Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 113. szám

472 És miért kívánnák őket ily hallatlan hatósággal felruházni? Azért — mondják, mivel a magyar bírónak törvény s nem parancs kell, melyet ítélet hozatalánál kövessen. Tehát a magyar országgyűlés határozata — melyen alapszik most már az or. birói javaslat szabályainak érvényessége, a „Magyar ország" czikk irója előtt nem több mint puszta parancs, mint valami Kabinet-Justiz? Valóban különös fogalmak — melyek csak onnan magyarázhatók, mert szerinte lehető az is, hogy a legnehezb jogkételyeket s bonyodalmakat a magyar bíró alkotmányos érzelmei fogják megoldani. Az érzelmek oldják meg a jog kérdéseket! Méltó társa azon tannak, melyet Szilágyi V. alkotott: az igazságszolgáltatás forrásaiul s alapjaiul a tiszta ész szavait nyilvánítván. Azonfelül feledik, mikép biráinkat nem mindig vezették alkotmányos érzelmeik a nemzet megnyugtatására, sem nem tartották vissza mindig a valódi Kabiné t-J u s t i z gyakorlatától. Összes politikai pereink lefolyása nem volt-e rendesen mindig Kabinet Justiz gyakorlata? Nem felsőbb parancsok befolyása alatt jártak-e el azokban bíráink? Nem az adta-e szájukba azon szavazatokat, melyekkel Battyányit s más vértan ujainkat 49-ben elitélték? Szabadon kimondjuk, mikép ily előzmények után, melyekben alkotmányos bíráink távolról sem utánozták a 17-ik századbeli angol bírák rendithetlenségét és tántorithatlan függetlenségét, a mi bíráink puszta alkotmányos érzelmeiben teljes biztosságot nem találhatunk. Annál kevésbé találhatnánk jogbiztosságot abban, ha bíráink, és pedig a Curia vezénylete alatt, valami átalános jog elveit használnák forrásul az elfogadott or. birói javaslat helyében. Mi is lenne ezen átalános jog? Az ész jog, a természetes ész parancsai, melyeket Szilágyi V. hirdet? Nem tudjuk, hol találna abban szabályokat végintézkedésről, elévülésről, örökösödésről, melyeket az ész jog el nem akar ismerni; annál kevésbé az urbérrről, arányosításról, jobbágy — földesúri viszonyokról, melyek egészen a magyar jog élet kifolyásai; vagy épen az irói s művészi tulajdonról, vasutak s telegrafok körüli vétségekről, gőzgépeknéli kihágásokról stb. melyek egészen uj, eredeti viszonyokon alapszanak? Magyarország lenne akkor Európában a legelső s egyetlen ország, melyben ideális jog uralkodnék, melyben positiv jog viszonyokat elméleti elvek szerint döntenének el. Mily szép eredetiség lenne ez, de mit mondana hozzá a külföld, mit az üzlet világ ! A Curiáról ily badarságot soha sem tettünk volna föl, de most épen nem is tehetjük, mert az kimondotta, mikép eljárásában az or. birói javaslat elfogadott szabályait küvetendi. És ez egy uj ok arra, hogy az alsó bíróságok is — minden vizsgálat s válogatás nélkül azokhoz tartsák magokat, minthogy Ítéleteik csak akkor lesznek a Curia által megerősítve, ha alapjokula magyar törvények és az or. birói szabályok szolgáltának. Nem fűzzük tovább e gondolatok szálait, ámbár még több absurdumok kínálkoznának reá alkalommal. De meg vagyunk győződve, mikép bár ki, mélyebb s hosszasb fontolgatás nélkül is elismerendi, miszerint az or. gyűlés és municipiumok elfogadó határozatai után egy részt bíróságaink (annál kevésbé az egyesek) nem lehetnek feljogosítva válogatásra, hogy mit kövessenek mit nem az or. birói szabályokból; másrészt ez nem is történhetnék a nélkül, hogy az országgyűlés czélja meghiúsitatnék, és jogbiztosságunk, hitelünk stb. tetemes hátrányokkal ne árasztatnék el. Kívánatos, hogy ily chaostól megmeneküljünk. Büntető jogi eset. (Folytatás.) Alanyilag tekintve az esetet, arra, hogy a tüzet gerjesztőnek azon szándoka lett volna, miszerint tűzvész támadjon, elegendő bizonyíték nincsen; mert az csak vélelem, hogy a rabló gyilkos tűzvészt előidézni akart; ő neki legfellyebb is csak az lehetett szándékában, hogy a szobában lévő holmik és talán a hulla is elégvén, azon vélemény támadjon, miszerint Darányiné a netalán véletlenül támadott tűz által vesztette el életét; ámbár a tüz által aligha emésztetett volna el annyira Darányiné teste, hogy rajta az elkövetett erőszakosság nyomai meg ne látszassanak. Ezek szerint tehát a gyujtogatási bűntettnek sem tárgyi sem alanyi kellékei a jelen esetben teljesen bebizonyítva nincsenek. A vádlott bűnösségét illetőleg azt az első bíróság, vádlott tagadásának ellenében, a gyanuokok összetalálkozása által bebizonyitottnak tekinti, első gyanú okul felemiitvén azt, hogy miután vádlott a N. 29-ik sz. a. bizonyitványnyal megegyezőieg maga is bevallja, hogy lopásért kétszer, verekedésért egyszer büntetve, lopásért egyszer, rablásért szinte egyszer vizsgálat alatt volt, az oly egyén, kiről a kérdésben lévő bűntett elkövetését feltehetni. A második gyanuok az, hogy vádlott a rabló gyilkolás elkövetésekor a tett helyén volt; mit az első bíróság bebizonyitottnak tekint azzal, miszerint vádlott Zsengellérnéveli szembesítésekor a vizsgáló bíróság előtt bevallotta, hogy mielőtt ő 5 —6 óra között István testvéréhez bement volna, a közös konyhából kijöttekor Zsengellérnével találkozott, és Bakay István tanúsítja, hogy vádlott akkor nála nem volt; tehát a vádlottnak a testvérével közös konyháról balra lakó Darányinénál kellett lennie. Itt megjegyzendő, miszerint vádlott 1859-ik február 21-ikén Zsengellérnével szembesitetvén, az neki szembe mondá, hogy midőn ő a kérdéses este ment Bakay Istvánhoz, akkor vádlott jött a konyha ajtótól mintegy két lépésnyire kifelé, és Zsengellérné kérdezte vádlottól, hogy vannak e oda bent? mire vádlott azt felelte, hogy vannak; ekkor vádlott félt és halovány volt mint a halott; látszott rajta, hogy igen rémült volt; ó (tanú) alig meut be a szobába, vádlott is mindjárt utána be jött, ekkor vádlott nem volt boros; vádlott pedig ezen szemébe mondott vallomásra azt felelte, hogy ő részeg lehetett (tehátnemis azt mondja, hogy valóban az volt) de ha 6 (a tanú) mondja, hogy ott volt, akkor nem tagadja és beismeri, hogy ott volt. Itt figyelembe veendő, miszerint vádlottnak ezen vallomása s illetőleg beismerése, mind ő általa, mind Zsengellérné által különösen aláíratott; miszerint továbbá vádlott ezen beismerést a vizsgáló biró előtt két bírósági tanú jelenlétében tette. A végtárgyaláskor ezen beismert körülményt tagadta ugyan, de tagadásának semmi okát sem adta és beismerését azon módosítással akarta gyengíteni, mintha ő egyedül csak azt ismerte volna el, hogy Zsengellérnével a Darányiné háza előtt vezető utczán Nemesik háza előtt találkozott volna. Zsengellérnének ebbeli tanúskodása támogattatik az által, miszerint ő mindig állhatatosan s eskü alatt azt vallotta, hogy vádlott 1859-ik január 17-én alkonyadáskor akkor jött ki Darányinénak Bakay Istvánnali közös