követelését az egyességi tömeg ellen bejelenteni elmulasztá, — ennélfogva az 1859. évi május 19é-n kelt, s az egyességi eljárást szabályozó rendelet 27. §-a szerint a kereseti követelés megszűnt, — s azért felperes elutasítását kéri. Válaszilag előterjeszti felperes, hogy ő 1860. évi május hóban alperes egy másik tartozásának fedezetéül a felmutatott záloglevél szerint alperest követelőleg illető 9 í db. váltót kapott alzálogképen, melyeket a fedezett követelés kifizetése után jelen követelése biztosítására visszatartott, s azóta azokat megtartási jogon birja ; minélfogva a kereseti követelés az 1840. XV. t. cz. L R. 198. §-a szerint zálogjoggal fedezettnek tekintendő. — Miután pedig az egyességi pátens 17. §-ában az oly követeléseket illetőiig, melyek zálogjoggal lédezvék, a bejelentés elmu" lasztásának az említett pátens 27. §-ában meghatározott következményeire nézve világos kivétel tétetik, — azért kereseti követelését fennállónak tekinteni, s alperest annak megfizetésébe marasztaltatni kéri. Alperes viszonválaszában nem tagadja, hogy felperes tőle a kereseti követelés biztosítására megtartási jogon váltókat bir zálogul, -— egyébiránt elleniratában előadottakra hivatkozva, a kereset visszautasítását kéri. Ezen tárgyalás alapján az e. b. váltótörvszék következő végzést hozott: „Felperes keresetével elutasittatik,— s tartozik mind saját ügyvédje, mind az elleniéi képviselőjének diját megfizetni," Mert: „Felperes tárgyalás alkalmával maga bevallotta, hogy egy másik követelésének fedezéséül C. szerint alzálogkép kapott s alperest illető D. E. F. G. H. I. K L. és M. a. váltókat megtartási jogon jelenleg is birtokában tartja,— mely váltók az 1840. XV. t. cz. I. R. 198. §-a szerint (mely utóbbi törvény az 1850. évi jan. 25-én kelt nyilt parancs 7. § ánál fogva folyvást érvényben hagyatott) váltózálogként tekintendők. Ezen az alperes által is beismert ténykörülménynél fogva, az egyességi eljárást szabályozó igazságügyi ministeri rendelet 17. §-hoz képest tehát nem tartozott ugyan felperes mint zálogbirtokos jelen követelését az alperesi czég ellen kiütött egyességi tömeg ellen bejelenteni; azonban ugy a hivatkozott 17.