Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 108. szám

446 1 Válasz-felirat. n 01 a b n-VSI .i'UB EÖIÜ isisnoel/Felolvastatott és elfogadtatott a képviselőházban aug. 8-án. Felséges Császár és Király ! Midőn az absolut rendszernek tizenkét éven át reánk nehezedett uralma megszakadt, hittük, hogy véget értek szenvedéseink, s bizton reményiettük, hogy azok utófájdalmait enyhitendi majd az idő, s a károkat, miket ama súlyos rendszer fonák eljárása nekünk és az egész birodalomnak okozott, helyre pótolandja ismét a nemzet meg nem tört ereje, ha azt ujabb megtámadások többé nem rongálják. Nem valánk ugyan aggodalom nélkül, látva, hogy a közigazgatás terén tett legmagasabb intézkedések nagy részt nem alkotmáuyszerüek. — De reményiettük, hogy ha majd az országgyűlés összehivatik, s kifejti az ország jogos kivánatait, Felséged az alkotmányosság ösvényén tovább haladva, méltánylani fogja, mit a nemzet igazság és törvény alapján kér; teljesen megfogja szüntetni az absolut rendszernek minden törvényellenes maradványait; s végre a fejedelem és nemzet együtt fognak állani az alkotmányosságnak törvényes terén. Az országgyűlés összehivatott, s mi legelső kötelességünknek tartottuk, Felséged előtt tiszteletteljes őszinteséggel kifejteni mindazokat, mik az alkotmány teljes visszaállítására, törvényszerint mulhatlanul szükségesek. •— Szólottunk a nemzet nevében azon fejedelemhez, ki a törvényes trónöröködés nyomán Magyarországnak törvényesen koronázott királya kivánt lenni; s mivel láttuk, hogy már az előleges lépéseknél is nagyrészt mellőztetik a törvénynek rendelete — kötelességünk volt elmondani, hogy a trón örökösödés jogát és a koronázást minő feltételekhez köti azon állami alapszerződés, mely Magyarország trónját az uralkodóháznak általadta. Nem mi szabtuk ezen föltételeket, nem most kívántatik először azok teljesítése. — Felséged Elődei ugyanezen feltételek mellett voltak Magyarország koronázott királyai; Felségedet Magyarorszáp trónja ugyanazon államszerződés alapján illeti, mely e feltételeket meghatározta. Felterjesztésünkben nem kértünk mi engedményeket, nem hoztunk javaslatba ujabb törvényeket jogaink biztosítására. Csak azt kívántuk, hogy a sanctio pragmatica egész terjedelmében minden föltételeivel, s viszonlagos kötelezettségeivel együtt szorosan megtartassák, ősi alkotmányunk, országgyülésileg alkotott törvényeink, miket a hatalom szava felfüggesztett, ismét visszaállíttassanak, s a törvények magyarázásának, módosításának, vagy eltörlésének joga az országgyűléstől semmi részben el ne vonassék. — Egy szóval azt akartuk, hogy a törvényesség s alkotmányosság ne félig, hanem egészen és csonkitás nélkül lépjen az absolut hatalom helyébe. Felségednek f. évi július 21-ről hozzánk bocsátott legmagasabb leirata határozottan megtagadta jogos kivánatainkat, s mi e leiratnak egész tartalmából és szelleméből fájdalmasan győződtünk meg : hogy Felséged Magyarország fölött tettleg nem a sanctio pragmaticának teljes értelmében kíván uralkodni. Senki nem vonhatja kétségbe, miszerint a sanctio pragmaticában megállapított nőági örökösödésnek egyik alapföltétele az í hogy Magyarország saját törvényei szerint kormányoztassák. Ugyanazon czikk, mely a trónöröklést az uralkodóház nőágára átruházza, elsorolván az örökösödés rendét és módját, a 9-ik szakaszban határozottan kijelenti: bogy a fentebbi szakaszokban elfogadott nőági frónörökösödésre is kiterjesztetik az 1715-ik évi 3-ik czikknek rendelete." Ezen 3-ik czikk pedig 1-ső szakaszában világosan kimondja: hogy „az ország karai és rendéi fölött Ő királyi Felsége máskép nem akar uralkodni s kormányozni, mint Magyarországnak eddig hozott, vagy jövendőben országgyülésileg hozandó saját törvényei megtartásával." — 2-ik szakaszában kimondja azt is, hogy : „Magyarország a többi tartományok módjára nem kormányoztathatik." Magyarország királyát tehát nemcsak a koronázáskor kiadott királyi hitlevél s letett fejedelmi eskü, hanem a sanctio pragmatica is kötelezi az ország törvényeinek megtartására. Kiterjed e kötelezettség a koronázás előtti időszakra is. — Azon fejedelem, kinek a megállapított rend szerint az örökösödés megnyílt, hat hónapnál tovább nem halasztható koronázásáig is csak az alkotmány értelmében kormányozhatja az országot, mint ezt az 1790-dik évi 3-dik törvényczikk világosan rendeli. Váratlan volt tehát előttünk Felséged legmagasabb leiratának egész tartalma. Felséged a sanctio pragmaticának ellenére absolut hatalommal függesztette föl alkotmányunkat s törvényeinket, és ezen absolut hatalmú felfüggesztést most sem akarja megszüntetni. Alkotmányunknak c-<ak töredékeit igéri vissza, elvonva tőlünk a leglényegesebb jogokat. Alaptörvényeinket önhatalmával eltörli, s azok helyébe császári diplomát és pátenst állít, miket általunk is alaptörvényeknek kíván tekintetni. — Felséged azt követeli tőlünk, hogy a birodalmi tanácsba, mely befolyásunk nélkül absolut fejedelmi hatalommal alakíttatott, képviselőket küldjünk, s a törvényhozási jogot, melyet nemzetünk eddig saját országgyűlésén gyakorlott, legfontosabb érdekeinkre nézve a birodalmi tanácsnak adjuk át; — mondjunk le az országnak azon jogáról, hogy saját adója és katonasága fölött saját országgyűlésén határozhasson, s e részben is vessük alá magunkat a birodalmi tanácsnak. Felséged országgyülésileg alkotott s királyi szentesítéssel megerősített törvényeink egy részét, és pedig fölötte lényeges részét el nem ismerve, meghagyja nekünk, hogy azokat módosítsuk, s illetőleg törüljük el; hanem előre kijelenti, hogy azon törvényeket jövendőben sem fogja elismerni, sez által Felséged a magyar alkotmánynak, s általában minden alkotmányosságnak azon alapelvét, hogy a szentesitett törvények csak az összes törvényhozás által törültethetnek el, teljesen mellőzve, az ország törvényhozó hatalmát tettleg megsemmisíti. Felséged az országgyűlés azonnali kiegészítését megtagadja, és mégis azt kívánja tőlünk, hogy e ki nem egészített állapotban mondjunk le az ország jogainak lényeges részéről, alakítsuk át alkotmányunkat, fogadjunk el octroyrozott rendeleteket alaptörvény gyanánt, készítsünk törvényeket a legfontosabb közjogi kérdések fölött, — s tegyük mindezt távollétében s egyenes mellőzésével a meg nem hívottaknak, kiket az ország jogai szintúgy illetnek, mint minket. — Sőt azt is kijenti Felséged, hogy az országgyűlés majd csak akkor lesz kiegészíthető, ha mindezek általunk, már előlegesen teljesítve lesznek. — Mindezek oly alkotmányellenes lépések, melyek a sanctio pragmaticát lényegében támadják meg, mellőzve mind azt, mi abban, mint alapszersződésben, a nemzet biztosítására föltételképen, határozottan kiköttetett, s alig hagyva meg egyebet, mint az uralkodó háznak örökösödési jogát. A legmagasabb királyi leirat, elismerve, hogy a mult évi oct. 20-án kiadott császári diploma tartalmánál fogva az adó és katonáskodási kötelézettség módja és szabályozása fölött ezentúl nem a magyar országgyűlés fogna tanácskozni: megnyugtatásul azt hozza fel, hogy — „az ország alkotmányos önállóságának biztosítékai nem lesznek veszélyeztetve, sőt inkább szilárdulnak az által, ha Magyarország az örökös tartományok képviselőivel közösen tárgyalandja az adó és katonaállitás kérdését." De mi e szavakban legkisebb megnyugtatást nem találunk. Az ország alkotmányos önállósága már az által tetemesen meg van támadva, hogy Felséged az ország gyűlésének előleges beleegyezése nélkül önhatalmával fosztja meg az országot ezen sarkalatos jogtól; törvényt szab önhatalmával, és az országgyűlésétől nem is kérdezi: hogy el fogadja-e az ősi alkotmánynak e lényeges változtatását, — hanem azt már bevégzett ténynek tekintve, nekünk egyenesen meghagyja: hogy^küldjünk képviselőket a birodalmi tanácsba, mely majd e jogot országgyűlésünk helyett Magyarország fölött is gyakorolandja. És így Felséged nem tekinti az országgyűlést oly testületnek, mely a fejedelem és nemzet között megosztott törvényhozó hatalmat a nemzet nevében Felségeddel együtt gyakorolja, s melynek beleegyezése nélkül törvényt alkotni vagy változtatni nem lehet; hanem tekinti oly testületnek, mely a törvényhozás terén is köteles a fejedelemnek önhatalommal kiadott paranc át törvény gyanánt elfogadni, — s azt az alkotmánynak és szentesített törvényeknek ellenére a törvénykönyvbe iktatni. Miből állana ily módon Magyarország alkotmányos önállósága, melynek törvényességét a legmagasabb királyi leirat is szóval elismeri ? — s hol volna ezen önállóságnak biztositéka, ha majd Felségednek valamelyik utóda ezen példára hivatkozva, egyéb törvényeinkkel s jogainkkal hasonlóul cselekednék, s azokat az ország előleges beleegyezése nélkül önhatalmú parancsával eltörölné vagy módosítaná, s az országgyűlésének meghagyná, hogy e parancsokat a törvényhozás körében teljesítse ? De ha ezen fontos közjogi tekintet fönn nem forogna is, ha törvényhozási rendes értekezlet utján kerülne is e kérdés élőnkbe — az alkotmánynak ily változtatását el nem fogadhatnánk, mert az a nemzet jogaira s érdekeire nézve káros, sőt veszélyes volna. Nem akarunk régibb törvényeinkre hivatkozni, melyekből világos, hogy mióta adó fizettetik, s mióta állandó katonaság létezik, az adónak és katona állitásnak meghatározása kétségtelen joga volt a nemzetnek, s e jogot mindig saját országgyűlésén gyakorolta. Mellőzzük az 1715. 8. és 1790 19. t. ozikkek tartalmának részletes elősorolását, csak az 1827. 4. t. czikket hozzuk fel, mely világosan és határozottan kimondja : hogy „az adónak és egyéb segélyezéseknek minden nemei pénzben vagy termékekben ugy, mint katona-állításban, országgyűlési tárgyalás alá tartoznak, attól semmi szín alatt, sőt még rendkivüli esetekben sem vonathatnak el; az országgyülésileg megajánlott adót országgyűlésen kívül fölemelni vagy ujabb adót kivetni, s katonaállitást követelni nem szabad." Ezen törvények szerint tehát véréről és vagyonáról a nemzet maga rendelkezett. — Teljesitette polgiri kötelességét rendes idők-