Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 110. szám

458 Válasz-Felirat. Felolvastatott és elfogadtatott a képviselőházban aug. 8-án. (Folyt. követke7ik). Mi a sanetio pragmaticában kimondott kapcsolat mellett, közös fejedelmünk alatt, az örökös tartományok népeivel testvéri szeretetben és egyetértésben óhajtunk maradni, méltányosság szerint osztozva velük bajban és teherben. De törvényeinknek, s törvényes önállóságunknak teljes épségben tartása mellett is megtörténhetik ez, a nélkül, hogy az állam czéljai s teljes biztossága legkisebb veszélynek kitétetnék. — Miért kívántatnak tehát tőlünk oly áldozatok, miket hoznunk nem szabad? — miért követeltetik, hogy alkotmányunk felforgatásávaljogainkról lemondjunk, s megtagadjuk kegyeletünknek legszentebb tárgyait? —• miért történik mindez a nemzet előleges beleegyezése, sőt megkérdeztetése nélkül parancsolólag, épen azon pillanatban, midőn Felséged a legmagasabb leiratban azt igéri, hogy : Magyarország, mind személyekre, mind a kormányzat rendszerére s alakjára nézve az ország alkotmányának megfelelő módon fog kormányoztatni,'1 s kijelenti, hogy : „nem szándéka a szent István koronájához tartozó országokat a birodalomba beolvasztani.1' — Miért akarják érdekeinket s óhajtásainkat az örökös tartományok érdekeivel egyenes ellentétbe állítani, s a szeretet és egyetértés helyett, mely egyedül képes tartósan és biztosan egyesíteni, .... miért akarják a féltékenységnek, keserűségnek, sőt talán a gyülölségnek magvát elhinteni azon népek közt, melyek multjoknál és helyzetüknél fogva nem arra hivatvak, hogy egymásnak ellenségei legyenek: hanem arra, hogy békében és szeretetben, egymástól függetlenül védjék és támogassák egymást minden időben ? — Miért akarják az országot azon hitre kényszeríteni, hogy azok után, mik ily módon történtek, nincs többé mit vesztenie. . . . ? Kényszeritett egység nem teszi erőssé a birodalmat. Az egyes országoknak sértett önérzete, s a kényszerítésből származott keserűség szétválási, sőt talán végelszakadási vágyakat ébresztenek, s e miatt a birodalom akkor lesz majd leggyöngébb, midőn összes erejére, s népeinek egész lelkesedésére legtöbb szüksége volna. A mely birodalom egységét csak fegyveres erővel lehet fenntartani, annak nagy-hatalmi állása felette kétséges, s a veszélynek óráiban épen nem biztos. Az ország politikai jogainak csorbítása mindig igazságtalan, mindig fájdalmas érzelmeket s elégületlenséget szűl. — Oly hatalom, mely rendezett viszonyainál fogva képes a honpolgároknak anyagi jólétet nyújtani, — egy időre legalább kevesebb koczkáztatással teszi az ily lépést; mert az anyagi erdekek kielégítése sokaknál legalább enyhíti a veszteséget, ámbár még az ily hatalom is helytelenül cselekszik, midőn az ország jogait sérti. De ha valamely hatalom akár hibából, akár szerencsétlenségek folytán oda jutott, hogy az anyagi jólét emelésére csak igen keveset tehet, sőt, az állam fentartására a súlyos terhek alatt majdnem már kimerült honpolgároktól ujabb s ismét ujabb anyagi áldozatokat kénytelen kívánni, nem jár el czélszerüen, midőn a nemzet érzelmeit a politikai jogok csorbításával is sérti, mert a súlyos terhek azon meggyőződés mellett, hogy a politikai jogok biztossága is veszélynek van kitéve, még sulyosbbakká válnak, a méltó keserűség érzete lehangol minden áldozatkészséget, s elfojtja a bizalmat azon hatalom iránt, mely a polgároknak anyagi érdekeit nem tudja, politikai jogait pedig nem akarja kimélni. Azon absolut rendszer, mely nemcsak Magyarországnak, hanem az örökös tartományoknak is megszüntette alkotmányos szabadságát, keletkezésekor vezérelvül egy eszmét állított föl: az összes birodalom központosított egységének eszméjét. —Azon statusférfiak, kik ezen eszmét fölállították, meg voltak győződve, hogy az egységes nagy Ausztria, melyet ők ekképen alakítanak, a hatalomnak oly magas fokára fog emelkedni, minőt a birodalom még eddig soha el nem ért. Tervük kivitelében serami tettleges akadály nem gátolta őket; mert az absolut hatalom szigorú parancsainak az engedelmességet senki meg nem tagadta; eltör'.öttek 3 leromboltak mindent, a mi utjokban állott, fáradságot s pénzt nem kíméltek, s tizenkét év alatt a jövendő nemzedékek jövedelmét is elköltötték. És tizenkét év után a birodalom sem hatalmában, sem terjedelmében nem lett nagyobb, terhei pedig rendkívül sulyosodtak. — Ekkor Felséged maga szüntette meg a czélra nem vezető absolut rendszert, de azon eszmét, melyet vezérelvül az absolut rendszer állított föl, s melynek az minden jogot, minden tekintetet feláldozott — a központosított egységnek eszméjét — kiindulási pontul továbbra is fentartotta, s alkotmányos uton kívánja azt valósítani mit az absolut rendszer mellett annyi évek folytán létrehozni nem lehetett. De nézetünk szerint ugyanazon nehézségek, melyek miatt a központosított egység eszméje, absolut rendszer mellett a várakozásnak meg nem felelt, még élesebben fel fognak tűnni az alkotmányos életben. Az absolut rendszernek leghatályosabb eszköze volt a korlátlan hatalom, mely mind a törvényhozás terén, mind a végrehajtás körében föltétlen engedelmességet követelt, s mely ellen felszólalni sem volt szabad. — Ily hatalmat pedig alkotmányosság mellett gyakorolni nem lehet. — Minden országnak vannak saját emlékei, szokásai, reményei és óhajtásai, melyek előtte szentek, s melyeket az absolut rendszer nyomása alatt kénytelen volt keblébe fojtani; most azonban midőn joga van szót emelni hazája érdekében, ki fogja azokat mondani. Terjedni fognak ezen érzelmek és eszmék, s mivel a központosított egység nagy részt ellentétben áll az egyes országok múltjával, melyre azok kegyelettel pillantanak vissza, és azon reményekkel, miket a jövendőre nézve táplálnak keblükben, a központosított egység gyakorlati kivitele nemcsak ellenkező érzelmekre, de a köztanácskozások folyamában ellenmondásra és tetemes nehézségekre fog találni. Feji delmi teljhatalmú kényszerítés pedig és az alkotmányosság, oly ellentétek, melyek együtt még fogalomban sem állhatnak meg. Meg vagyunk győződve, hogy oly országok között, melyeknek szokásai, érdekei, történelmi múltja és közjogi állása annyira különbözik, a központosított egységnek létrehozása alkotmányos uton lehetetlen. Ha tehát Felséged birodalmát szabadnak s valódilag erősnek óhajtja ; nem kényszeritett egység, hanem a népeknek szabad akaratából származott kölcsönös egyetértése által érheti el azt, és e czélra a központosított egységnek elméletileg talán kecsegtető, de gyakorlatilag nem létesíthető eszméjét, kiindulási pontul nem választhatja. — Nem Felségednek s uralkodó házának, nem az örökös tartományoknak, vagy a birodalomnak valóságos érdekeivel ellenkezik a mi alkotmányos önállásunk, és 1848-ban alkotott törvényeink. — Nem azért tagadtatik meg a magyar alkotmány teljes visszaállítása, nem azért vétetik el tőlünk az adó és katonaállitás meghatározásának gyakorlatilag is mindig fennállott kétségtelen joga, mintha ezek a birodalom kormányzatát gátolnák s Ausztriának nagyhatalmi állásával meg nem férnének. Nagy hatalom volt Ausztria akkor is, midőn Magyarország saját országgyűlésén ajánlotta meg a pénzt és katonát; oly hatalom volt. melyet a szerencsétlenségek hosszú sora sem volt képes megtörni, s midőn a birodalom legnagyobb részét elfoglalta már a diadalmas ellenség, s a magyar korona országain kivül alig maradt valami a fejedelem birtokában, azon Magyarország melynek alkotmányos jogait most a birodalom állítólagos érdekében akarják korlátolni, hűségében, lelkesedésében nem csüggedve, törvényes jogait s egész erejét arra használta, hogy a birodalom elfoglalt részeit az ellenségtől visszafoglalni segítse. Az ellenünk intézett csapásnak valóságos oka főképen az, hogy a mi alkotmányos önállásunk, a mi törvényeink össze nem férnek a központosított egységnek azon eszméjével, mely a félretett absolut rendszerből az alkotmányosság terére is áthozatott, — s fájdalom! még most is vezérelvnek s kiindulási pontnak tekintetik. — De jog és igazság megengedik-e, hogy az alapszerződések szentsége a nemzet alkotmányának leglényegesebb részei, az országnak kétségtelen jogai, s az alkotmányosság alapelvei, — áldozatul essenek egy ujabb eszmének, mely tizenkét éven keresztül minden szabadságot elnyomott, minden jogos követelést s minden egyéb politikai tekintetet háttérbe szorított, az államnak oly sok áldozatába került, s a kivitelben mégis czélszerűtlennek mutatkozott? Hasznos-e a birodalomra nézve egy ujabb kísérlet kedvéért oly eszközökhöz nyúlni, mik a nemzet érdekeit s érzelmeit mélyen sértik? — annak hitét s bizalmát elölik ? — és midőn egységet akarnak eszközölni, az egységnek egyedüli biztos alapját, a szives egyetértést, lehetlenné teszik ? Felhívja Felséged az országgyűlést, hogy „kövesse őseink példáját, kik az időről időre változó viszonyok elutasithatlan igényeit méltányolni tudván, az 1687-dik évi 4, 1715: 8, és 1723-dik évi 1-ső és 2-ik törvényezikkek tanúsága szerint, Magyarország közjogi állását a birodalom közös igényeivel összeegyeztetni minden időben készek valának." Az 1687-dik évi 4-dik törvényezikkben eltörli az ország II. András arany bullájának azon záradékát, mely szerint valamikor a király az arany bulla ellen cselekedett, az ország minden nemesének egyenkint és személyesen joga volt a királynak ellentállani. Az 1715-ik évi 8-ik törvényezikkben pedig megállapíttatik, hogy az ország védelmére állandó és rendes katonaság tartassék, s annak zsoldja, valamint szintén minden egyébb segélyezések mindég országgyülésileg határoztassanak meg. — Nincs ezen törvényekben a birodalom s annak érdeke, nincsenek az örökös tartományok csak egy szóval is megemlítve. Az ellentállási jog nem azért töröltetett el, az állandó rendes katonaság nem azért alapittatott meg, hogy Magyaroszág közjogi állása a birodalom közös igényeivel összeegyeztessék. Akkor is megtörtént volna mindez, ha Magyarország fejedelmének személyére nézve is egészen külön állott volna; mert az országnak saját érdekei megkívánták, hogy az egyéni ellentállásnak veszélyes joga, melylyel sokan az ország ká-