Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)
1862 / 26. szám
110 Laky József, és ennek azon juhásza, kitől a meggyilkolt az napon gyapjút szedegedett, végre Nyali Szabó Mihály és ezeken kivül még mindazoknak, kik a kérdéses idő tájban vádlottakon kivül netalán Zseni József tanyáján lakván, arra nézve, hogy a meggyilkolt fiu a kérdéses időben ott megfordult-e, tudomásul birhatnának, — kihallgatása elmulasztva lévén, bár továbbá ugyanazon csendbiztos előadásából kiderülne, hogy a mérgesi pusztán feltalált hulla fekhelyétől a kérdéses tanyára mesterséges tekervényességek utáni kocsi és ló nyom vezetvén, s azok a csendbiztos által megméretvén, a vádlottnál talált kocsi és lovak nyomaival megegyeztek, erre nézve mégis vádlott Spányik Csibe János kihallgatása elmellőztetvén ; Valamint továbbá vádlott Spányik Csibe József a kihallgatása alkalmával rajta volt lábravalón észlelt és állítólag veres bor ivásából származott veres foltokra nézve Takács Rózával, kinek vallomása szerint ezen vádlott a kérdéses időben náluk csak fehér bort ivott, szumbesittetni elmulasztatván, nemkülönben ugyanezen vádlott abbeli vallomása visszahuzásának okára nézve is, miszerint Spányik Csibe János testvére neki bizalmasan felfedezte volna, hogy a vádbeli gyilkosságot ő követte légyen el, az eljáró törvényszék által megkérdeztetni, valamint Barina Közönyi Mártonné is 17. alatti vallomása nyomán Spányik Csibe Jánosnéval szembesittetni szinte elmulasztatván, és végre többször nevezett Spányik Csibe János vádlott abbeli állítása folytán, hogy 6 a kérdéses gyilkosság éjjelén Kis Kovács Mihály és Takács Péterrel Dóczi Sándor felsőszállási tanyáján betörés általi nagyobb tolvajlást követvén el, a gyilkosság állítólagos helyén jelen nem is lehetett,a kellő vizsgálat nem teljesittetvén,sőt erre nézve maga Dóczi Sándor sem hallgattatván ki; mindezekhez képest, mielőtt jelen főbenjáró bűnügyben fellebbezés utján végső ítélet hozatnék , az eljáró bíróság ítéletének megszüntetésével ezen vizsgálati hiányok és mulasztások utólagos pótlása, vádlottnak a körülmények szerinti ujabbi kihallgatása, valamint az illetőkkeli szembesittetése, és a kifejlendőkhöz képest ujabb ítélet hozatala elrendeltetik. Mi végből a felterjesztett bünper azon megjegyzéssel küldetik illetőségéhez vissza, mikép az ezen ujabban felszerelendő, a vádlottak erkölcsi bizonyítványai és keresztleveleikkel, valamint kellő védelemmel is ellátandó főbenjáró ügybeni feltűnő felületes és lanyha eljárás, valamint az is, hogy az eljáró törvényszék a több súlyos gyanú okokkal terhelt vádlottakat a felső bíróság Ítéletének bevárása előtt szabad lábra tétetni rendelte, roszaltatván, egyszersmind az utólagos vizsgálatnak minden erély, és gyorsasággali teljesítése, valamint annak folyama alatt vádlottaknak újbóli befogatása is ezennel meghagyatik. (1861. dec. 20-án 825. b. sz. a.) Váltójogi ítéletek. A váltófeltörvényszéken. 46. Breitenfeld Frigyesnek, Szirotek Mátyás elleni végrehajtási ügyében, alperes folyamodása folytán végeztetett : A fel folyamodásnak hely adatván, Pestmegye Vácz járási szolgabirájának 1861. évi augustus 2-án 169. sz. a. kelt s Szirotek Mátyás végrehajtást szenvedőnek hozzá benyújtott felfolyamodását visszautasító határozata, — tekintve, hogy a jogorvoslat ezen nemét váltó ügyi végrehajtásoknál az 1844. VI t. cz. 14. §-a határozottan megengedi — megszüntettetik, s a visszautasított fönebbi számú felfolyamodvány felülvizsgálat tárgyául elfogadtatván, annak folytán a nevezett szolgabírónak ezen végrehajtás körüli egész eljárása, miután az ingatlanok elárvereltetését azonnal, és szabály ellenesen puszta szóbeli határozattal rendelte el, s igy az a főbb hiróság felülvizsgálata tárgyául nem is szolgálhat, megsemmisít tetik, s a végrehajtási összes iratok, az országbírói értekezlet sinórmértékül szolgáló 26-ik s ezt követő több szakaszai értelmében telekkönyvi hatóságilag leendő eljárás végett Pestmegye törvényszékéhez áttétetni rendeltetik. (1862. febr. 19. 3143. sz, a.) 47. Szekeres Jánosnak, Schiller Charlotta és Kovácsics András elleni váltóperében, alperesek felebbezése folytán ítéltetett : Alperesek által közbevetett felebbvitelnek s az ezzel összekötött semmiségi panasznak hely nem adatik, s a becskereki volt kerületi törvényszéknek 1860. nov. 28-án 1117 sz. a. hozott Ítélete helybenhagyatik. Indokok: Mert jelen per az előbbi törvények és előbbi per és csődrendtartás értelmében levén elintézendő, miután azok szerint a váltó betáblázás vagy bekeblezés által váltói erejét el nem vesztette, az eljáró bíróság, midőn alperesek ezen kifogását a törvénynyel meg nem egyezőnek kijelenté, egészen törvényszerűen járt el; továbbá alperesek azon panasza, hogy felperes ellen váltóhamisítás és csalási bűn miatt a bírói viz-gálat elrendeltetvén, e perbeni eljárás megállítandó és a bűnvizsgálat eredménye bevá randó lett volna, mint ezen per alapos megítélésére semmi befolyással nem biró ellenvetés félreteendő volt, mert a temesvári volt országos főtörvényszék 1859. decz. 22-én kelt 97. sz. a. végzése nem a jelen váltóperbeli eljárásra, hanem csak a szóban forgó váltói követelés bekebeleztetéséből eredt panaszra vonatkozó intézkedésnek tekintendő, tehát az, ezen váltó per befejezését nem akadályozhatja (1862. febr. 18. 181. sz. a. Hivatalos tudnivalók. A nmlgu kir. Hétszemélyes táblán mart. 31. s a következő napokon az alább irt polgári perek fognak előadatni: Sponer Tivadarnak Vinter Salamon örökösei ellen tulajdoni jog bekeblezése iránti pere. — Ugyanannak ugyanazok ellen telekbért követelő pere. — Gróf Szirmay Alajosnak Homberg Ágoston ellen 1250 pftnyi életjáradék iránti pere. Élőadó Bartos János ktb. Igazítás Előbbi számunk első czikkében az 5. pont. 8. sor igy olvasandó : „az igazságszolgáltatásnak a politikai közigazgatástól a változhatlan" stb. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt, félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás Belváros, kalaputcza 9. sz. Pesten, 1862. Nyomatott Beiméi J. és Kozma Vazulnál.