Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 43. szám - Örökösödési törvényeink multja s jövője 2. [r.]

Pest, kedd 1862. június 2. 43. szám. Negyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartalom : Örökösödési törvényeink múltja s jövője. II. — Kúriai Ítéletek : magánjogi ügyekben. — Váltójogi Ítéletek. — Hivatalos tudnivalók örökösödési törvényeink múltja s jövője. II. A magyar magán jogrendszerben, mely a korszerű haladás s nem a (noli me taugere) avult tan elvéből kiinduló nemzeti törvényhozás utóbbi 25 éve alatt folytonos reformoknak s tetemes rázkódtatásoknak lőn kitéve, valamint összes birtok viszonyaink, ugy az örökösödési jognak s különösen a törvényi öröködésnek szabályai is mind az ősiség intézményének keretébe foglalvák, ugy szólván egy sem maradhatván menten érintésétől s befolyásától. Nem tévedünk tehát — ugy hisszük legalább — azon állításunkkal, mikép, ha akár az örökösödési jog, s rend szabályozásáról van szó, arról, az, az 1848-ki törvényhozás szellemében az ősiségtől menten, vagy annak szellemében a régi jog alapján alakitassék-e; akár ha meg kell határozni, bizonyos öröködési szabály, mely inditványoztatik, vagy már meg is hozatott, az ősiség rendszerébe tartozik-e vagy sem, mindezek megítélésére az ősiség lényegének, elveinek s kifolyásainak tisztárahozatala mulhatlanul szükségeltetik. Mellőzve tehát, vagy inkább értekezésünk további folyamára hagyván fel az ősiség érdekének, szükségességének, mi forrásául s indokolásául szolgálhatott, fejtegetését; elégeljük most kiemelését annak, mikép az ősiségnek, mely a vagyonnak ősöktől utódokra való törvényi öröködési átszállását jelenti, czélját s hivatását minden időkben s minden változásokban, melyeken keresztül ment, egyenlőn s lényegesen: a családok vagyoni fentartása s biztosítása k épezé; ámbár meg kell jegyeznünk, mikép ha ez közvetlen czél volt, közvetve még más magasb czélok is forogtak fenn ezen nem csak társalmilag, hanem államilag is rendkívül fontos intézménynél, melyekről később szinte megfogunk emlékezni. A családok vagyoni fentartása — ez volt az ősiség czélja, rendeltetése, társalmi, magánjogi szempontból. És arra kiválóan két eszköz szolgálandott; először az ősi tulajdon feletti szabad rendelkezésnek korlátozása, igazán valódi megsemmisítése; másodszor az öröködésnek akkénti szabályozása, hogy a magán vagyon legnagyobb részében egyedül a fi vérrokonok hivattassanak örökösökül. Mindkettőben egyformán azon törekvés rejlett, hogy a javak idegenek, nem rokonok kezeire ne jussanak, a család jogköréből el ne vonatassanak, tehát örökösen a családnál maradjanak, miben a családi erő, jólét s gazdagság állandó biztositása, s eszközölhetése kerestetett. Ezen alap czélok, elvek vezethetnek, biztosan meghatározásához, melyek az ősiségnek jogi kifolyásai s annak megítéléséhez, váljon bizonyos öröködési szabály az ősiség jogrendszeréhez sorolandó-e vagy sem. A valódi tulajdon Ieglényegesb alkatrészéül szolgáló rendelkezési szabadság az ősi magyar jogrendszerben, mig a szerzeményeknél létezett, az ősiekben ellenben jóformán teljesen megsemmisült. A végintézkedés szerzettekről szabad volt; mig az ősiekről örökösök létében kizáratott, és az ősi adományban még örökösök nem létében, magszakadáskor sem engedtetett. Hasonlóan az örök felvallások is csak a szerzeményről, de nem az ősiről is érvényesek. Azok az örökösök által sérelemből (ex praejudicio) előintés elmulasztásából (ex negleeta p r a e m o n i t i o ne) vagy megintés mellőzéséből (ex non attenta admon.) érvénytelenitethettek ; ugy hogy az akkép elidegenített ősi javak az örökösök által századok múlva is, s a legjobb hiszemű birtokostól is visszavétethettek. És hason érvénytelenítési igényekkel bírtak az örökösök az ösi zálogokra nézve is. Továbbá az ősi birtok az örökös hátrányára megcsorbitatván, a hiány a szerzettekből kipótolandó volt, s az örökös elődje tartozásait ősiekből sem fizeté, mig a szerzemény elégséges volt; némelyeket u. m. az irott kelengyét különösen nem, s a női hozományt csak ha ősiekbei beruházása igazoltatott. Az örökjogot illetőleg pedig az ab intestato eseteiben melyek annyira túlnyomók voltak, mikép 1715-ig a végrendelkezési formák szabályozásának szüksége sem éreztetett — szinte az ősi és szerzemény megkülönböztetéséből, ah-s nőág, hites társ s özvegy nő, s firokonok irányában oly sokféle öröködési rend létezett, mikép azokhoz hason bonyodalmú s tarkaságú szabályokat korunk egy műveltebb törvényhozásában sem találhatni. Örök jogunk elvei voltak, hogy a szerzeményben a törvényi öröködés jogegyenlőségen. egyforma°ágon alapult, mig ősiekben a fiuknak volt majd kizárólagos elsőbbségük a leányok felett, kik rendesen csak némi ingókat s pénzt örökölhettek; ugy hogy kétség esetében — heredibus et posteritatibus záradéknál — ősiekben a fiuk örök joga vélelmeztetett. Az ősi az osztály után is, a vérrokonoknak volt feltartva mint közös örökség: sőtt igy az osztály előtti szerzemény is, akár a közös örökség jövedelmeiből eredett, akár nem, utóbbi sem eshetvén magszakadáskor szabad rendelkezés alá. Továbbá a hitestárs az ősiekben az ingók és zálogok kivételével megelőztetett a rokonok által; és az örökbe fogadottak csak a szerzettekben s nem az ősiekben is öröködhettek. És mint a leszállóágon az ősiekben a fi- s nőág megkülönböztettetett; ugy távolabb, a gyermekek után meghívott szülőknél szinte azon elv volt érvényben, hogy az apai javak az apai, anyaiak az anyai ágra szálljanak, — visszaszállandók igy oda, honnan származtanak, mi az oldalas rokonoknál is érvényesíttetett. 43