Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 109. szám

452 Válasz-felirat. Felolvastatott és elfogadtatott a képviselőházban aug. 8-án. (Folytatás.) De nézetünk szerint az emiitett törvények tartalmából ily következést vonni nem lehet. Az 1723-ik évi 21-ik törvényczikk katonai kiszökésekről szól, és némely tábornokok erőszakoskodásairól, kik különösen a várakban némely javadalmakat követeltek, mint rendes fizetésüknek egy részét. Ezen követelések megvizsgálására, és annak megállapítására, hogy ha csakugyan illeték valamely e féle javadalmak a tábornokokat fizetésük fejében, — azok nekik más módon pótoltassanak, — egy bizottmány alakíttatott, mely az ország rendéinek, a hadi tanácsnak s az udvari kamarának megbízottjaiból állott E két utolsó testületnek megbízottjai szükségesek voltak a bizottmánynál, minthogy a bepanaszlott tábornokok német katonák voltak. — És ha létezett volna oly központi kormány, melynek hatásköre Magyarországra is kiterjedett, nem lett volna szükséges országgyülésileg nevezni Magyarország részéről is bizottmányt, hanem az egész ügyet, mint épen nem törvényhozási, hanem közigazgatási tárgyra vonatkozót, azon központi testület vizsgálta, és intézte volna el. — Inkább arra mutat tehát az emiitett törvényczikk, hogy épen azért, mert központi kormányzat nem létezett, Magyarország, mint önálló külön ország esetenkint jött érintkezésbe az örökös tartományokkal, s illetőleg azok kormányzatával, még pedig a közigazgatási tárgyakban is gyakran az országgyűlés által. Az idézett 98-dik törvényczikk azt rendeli: hogy a magyar királyi helytartótanács Ő Császári királyi Felségének pecsétjével éljen, melyen a kétfejű sas közepén Magyarország czimere legyen. Már ezen törvény tartalmából csakugyan nem lehet valamely központi közös kormányzat létezését következtetni. A 104—ik törvényczikk azt mondja : hogy a magyarországi honpolgárok azon ügyekben , mik Magyarországot érdeklik , külkövetségekre is alkalmaztassanak. Erre vonatkozólag fentebb már előadtuk nézeteinket ott, hol a külügyekről szólottunk. Végre a 114-dik törvényczikkben azt igéri Ö Felsége: hogy a posták járását, főpostamesterének meghallgatásával a szerint fogja elintézni, mint azt a közszükség kivánandja. — De ez sem mutat központi közös kormányzatra — A posták sok ideig Európának több tartományaiban magán vállalatok voltak. — Thurn-Taxis család sokáig birta és kezelte azokat Németország nagy részében is. — De abból még következtetni nem lehetne, hogy a Thurn-Taxis családnak e birtoklása azon tartományoknak jogviszonyait bármi részben megváltoztatta volna. — Egyébiránt ezen törvényczikk nem azt mondja, hogy az összes birodalom főpostamestere, vagy valamely központi közös kormányszék fogja meghatározni Magyarországban a posták járását; — hanem hogy 0 Felsége fogja azt tenni, mint magyar király, meghallgatván előbb főpostamesterét, kétségtelenül mint olyan egyént, kinek tanácsa a postaügynek akkor még fejletlen állapota mellett minden esetre figyelmet érdemlett. — Meg kell végre még jegyeznünk, hogy a később teljesen kifejlett postaügy egész terjedelmében Magyarországra nézve a magyar királyi helytartótanácsnak, és a magyar királyi kamarának felügyelete és intézkedő hatalma alatt állott, — ezen kormányszékek pedig, •— mint fentebb is kifejtettük — világos törvényeink szerint a magyar király törvényes hatalmán kivül, minden egyéb hatalomtól, s az örökös tartományoknak kormányzati testületétől teljesen függetlenek voltak. Azt mondja továbbá a legmagasabb királyi leirat, hogy „a birodalom közérdekei iránti gondosságának ragyogó jelét adta a magyar törvényhozás, midőn 1741 : 4-ik törvényczikk 3-ik szakaszában oly czélból, hogy Magyarországnak kormányzata a birodalom többi részeinek kormányzatától el ne különöztessék. és ellentétben az országgyűlési feliratban érintett 1485-dik évi 2-ik törvényczikkelylyel, mely a nádor gyámnoki jogát illeti, Ferencz császárt — dicső emlékezetű Mária Terézia magyar király felséges férjét — nemcsak uralkodó társnak nevezte, hanem a trónörökös kiskorúsága esetére Magyarországra nézve is annak törvényes gyámságát reá ruházta, azon világos kijelentéssel, hogy Ő Magyarországot a birodalom többi tartományaival együtt atyai s gyámsági hatalmánál fogva közösen kormányozhassa." Ha Magyarország alkotmányos önállása s törvényei függetlensége más törvényekben, s magában a sanctio pragmaticában világosan ki nem volna is fejezve: azt már maga ezen 1741: 4-ik törvényczikk kétségtelenné tenné. — Ugyanis: Az ország rendéi Ő Felségének férjét, Ferencz. lotharingiai, barri és hetruriai herczeget — ki még akkor római császárnak megválasztva nem volt, Felséges neje mellé uralkodó társnak megválasztották s a trónörökös kiskomsága esetére annak gyámságát is reá ruházták. — De világosan kijelentették, hogy e választás önkényt és szabadon történt, s hogy abból jövendőre Magyarország bármely nő-királyának fejedelmi férje soha semmi következést ne vonhasson, és hogy a nádori hatalom sértetlenül maradjon; kikötötték azt is, hogy az együtt uralkodás által az 1723-dik évi 1-ső és 2-ik törvényczikkekben megállapított elválhatlanság és másoknak örökösödési jogai, csorbát ne szenvedjenek ; az ország jogai, törvényei és szabadsága fenntartassanak ; az ország ügyei a törvények értelmében kormányoztassanak s 0 Felsége a legfőbb királyi hatalmat és királyi jogokat (jura majestatica), melyek törvény szerint csak a koronázott királyt illetik, ne gyakorolhassa. Ha Magyarország alkotmányos önállással nem birt volna, ha törvény szerint nem a nádort illette volna a kiskorú magyar királynak gyámsága: nem lett volna szükséges ezen törvényczikket alkotni; mert a gyámság mind természet szerint, mind az örökös tartományokban fennállott törvény szerint az édes atyát illette volna. De épen azért, mert Magyarország közjogi állásában teljesen el volt a többi tartományoktól különözve, — épen azért, mert reál unió nem létezett, — külön törvény által kellett arról intézkedni, hogy az édes atya Magyarországra nézve saját gyermekének gyámságától el ne távolittassék. Azon kivételes intézkedés, mit e részben tettek az ország rendéi, teljes épségben hagyta, sőt ujabban megerősítette a nádori hivatal gyámsági jogait, nemcsak az által, hogy kivételes volt, és azon egyetlen esetre szorítkozva, tiltakozott minden abból vonható következtetés ellen ; — de azért is. mert a nádori jogok sérthetlenségét világos szavakban kimondotta. — A kiskorú örökös magyar királynak gyámsága tehát jövendőben is a nádort illetvén, kétségtelenül állanak mindazon következtetések, miket mi ezen körülményből első feliratunkban a real-unio ellen felhoztunk. Tisztelettel megjegyezzük továbbá azt is, hogy az idézett 1741dik törvényczikk elősorolja ugyan élőbeszédében Ő Felségének — a felséges császárné férjének jeles érdemeit, nyolcz évig Magyarországban viselt helytartóságát a harczmezőn bizonyított vitézségét, s a magyar nemzet iránt több izben tanusitott szeretetét; — megemliti őseinek jeles érdemeit; elmondja, hogy őtet, mint férjét, Isten és a természet felséges neje gondjainak részesévé rendelte, — s ezeket okok gyanánt előre bocsátva, mondja ki az egyhangúlag, önként és szabadon történt megválasztást; de hogy ezt az ország oly czélból tette volna, hogy: — „Magyarország kormányzata a birodalom többi részeinek kormányzatától el ne különittessék" — és hogy „a gyámság azon világos feltétellel ruháztatott az éde3 atyára, miszerint az Magyarországot a birodalom többi tartományaival együtt közösen kormányozhassa" — mint ez a legmagasabb királyi leiratban állíttatik — azt az említett törvény csak egy szóval sem mondja, s a kormányzat közösségének megemlítése sem fordul abban elő ; sőt épen az által, hogy az említett törvény 5. és 6. szakasza világosan kiköti: miszerint a kormányzás Magyarország törvényei szerint vitessék s az országnak jogai, törvényei, szabadsága sértetlenül fenntartassanak, a többi tartományokkali közös kormányzás eszméje is ki van zárva. Mindezeket részletesebben azért soroltuk elő, hogy a legmagasabb leiratnak ellenvetéseire felelve, ujabban kimutassuk első feliratunkban Felségedhez felterjesztett és a legmagasabb leiratban határozottan megtagadott jogos kivánatinknak alaposságát, melyet a legmagasabb leiratnak ellenokai, s az abban előforduló idézeteknek hoszszu sora semmi részben meg nem gyengített, és hogy kimutassuk, miszerint az ország jogai nem 1848-ban vették eredetüket, hanem azok lényegükben régiebb törvényeink szerint is csakugyan fennállottak. -— Az 1847—8-ki törvények csak ujabb, világosabb és határozottabb alakot adtak a nemzet jogainak, tisztába hozták , s a kor igényeihez alkalmazták, miket az ország évek, sőt századok óta , mint alkotmányának s törvényeinek szelleméből szorosan következőket, folyvást sürgetett; de a nemzet és fejedelem közötti viszonyokat illetőleg lényegben ujabb jogokat nem teremtettek. Egyébiránt ha az emiitett 1847—8-ki törvények ujabb jogokat teremtettek volna is, ha nemcsak alakjában. hanem lényegében is újra alkották volna Magyarország közjogát: — joggal követelhetnénk — a mint követeljük is — mind azt, a mi azokban foglaltatik. Mert ezen törvényeket az qjkotmányszerü törvényhozó hatalom — a fejedelem és nemzet egyesült akarata — hozta létre; kötelezők tehát azok mindaddig, mig a fejedelem és nemzet egyesült akaratából ismét módosítva vagy eltörülve nem lesznek. Azt állítja a legmagasabb leirat, hogy „a személyes uniónak életbeléptetése az 1848-diki törvények által lőn megkísértve, s hogy ezen kísérlet ellenmondásban áll a törvények bevezetésében foglalt azon nyilvánítással, miszerint a koronának egysége, s Magyarországnak az összes birodalom iránti kötelezettségei sértetlenül hagyandók." De a személyes uniót nem az 1848-diki törvények hozták be;