Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 53. szám

226 mind a bíróság tagjai, mind a felek áltai aláíratott, ugyan azért a felterjesztett egyesség ellen birói szempontból e helyütt is semmi észrevétel sem fordulván elő ; az ezennel jóváhagyatik, és a periratokkal együtt szabályszerű vég­rehajtás eszközlése végett illetőségéhez visszaküldetik. (1862. június 27-kén 87. urb. sz. a. Előadó: Bornemisza Antal ktb.) Büntető jogi ügyekben. A kir. itélő táblán. 538. Tolvajlással vádolt Menyhárd máskép Piszkos Ignácz és társai elleni fenyitő ügyben Ítéltetett : Miután vádlott Rostás Ferenczet illetőleg, ez a Szegeden 1861-ki július 23-án, és később kivett B. alatti ujabb vallományá­ban azt állitja, hogy károsodott Adler Lajos akkor, midőn ő a kis-teleki csendőri kaszárnyában fogva volt, vele a börtönben beszélt az iránt, hogy a nála elkövetett sertés lopásban büntársakul Menyhárd Ignáczot és Rabi Istvánt mondja, mi az illető börtön felügyelőnek tudta, és jelen­léte nélkül szabályszerűleg nem is történhetett, ez pedig, kitudva, és e részben kihallgatva nincsen ; miután továbbá nevezett vádlott vallományának, a Szeged városi törvszék előtti hitelesítésekor azt állította, hogy Adler Lajos mos­toha anyjától is azt üzente, miszerint őt elitélteti, ha sza­vától el áll, és sem az, hogy kinek t. i. vádlott Rostás Ferencz, vagy károsodott Adler Lajosnak mostohája volt-e ez, kiderítve, sem pedig ezen mostoha anyja az állítóla­gos üzenet iránt kihallgatva nincsen ; — miután vádlott Szél Jánost illetőleg, ez a C. alatt lévő ujabbi ingadozó vallományában egyszer azt állitja, hogy őt akkor, mikor Kisteleken elzárva volt, a még szabadon lévő Rostás Fe­rencz az ajtón át szólította fel arra; miszerint Menyhárd Ignáczra, és Rabi Istvánra mint volt bűntársakra valljon, másszor pedig azt állitja, hogy őt Rostás Ferencz már befogatása előtt akkor, midőn ő a kérdéses lopás elköve­tése utáni napon Rostás Ferenczel volt, kérte meg a vé­gett, hogy a nevezett bűntársakra valljon; mely egymás­tól eltérő állításainak valósága még azért is kétségesnek lenni látszik, minthogy Rostás Ferencznek vallománya szerint, ő a Menyhárd Ignácz, és Rabi István elleni val­lomásraakáros Adler Lajos által csak fogságában hivatott fel, vádlott Szél Jánosnak állítása szerint pedig őt Rostás Ferencz már akkor szólította volna fel abbeli vallomására, midőn ő ugyan már fogva, de Rostás Ferencz még sza­badon volt, tehát mikor Adler Lajos Rostás Ferenczet az állítólagos vallomásra még fel nem szólította; miután to­vábbá Szél János azt állitja, hogy Adler Lajos őt egy csendőr előtt szólította fel, a Menyhárd Ignácz és Rabi István elleni vallomásra, ezen csendőr pedig kitudva, s így kihallgatva nincsen; miután Menyhárd Ignáczot ille­tőleg, ennek D. alatti vallományában foglalt állítása sze­rint, őt Adler Lajos előbb a kisteleki börtönben, később pedig ugyancsak Kisteleken a Szegedre történt elutazás előtt, sőtt az utazásközben is, és ez utóbbi alkalommal Beui nevű csendőr előtt fenyegette azért, hogy a nála el­követett sertés lopást magára vállalja, és sem azon egyén, kinek tudtával és jelenlétében Adler Lajos Menyhárd Ig­náczal a börtönben beszélt, sem pedig a megnevezett Beni csendőr ez iránt kihallgatva nincsen; — miután végre az 1861-ki szept. hó 19-én kelt F. alatti szolgabírói jelentés szerint Túry Imre már egy és fél év óta Kisteleken nem tartózkodik, s e szerint az 1860-ki decz. 10-ik és 11-iki közti éjjen elkövetett kérdéses lopásban, mint távollevő, részt alig vehetett; miután Kender Pista a másik állítóla­gos bűntárs az ítélet tartalma szerint egy rablás alkalmá­val agyonlövetett, és e történetnek idejét a végett, hogy meghatároztathassék, valljon Kender Pista a kérdéses lo­pás elkövetésében, mint még akkor élő és Kisteleknek vi­dékén tartózkodó, részt vehetett-e, tudni szükséges; — ugyanazért a Szegedvárosi törvényszék által 1861-ki szept. hó 26 án 163. sz. a. hozott ítéletnek feloldása mel­lett, az illető első biróság oda utasittatik, hogy a fentem­iitett hiányok pótlása végett azon körülménynek is, valljon mi okból kívánta károsodott Adler Lajos azt, hogy Szél János és Rostás Ferencz vádlottak Rabi István ellen is állítólag hamis vallomást tegyenek, tisztába hoza­tala mellett, uj szabályszerű vizsgálatot eszközöljön, és a a kifejlendőkhöz képest uj ítéletet hozzon; — minek tel­jesítése végett a per illetőségéhez azon megjegyzéssel küldetik vissza, hogy az első bíróságnak azon tette, mely szerint az 5. évi súlyos börtönre jogérvényesen elitélt Menyhárd Ignáczot anélkül, hogy a felülvizsgáló bíró­ságnak ítéletét bevárta volna, szabadon bocsátotta, — helytelenítetik, és nevezettt vádlottnak azonnali befoga­tása ezennel elrendeltetik. (1862. jan. 24. 1066. b. sz. a. Előadó: Csacskó Imre ktb.) 539. Banyó Anna szántszándékos gyújtogató, Ba­nyó János és Banyó György mint részes társak elleni bűnügyben Ítéltetett: Azon kételyek eloszlatására,— me­lyeket az első rendű alperes Banyó Anna által, minden alapos ok nélkül sokszorosan elkövetett gyújtogatások, s annak a tanúvallomásokban felemiitett zavart beszédei, és egyébb gyanús tettei elméjének épsége ellen ébreszte­nek, — az egyszeri vizsgálatra fektetet orvosi vélemény eléggé biztos alapul nem szolgálhatván, — a megye tör­vényszéke, nevezett alperesnek folytonos orvosi felügye­let alatt tartása mellett, lelki állapota felett többször, s különböző időben ismétlendő észleletek eszközöltetésére utasittatik, — s a per ennek teljesítése, s a netalán kifej­lendőkhöz képest hozandó uj ítélet végett illetőségéhez visszaküldetik. (1862. jan. 15. 1000. b. sz. a. Előadó: Farkas Ágoston ktb.) Hivatalos tudnivalók. Csődök. Pestmegye törvszéke által Deutsch és Huszerl a9zódi kereskedők összes vagyonára a csőd megnyittatott. Bej. aug. 28. 29. 30. Perügyelő: Bellágh József h. ü. — Borsodmegye törv­széke által néhai Kamély József sajói rom. kath. lelkész összes ha­gyatéka ellen. Bej. jul. 21. 22. 23. Perügyelö : Marinkás János h. ü. — Veszprémmegye törvszéke által Banóczy Péter ellen fo­lyamatban lévő perben a bejelentési határidő jul 12.13. 14-re meg­hosszabittatott. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonoe SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt, — félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben.— Szerkesztői szállás Belváros, aldunasor 7. sz. Pesten, 1862. Nyomatott Beiméi J. és Kozma Vazulnál.

Next

/
Thumbnails
Contents